Hív szolgálatában a jász népnek

A jászberényi Jász Múzeum igazgató asszonya, Bathó Edit irodájába lépve a XIX-XX. század fordulóján találom magam. A berendezés ónémet parasztbarokk stílusú, s ez alól még a számítógép asztala sem kivétel.
- A redemptio 250. évfordulóján, még 1995-ben vetette fel Muharay György, az időközben elhunyt nagy lokálpatrióta, hogy meg kellene választani korunk jászkapitányát is - idézi az évtizede történteket Bathó Edit. - Akkor ez elmaradt, ám három év múlva Jászfényszarun megválasztottuk az első újkori jászkapitányt. A beiktatási ceremónia, valamint a kapitányi eskü és a kinevezési tanúsítvány szófüzéreit levéltári búvárkodásaimra támaszkodva, korabeli veretes magyar nyelven fogalmaztuk.
Érdemes belőlük néhány sort felidézni: "...tisztségemet mindenkor becsülettel ellátom, s magamat a jász nép hív szolgálatába állítom. ...Esztendő múltán köteles lészen a' jászok tanácsa előtt tselekedetiről számot adni, s a' tisztségét a' soron következő kapitánynak általadni."
- A tiszta forrásból merített szövegek azóta - a helyi sajátosságokkal fűszerezve - a nagykunok és a kiskunok kapitányválasztó szertartásain is elhangzanak. Amelyik nép nem ismeri és nem tiszteli a múltját, annak jelene és jövője egyaránt bizonytalan - fűzi hozzá az igazgató asszony.
A múzeum becses darabjai a nyolc évszázadot átfogó jász viseletek. Az alán eredetű népcsoport rekonstruált öltözetét éppúgy megszemlélheti itt az érdeklődő, mint a későbbi - bábukon sorjázó -, XVIII-XIX. századi parasztpolgári ruhadarabokat. Mindez kis híján elveszett. Az 1971-ben létesült Jászság Népi Együttes alapítója, Papp Imre és a néptáncot akkoriban igencsak szaporázó Bathó Edit elsőként eredt a jász viseletek nyomába. A Jász Múzeum munkatársai és a Rokolya varróműhely asszonyai 2002-ben jóformán a semmiből varázsolták elő a jász elődök ünnepi, majd hétköznapi öltözékét. Az első világháború után ugyanis a jászok hagyományos viselete teljesen eltűnt, ezért nem kapcsolódhattak be az 1930-as években Paulini Béla által elindított Gyöngyösbokréta mozgalomba sem.
A híres jász bálokon és szüreti mulatságokon az úgynevezett műmagyar ruhákban díszelegtek az emberek, azoknak nem sok közük volt az eredeti népi viseletekhez. Egyébiránt Bathó Edit húszesztendős kutatómunkáját a 2004 karácsonyára kiadott, nagyon igényes, A jász viselet című könyvében foglalta össze.
Tavaly, a redemptio 260. évfordulóján az öntudatos jászok nagyvonalú gesztust tettek. Olyan településen - Jánoshidán - tartották az immáron XI. világtalálkozójukat, amely nem vett részt a megváltakozásban, eredetileg tehát nem volt jász település, csupán a kiegyezést követően csatolták a jászberényi járáshoz. De miként a jászok és a kunok beolvadtak a magyarságba, akként az idők során szinte észrevétlenül Jánoshida, Alattyán és Pusztamonostor lakosai is elvegyültek az őket övező közegben. Zámbori János, az idén esedékes újabb választásig regnáló, sorrendben nyolcadik újkori jászkapitány családja is a "keveredve azonosulók" között volt.
{p}
- A jász összetartozás mellett szülőfalumat, Jánoshidát is népszerűsítem - foglalta össze az őt ért nagy tisztesség lényegét a községházán lévő irodájában a kevés beszédű falugazdász.
- Jó napot, János! Erzsi néni kérdezteti, hogy van-e valamilyen határidős papírügy? - lép be az ajtón egy menyecske.
- Nincsen, Marika, majd szólok, ha lesz! - válaszolja, aztán félhangosan hozzáfűzi: - Akad olyan gazda, akinek a hivataltól kapott borítékjait is én bontom fel...
Zámbori János idősebbik fia Miskolcon él. Az unokákkal együtt jöttek haza a nagy napra. A picinyek különösen lelkesedtek. "Akkor mi is jász gyerekek lettünk?" - kérdezgették. Hát még, amikor a nagymamát megpillantották. Ilonka jász viseletben díszelgett férje mellett. "Milyen szép ruhád van, mama, nekem adod?" - nézett rá az ötéves Anna. "Igen, majd rád hagyom" - hangzott a válasz, utalva az egykor volt szokásra, amikor generációról generációra öröklődött a ruházat.
Zámbori János nagy lokálpatrióta. "Ez a falu oly kedves nekem" - olvashatjuk hálája kifejezéseként a jászkapitány-választásra írott, s azóta (igaz, kotta nélkül) megzenésített versében. Olyan ember, aki inkább kiírja magából, mintsem elmondaná érzéseit.

Hideg hónaljú jászok
Napjainkban jász az, aki magát annak tartja. A népcsoport igen büszke gyökereire, s tagjai, éljenek az ország vagy a világ bármelyik részén, megtalálják azt a szálat, amely összeköti őket egykori szülőföldjükkel. Hajdanán "hideg hónaljú jászoknak" is nevezték őket, minthogy zárt közösségeikben kiváltságaikat (katonai szolgálat ellenében részleges adómentesség, területi autonómia, önálló jogszolgáltatás, szabadparaszti jogállás) féltve őrizték. Ha érdekeik úgy kívánták, akkor beengedtek ugyan görög kereskedőket vagy szlovák, illetve lengyel mestereket, akik asszimilálódva később a legjászabb jászokká váltak. Napjainkban számos jelét tapasztalhatjuk hagyományaik őrzésének. Ilyen a jászok világtalálkozója, amelyen évente Jászságért Díjat adományoznak. Nemzetközi hírű néptáncmozgalmuk kimondottan a régi paraszti hagyományok ápolását tartja legfőbb feladatának, mint ahogyan a kapitányválasztás, a népdalkörök, a huszárbandériumok újjáéledése is a jászok híres-nevezetes öntudatát erősítik.