Itt a krumpli, hol a krumpli

Akkoriban az illetékes agrártárcánál dolgoztam, s megdöbbenve néztem a vezetői értekezleten a magas beosztású tisztviselők (köztük a miniszter) csodálkozó arcát: hova lett ez az irdatlan mennyiségű áru? Hiszen itt vannak a kimutatások meg a számok róla, hogy van, létezik - és még sincs meg. Mit csinált hát a minisztérium? Közleményt adott ki, amelyben megmagyarázta a megmagyarázhatatlan számokat.
Mostanában gyakran jut eszembe ez a kínos eset. A hatalomért - egyre durvábban - harcoló politikai erők nap nap után számokkal bombáznak bennünket pro és kontra, mi meg csak kapkodjuk a fejünket. Azt mondja az egyik, hogy négyszázezer munkanélküli, a másik rávágja, hogy hatszáz kilométer autópálya; 74 százalékos gázáremelkedés - hallik innen; húszszázalékos reálbér-növekedés - jön a válasz onnan. Mindenki számokkal ügyeskedik, ráadásul olyanokkal, amelyeket így is, úgy is lehet értelmezni, mi pedig úgysem tudjuk kideríteni, mi igaz belőlük. Bizony, a látszólag egyértelmű számsorokból a korszerű politikus úgy vezet le számára kedvező vagy ellenfele számára kellemetlen következtetéseket, miként a jósnő olvas ki jövőt a kávézaccból.
A munkanélküliség ügye például az "egyrészt, másrészt" helyzet tipikus esete. Az állástalanként nyilvántartott négyszázezer fő valóban riasztóan nagy létszám - egy megyényi magyar polgárról beszélünk -, de közben mit hallunk az egyik rádió közgazdasági vitaműsorában? Azt, hogy a hétmillió lakosú, gazdaságilag nálunk kissé talán fejlettebb Ausztriában ugyanez a mutató jelenleg 380 ezer fő, és ott nincs emiatt különösebb aggodalom. Ráadásul - érvel a szakember - a nyilvántartott (ez fontos szó) munkanélküli-létszám emelkedése önmagában véve nem feltétlenül baj, mert ez a csoport legalább valamilyen állami ellátásban részesül, s újabb elhelyezkedésére is nagyobb az esély, mint azoknak, akik semmiféle rendszerben nem szerepelnek.
Jellegét tekintve hasonló a helyzet a gázárral is. Hogy a forintban kifejezett emelkedés megtörtént-e, az aligha kérdéses, de létezik más megközelítés is. Az például, hogy az úgynevezett kompenzációval, vagyis a kisfogyasztóknak adott árvisszatérítéssel és a reáljövedelem emelkedésével is számolva vajon egynapi átlagkeresetből (nyugdíjból) több vagy kevesebb gázt vehet-e az átlagpolgár, mint korábban. Ha a gázműveknél dolgozó ismerősöm jól számolt, akkor, bármennyire is szívjuk a fogunkat a havi számla láttán, nagyjából ugyanannyit, hiszen a tényleges különbség öt százalékon belül van.
Ám most kampány van, és abban "ütős" mondatokat, "jól szóló" számokat kell szajkózni. Lassan és tagoltan, például, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve; vagy sorolni az eredményeket, és hozzátenni: megcsináltuk. A megdolgozásunkra kiagyalt módszer mindkét esetben ugyanaz, ám kívülről mégis úgy tűnik, mintha a nemes ellenfelek két teljesen különböző országban élnének. Az egyikben komor tekintetű, szomorú emberek néznek vádlón a mai hatalomra, a másikban pedig dübörög a gazdaság, frissen épült autópályák kígyóznak felzárkózó térségek, munkahelyteremtő beruházások felé.
Mi pedig nézzük ezt a különös, igazából a mi bőrünkre menő harcot, s néha azon tanakodunk: ezek vajon tényleg hiszik-e, amit mondanak? Ha nem, az is baj - ha meg igen, pláne az! Az első eset maga a merő, hatalomvágyó cinizmus, a másik viszont az önbecsapás csúcsa. Mintha az életünket és lehetőségeinket valóban megmérő, objektív számok már nem is léteznének. Azokkal persze nehéz mit kezdeni. Gyanítom, az ország zöme igazából lényegesen sem jobban, sem rosszabbul nem él most, mint korábban. Örülünk, aminek lehet, bosszankodunk, amin kell. Az viszont kifejezetten ijesztő lehetőség, hogy a mostani, ködfátyolból szőtt ígérgetésből egyszer talán mégis ilyen vagy olyan színű kormányprogram lesz. Merthogy vannak, ugyebár, a valódi számok...
Lesz itt akkor nagy krumplikeresés!