Szétrúgjuk a homokozót

A fergeteges dumájáról nevezetes showman néha a kelleténél jobban elengedi magát, kiszalad a száján egy-két, nyomdafestéket nem tűrő kifejezés, amire mentségéül szolgálhat, hogy a szépírók manapság gyakorta még nálánál is vulgárisabbak. Fábry mostanában elég karakteres, politikai állásfoglalástól, bátor véleményformálástól egyáltalán nem mentes nyilatkozatokat ad. Nekünk egyebek közt azt is kifejti, mit gondol az értelmiség árulásáról, és mennyire értelmetlen dolog négyévente szétrúgni a homokozót. Nem kerülhetjük meg azt a kérdést sem, meddig tart még a közéletben a címkézés, és miféle élvezet van abban, hogy ismert személyiségeket jobboldalinak vagy baloldalinak kiáltanak ki. Történjék bárhogy, ő nem fogja meghazudtolni magát.

- Mostanában legalább hét újság címlapjára felkerült. Micsoda véletlen!
- Nem szégyellem bevallani, a könyvem megjelenése után egyik-másik helyen én kopogtattam. Van a nőknek olyan lapja, amelyik öt éve kér tőlem interjút, s eddig nem adtam be a derekam. Egyébként nem is nagyon mernek keresni az újságírók.
- Hogyhogy?
- Az újságírószakma, tisztelet a kivételnek, szörnyű állapotban leledzik. Az az érzésem, minél többen tanulják az újságírást, annál több felelőtlen őrült mozog ezen a pályán. Mindent összevetve: ritkán adok interjút, egyszerűen azért, mert nincs időm arra, hogy ötször-hatszor átírjam a nekem tulajdonított válaszokat.
- Meddig engedi be a kíváncsi firkászokat?
- A lakásomba senki nem jöhet be, így az sem derül ki, hogy akivel együtt élek, az fiú-e vagy lány. Velem nem járnak jól a pletykamagazinok, mivel nem szokásom partikra járni, és semmilyen médiabarátságot nem ápolok.
- Változott az évek során?
- Nagyon remélem, hogy nem.
- Biztos ez?
- Kezdőként mindenkinek meg akartam felelni. Az utóbbi években megtapasztaltam és tudomásul is vettem, hogy ez lehetetlen, mert előbb-utóbb fejre áll az ember. Amennyiben változásról akar hallani, az ebben a vonatkozásban értendő. Én maradtam a régi, most is ugyanúgy elkéstem az interjúról, mint az életben bármikor. Persze ez nálam nem sztárallűr.
- Baráti körben másnak látom, mint a képernyőn. Semmi obszcenitás...
- ...ne kezdje már ön is. Amikor a legnagyobb magyar élő írók regényei tele vannak vulgáris szavakkal és történésekkel, akkor ne próbáljon engem sarokba állítani azzal, hogy a műsoromban elröppen egy-két "lófasz", miközben komoly dolgokról is beszélek. Méltatlan és helytelen megközelítés kiragadni bizonyos szavakat.
- Azt adja, ami a nézőknek kell?
- Nem. Azt adom, amit én gondolok. Nem akarok semmilyen külső tényezőnek megfelelni, sem a nézőknek, sem a csatornának, sem a produceremnek, de még csak politikai elvárásoknak sem. Nyolc éve ugyanaz az ars poeticám: "Légy önmagad!" Másképp ezt nem is lehetne csinálni. Igyekszem a tőlem telhető legjobban szórakoztatni azokat, akik kíváncsiak rám.
{p}
- Milyen elvárása van önnel szemben a csatornának?
- Semmilyen. Legfeljebb akkor szólnak, ha egy cég nevét véletlenül megemlítem.
- Azt akár gondosan ki is sípolhatják, amíg a "pisi", "kaki" "buzi" simán elhangozhat. Hát nem furcsa?
- Úgy látom, nem tud szabadulni a témától. Tessék tudomásul venni, hogy óriásit változott a világ. Amikor mi eszmélkedtünk, egy irodalmi műben nem lehetett leírni azt a szót, hogy "kurva", legfeljebb csak kipontozva, "k...". De mondok mást: ma a gyerekek 44 százaléka nem házasságban születik. Gondoljon bele, a régi időkben mit jelentett leányanyának lenni, micsoda kiközösítésben volt része a szerencsétlennek.
- Milyen a magyar showman?
- Amikor azt sem tudjuk, mi a demokrácia, mi a kapitalizmus, mi a jobboldal, mi a baloldal, akkor honnan tudhatnánk, milyen a magyar showman? Én két embert ismerek el ebben a műfajban: Öveges professzort és Antal Imrét. Az egyik fizikatanár volt, a másik zongorista.
- Hát nem Fábry Sándor a tipikus magyar showman? Aki egyfolytában dumál, nem hagyja szóhoz jutni a vendégeit...
- ... nincs értelme folytatni. Ha azt akarja kérdezi, hogy én vagyok-e a legjobb, arra igennel válaszolhatok.
- Más labdába sem rúghat?
- Dehogynem. Hajós András például tárgyalási alapnak tűnt az elején, s nézze meg, mi lett belőle. Politikusokat anyázni reggeltől estig műfaji tévedés, nagyon távol áll a humortól.
- És amikor ön anyáz politikusokat?
- Ritkán tettem és teszek ilyesmit. A kampányidőszakban főleg nem állok be a sorba. Műsoromat a béke szigetévé szeretném változtatni. Megfogalmazódott bennem egy utópisztikus javaslat: voltaképpen egy új kerekasztalra lenne szükség, hogy a meg nem vívott forradalmat megvívhassuk végre. A választások előtt le kellene ülni és bizonyos dolgokban kőkeményen meg kellene egyezni. Nem tudom, pontosan kiknek, független értelmiségieknek-e vagy a vének tanácsának, de volna miről beszélni az ügynökaktáktól a privatizációs szerződések felülvizsgálatán át az új alkotmányig. De említhetném az egészségügy vagy az oktatás területét is, ahol négyévenként szétrúgják a homokozót. Nagyjából ugyanennyi időnként cserélik le a kádereket is. Summa summarum: túl sokba kerül nekünk a demokrácia, már-már az elviselhetetlenség határát súrolja.
{p}
- Új kerekasztalig nem biztos, hogy eljutunk. A címkézés viszont továbbra is megfigyelhető, még a művészvilágban is: ez jobboldali, az baloldali.
- Pedig nem vezet sehová. A címkézés gyávaságból és tisztességtelenségből fakad. Bizonyos dolgok véghezviteléhez nincs erő. Eluralkodott rajtunk a kényelmesség. Azt kell mondanom, a diktatúrával megbocsátók lettünk, hiszen volt Zsiguli, volt víkendház, néha külföldre is lehetett menni, jól elvegetáltunk a langyos vízben. Ha tehát nem végezzük el a "múltmunkát", akkor nem lesz előrelépés. Akármelyik oldal nyer, annak szörnyű következményei lesznek, megy tovább az adok-kapok. És a címkézés sem fejeződik be.
- Tud valamit tenni ellene?
- Elmondom a véleményem, jártatom a számat.
- Néhol igen keményen nyilatkozik. Nem fél, hogy beperelik?
- Ki perelne be? Azért fogalmazok sarkosan, hogy valaki kimondja végre a dolgokat. Ha engem ezért perbe lehetne fogni, és netán a bíróság elmarasztalna, akkor igencsak megkérdőjelezhető lenne a magyar igazságszolgáltatás.
- Határ Győző "politikailag korrekt rohambrigádok"-nak  titulálja a magyar értelmiséget. Úgy tudom, önnek is volna mondandója ez ügyben, Az értelmiség árulása címmel készül megírni könyvét.
- Egyre inkább szükségét érzem ennek a könyvnek. Nincs őszintén kibeszélve a múltunk. Sem a közelmúltunk. A módszerváltás utáni tizenöt év, egy-két furmányos kísérletet leszámítva, valahogy elkerüli a mi íróink és filmeseink figyelmét, miközben az oroszok, a lengyelek és a csehek mulatságosabbnál mulatságosabb alkotásokat produkálnak rendszerváltó korszakukból.
- És milyen a jelenünk?
- Irgalmatlan csalódások sorozatában élünk, és irgalmatlan csalódások sorozata következik. Mire bekerültünk a nyugatiak uniójába, addigra ők maguk is megoldhatatlannak tűnő problémákkal küzdenek, hogy csak a vendégmunkások kérdését említsem. Iszonytatónak tartom az Amerikából eredő globalizált kultúra majmolását. S amíg mindenki védi a mezőgazdasági piacait, addig mi rezzenéstelen arccal befogadjuk a lejárt szavatosságú, bizonytalan eredetű termékeket. Mindent tönkreteszünk magunk körül, holott óriási értékekkel rendelkezünk. A változtatáshoz nagyobb elszánás és nagyobb akarat kellene.
- Itt élünk, így élünk, és belehalunk?
- Rettenetes ezt végignézni.
- Fábry Sándor szeret itt élni, így élni és belehalni?
- Nem. Ha a kenyerem és az anyanyelvem nem kötne ide, minden további nélkül odébb tudnék ballagni. Nem véglegesen, de boldogan töltenék hosszabb időt, mondjuk, Toscanában. Egyre kevésbé szeretek Magyarországon élni: megőrülök a sanda tekintetektől, a galád emberektől, a tönkretett természettől, a szeméttől, a kutyaszartól, a kátyúktól, hadd ne soroljam tovább. Nálunk mindenki panaszkodik.
- Ön is?
- Nincs okom rá. Sőt, azt mondhatom, várakozáson felül szerepeltem. De egy nem rendben lévő országban gazdagnak sem jó lenni. Fényes nappal leüthetnek, és kifoszthatnak az utcán vagy betörhetnek a lakásomba. Lehetetlen, hogy minden piros lámpánál öten próbálnak rámtukmálni Fedél nélkül újságot. Nem tudok belépni az aluljáró telefonfülkéjébe, mert hatan alszanak benne vagy berúgva fetrengenek körülötte. Miért nem lehet ezeket az embereket eltávolítani a közterületekről? Sérül a személyiségi joguk? Istenem! Mi másra kellene fordítani az adónkat, ha nem az efféle ügyek megoldására? De csak hisztériakeltésre futja.
- Mikor lesz jó?
- Ilyen kérdéseket ne tegyen fel nekem. Tessék megkeresni a dalai lámát.