Nem kopik a küldetéstudat

Egy darabig aktívan politizált az MDF-ben, aztán szakított vele; könyvet írt Antall Józsefről, Orbán Viktorról, de a maga sajátos módján kinn is volt, meg benn is, minden körülmények között megengedte magának a saját meggyőződés luxusát. Amikor a letiltásairól érdeklődtem, mosolygott a bajusza alatt, mint akinek megvan a maga véleménye a magyar társadalomban dúló nagy politikai hajcihőről.
- Mi igaz a pletykákból?
- Nemrégiben levelet kaptam a Magyar Televízió egyik igazgatójának és főszerkesztőjének aláírásával, amelyben értesítettek, hogy a másfél éve futó, Lapozó című elemző vitaműsor ellen egy néző panasszal élt, mely szerint megsértettem a médiatörvény előírásait, és műsorvezetőként lepocskondiáztam az egyik politikai tábor vezetőit. A panaszbizottság majd összeül, és ha elismeri a panasz jogosságát, természetesen felfüggesztenek, de addig is figyelmeztetnek, legyek szíves objektív műsorvezetőként viselkedni.
- Mire jutott a bizottság?
- Megnézve az ominózus adás felvételét, azonnal felmentett, hiszen a vádaskodásnak semmi alapja nem volt, kulturáltan vitatkozgattunk Török Gábor és Lakner Zoltán politológus társaimmal. De engem mélyen bántott a szánalmas és méltatlan eljárás, bejelentettem, hogy nem óhajtom tovább vezetni a műsort. Néhány nappal ezelőtt azonban telefonon megkeresett Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke, és nagyon kérte, felejtsem el az írásbeli figyelmeztetést, az egész affért, hiszen ez a műsor az eredeti megállapodásunk szerint is három egyenrangú vitapartner véleménycseréje, és folytassam ugyanúgy, ahogy eddig. A Magyar Hírlapba viszont valóban nem írhatok többé, a tulajdonos, Széles Gábor döntött így. Nem beszéltem vele, a döntését közvetítették. Bíráló publicisztikáim talán sértették bizonyos érdekeit, politikai kötődéseit, ki tudja.
- Azért újságot kihordani bizonyára könnyebb volt, mint elviselni a sajtó- és médiacirkuszokat. Jól tudom, hogy kezdetben újságkihordással kereste a kenyerét?
- Igen. Magyar-történelem szakos tanári diplomát szereztem a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, de, hogy ne legyek távol a szeretett lánytól, későbbi feleségemtől, aki két évfolyammal lejjebb járt, újságkihordást vállaltam Debrecenben. Minden reggel nyolcra végeztem; igaz, a téli időszak beálltáig délutánonként még az Esti Hírlapot is széthordtam a város negyvenkét kocsmájába és egyéb vendéglátó műintézményébe, de a fennmaradó időben összehoztam a doktori disszertációmat.
- Mi volt a témája?
- Ady küldetéstudata. A tanulmányaim során, azt hiszem, Ady tette rám a legnagyobb hatást.
{p}
- Politikai portréit olvasva úgy érzem, a "küldetéstudat" téma máig fogva tartja. Önt is fűtötték politikusi ambíciók?
- Dehogy! Tanár akartam lenni. Apám, a dunaszentgyörgyi kőműves családjában a politika úri huncutság volt. Persze később én is olvastam a körbejáró szamizdatokat, engem is megérintett az ellenzékiség szele, ami a hetvenes években az egyetemeket már belengte. De nem gondoltam aktív politizálásra, egyrészt, mert a diktatúra nagyon szilárdnak és hosszú életűnek tűnt, másrészt, mert a közszereplést illetően rendkívül gátlásos ember voltam, még a tantestületi értekezleteken sem szólaltam fel soha. Merthogy aztán elkezdtünk tanítani a felségemmel, először Kiskunmajsán, majd a nyolcvanas években Kecskeméten. A véletlen sodort Lezsák Sándor közelébe, ő értesített róla később, hogy Kecskeméten megalakul az MDF, és amikor elmentem és hozzászóltam, bár magam úgy gondoltam, hogy az egész csak dadogás volt, megválasztottak szóvivőnek, majd pedig elnök lettem a helyi szervezetben.
- Ehhez képest néhány év múlva kizárták az MDF-frakcióból, majd kilépett a pártból is. Mi volt a baj?
- Kiderült rólam, hogy publicista vagyok, nem politikus. Rendszeresen publikáltam a Népszabadságban és a Magyar Hírlapban, és az igazi konfliktust az elemző hajlandóság hozta. Amikor 1992-ben Csurka megírta emlékezetes röpiratát, elmondtam MDF-es társaimnak, hogy mint történelemtanár úgy látom, abban az írásban a náci ideológiának bizonyos alapvető gondolatai vannak megpendítve. De, ugye, ezt nem akarod megírni? - kérdezték. Csakhogy, amikor a papír elé ültem, valahogy nem lehetett nem megírni. Merthogy a publicistának az a dolga, hogy mindenről leírja, amit igaznak tart. A politikus ezzel szemben állandóan taktikázik, és ha meg akarja valósítani az elképzeléseit, annak sokszor az az ára, hogy befogja a száját vagy egészen mást mond, mint, ami a valóság.
- Önt a józan esze, a tisztessége, valamiféle lázadó szellem vagy a belső tartása védte meg attól, hogy egy engedelmességet követelő csoportosulás felszippantsa?
- Önvizsgálatra késztet engem, amit talán nem is végeztem el eddig. Az biztos, hogy gyerekként soha nem voltam lázadó. Kitűnő tanuló voltam, velem a szüleimnek, a tanáraimnak soha nem volt bajuk. Az igaz, hogy abszolút szeretetben nőttem föl, nem ért méltánytalanság soha, nem volt mi ellen lázadni. Sőt, azt is megszoktam, hogy mindig kimondhatom, amit gondolok, nem kellett alakoskodnom. Valószínűleg ösztönösen így viselkedtem később is, más szituációkban. Mivel a nyolcvanas években kezdtem tanítani, én már a "kényesebb" témákról, például ötvenhatról is úgy beszéltem, ahogy a valóságban történt. Lehet, hogy mások számára ez még nem volt ennyire természetes. A szanki kocsmáros például egyszer belenézett a lánya történelemfüzetébe, és azt üzente, bármikor megyek, ingyen ihatok nála.
- És szokott inni, társaságba járni? Egy ilyen életút nem őrli fel a barátságokat?
- Elek Istvánnal, régi egyetemi csoport- és szobatársammal ugyan némileg eltávolodtunk egymástól, de több baráti köröm is van. Egy a szülőfalumban, egy Kiskunmajsán az első végzős osztályom tanulóiból, egy pedig Kecskeméten. De mostanában sokat vagyok otthon, amióta megint könyvet írok. Antall József, Orbán Viktor után Gyurcsány Ferencről.
- Nagy ember lett. Író, tévés műsorvezető, politikai elemző. Mégis megmaradt vidékinek.
- Egyrészt nem lettem nagy ember, másrészt meg sem fordult a fejemben, hogy Pestre költözzünk. Nagyon jó itt lakni, a kecskeméti házunkban. A nagyobbik lányunk azonban a Képzőművészeti Egyetemen díszlet- és jelmeztervezőnek készül, a kisebbik nemzetközi menedzsmentet és gazdaságdiplomáciát tanul, mindkettő Budapesten. A fiunk még középiskolás, a kecskeméti Katona József Gimnáziumba jár, ahol én is tanítok, egy osztályt még megtartottam. Bár a miskolci egyetemen is oktatok, akkor vagyok a legboldogabb, amikor a gimnazistáknak beszélhetek a történelemről. Mindig elámulok, mennyire nyitottak és értelmesek.