Virágoznak-e a Kossuth téri fák?

- Hogyan szólíthatjuk? Doktor úr, Vonza úr, miniszter úr?
- Ahogy önnek tetszik. De talán a doktor úr áll a szívemhez a legközelebb. A régi cimboráknak persze Bandi meg András vagyok.
- Szólíthatnák miniszter úrnak is, hiszen, ha jól tudom, tizenkét hónap szolgálat után ez törvényszerűen is kijár a közszereplőnek.
- Én még nem néztem utána, de az egyik barátom szerint valóban így van. Meg is vigasztalt: halálom után jogosan lehet majd kiírni a fejfámra, hogy v. (volt) miniszter.
- Kapósabb lett állatorvosként a minisztersége után?
- Nem mondhatnám. De vannak persze, akik szerint a hivatallal plusztudás is jár. A múltkor felkeres egy gazda, hogy ki kéne herélni a lovát. Rendben, mondom. De ő csak bennem bízik. Ez már nem nagyon tetszett, de végül elvállaltam. Igen ám, de a koma útja a korcsmába vezetett, ahol valami hőzöngő alak nagyon felbosszantotta, mire ő elhúzta a száját. "Te beszélsz!? Hát tudod te, hogy ki fogja herélni az én csődörömet? A miniszter!"
- Hogyan sikerült a műtét?
- Remekül. De az már a kollégákat dicséri. Mert a beavatkozást végül mégiscsak ők végezték el.
- Sokan ma sem igen tudják, miképp esett annak idején épp önre, a nagykállói állatorvosra a választás. Torgyán József ajánlotta?
- A koalíciós megállapodás szerint az FVM vezetését a kisgazdapárt jelölte. Torgyán a távozása után négy nevet adott meg a miniszterelnöknek, de ő nem fogadta el egyiket sem. A pártelnök erre új listát állított, azon már én is ott szerepeltem, azzal a megjegyzésével, hogy engem igazán nem ajánl.
- Most aztán végképp nem értünk semmit. Akkor minek köszönheti azt, hogy mégis ön lett a tárca, s egyben háromszázmilliárd forint gazdája?
- Talán annak, hogy távol voltam a klikkektől, s talán annak is, hogy én nem igazán politizáltam. Nagyapámat követve ugyan én lettem a rendszerváltás után a kállói kisgazdák elnöke, de az országos vezetéstől nagyon messze álltam. Viszont abban az időben már, mint megyei főállatorvos, ami egyébként minisztériumi osztályvezetői sarzsi, gyakran megfordultam a minisztériumban. A saját szakmámban viszonylag sokan ismertek.
- Az FVM azonban nemcsak állattenyésztésből áll, tevékenysége a lóbabtermesztéstől a vidékfejlesztésig terjed. Miképpen fogadták ott?
- Ellenségesen. Gondoljon bele: első generációs értelmiségi, ráadásul vidéki, szabolcsi... Persze, hogy ment a pusmogás.
- De hisz nem is ismerték igazán.
- Furcsa légkör uralkodott akkor ott. Mindenki félt mindenkitől.
- Talán nem is alaptalanul. A szóbeszéd szerint az is megesett, hogy azért rúgtak ki egy beosztottat, mert be mert szállni az államtitkárt szállító liftbe.
- Én is hallottam ezt a mendemondát, de azt a volt kollégát soha senki sem tudta néven nevezni. Egyébként az én érkezésemkor már a szóban forgó államtitkárt sem találtam ott.
- Mi várt önre?
- Tömérdek munka. Ráadásul államtitkárok nélkül vettem át az irányítást, ami tovább nehezítette a helyzetemet. Márciusban kezdtem a munkát, de onnan szereztem csak tudomást a tavaszról, hogy telefonált a család: itthon, Kállóban már virágoznak a fák.
- A minisztérium előtt is vannak fák. Azok nem virágoztak?
- Dehogynem. Csak én éjszaka jártam haza; egyébként a lányomnál laktam jó ideig. S az igazat megvallva, kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy virágoznak-e a Kossuth téri fák.
- Gondolom, a mezőgazdaság felvirágoztatására figyelt inkább.
- Kérdésében felfedezni vélek ugyan némi élt, de azt kell felelnem, hogy igen. Tényleg szolgálni akartam azon a poszton. Néha átvillant az agyamon, hogy mi az ördögöt keresek ebben a cirkuszban, ugyanakkor egy régi kállói öreg mondása is a fejemben járt gyakran: "Akárhogy menekülsz, akárhogy futsz, sorsod elől elfutni úgysem tudsz."
- Mire a legbüszkébb?
- Arra talán, hogy megteremtettük a nyugodt szakmai munka feltételeit a minisztériumban, az ágazatban. S természetesen a családi gazdaságok fejlődésére. Igaz, tekintélyes állami támogatás mellett dolgozhattak, de meggyőződésem szerint ez így volt helyes. Nálunk az agrártámogatás nem csupán tőkebefektetési kérdés. Az erős családi gazdaságok a vidék megtartó erejét is nagyban növelik.
- És a sokat emlegetett tizenkét állami gazdaság sokak szerint zavaros privatizációjához mit szólt?
- Azokat még az én jöttöm előtt eladták.
- Hogy élte meg a kormányváltást?
- Tiszta lelkiismerettel. Visszatértem Kállóba, amelyet egyébként sosem hagytam el, s elfoglaltam a körzetemet. Gyógyítom a lovakat, a kutyákat, a disznókat, a teheneket.
- Minisztersége idején sokkal nyúzottabb volt az arca. Mintha fiatalodott volna.
- A jó szabolcsi levegő... Meg a kállói fürdő. Minden nyári napot ezer méter úszással kezdem.
- De azért ugye nem zárják be a nagykállói uszodát, mint az A tanú című filmben Bástya elvtárs megjelenésekor?
- Ugyan! Egy volt miniszter kedvéért...!? Egyébként is nehéz lenne. A mi uszodánk ugyanis nyitott.
- De nem azt akarja mondani, hogy nem becsülik a szülővárosában?
- Nem, azt nem. Életem egyik legszebb pillanata volt, amikor a 2002-es kormányváltás után hazatérve Nagykálló díszpolgára lettem. Méghozzá a város szocialista polgármesterének javaslatára. Igaz, azóta már ő sem polgármester.