Vecsén himnusz lett Petőfi verse

Az öreg Petrovics István gyakran költözködött ezen a vidéken, így nem csoda, hogy majd' minden településen van Petőfi-emlék és -legenda. Szabadszállás még a költő szülőfalujaként is hadba szállt a két nagyobb esélyessel, Félegyházával és Kiskőrössel. Annyi biztos, hogy a költő gyermekként lakott Szabadszálláson, 1838-ig ugyanis szüleinek itt volt birtoka. Fülöpszállási Székely Gábor Petőfi-kutató szerint a helybeliek nem fogadták valami szívélyesen a családot. A költő - kemény adóforintokat kipengető - mészáros apja ugyanis szembekerült a helyben feketén vágó gazdákkal. Nem volt nagyobb sikere a városban az akkor már koszorús poétának 1848-ban sem: akkor képviselővé akarta magát megválasztatni, de mivel nem volt igazán politikus alkat, rögtön beletaposott választói lelkivilágába. Megrótta őket mulyaságukért: hogy a hirtelen ölükbe hullott szabadságukért nem tettek semmit - nem úgy, mint ő. Vetélytársának nem volt nehéz ellene fordítania a nyakas gazdákat, akik kis híján agyonverték. Fülöpszállási Székely Gábor azt is hozzáteszi a történethez, hogy az ellenjelölt Nagy Károly, akit később Petőfi buta fajankónak titulált, a kormány tagja lett, a végsőkig kitartott Kossuth mellett, és a szabadságharc után bátran felelt tetteiért.
Kunszentmiklós már sokkal boldogabb emlékeket mondhat magáénak, ráadásul a városnak akkora szerencséje van, hogy még Petőfi-verscímben is szerepel. Bődi Szabolcs polgármester kedvtelve mesél arról, hogy Petrovics Sándor a városban vett árendába mészárszéket. Persze nem ő dolgozott benne, hanem az öccse, István. Mivel szülei már el voltak adósodva, Sándor neve pedig még tiszta volt, ő írta a nevét a szerződésre. 1844-ben öccsét jött meglátogatni, és a református gimnázium tanulói az akkor már jó nevű költőt hatalmas ünneplésben részesítették. Petőfi olyannyira meg volt hatódva, hogy még hajnaltájt megírta a Búcsú Kunszentmiklóstól című versét. Itt látta a költő azt a bizonyos juhászt is, amelynek a szamárról földig ért a lába, sőt a kutató szerint a Szép csárdásné a betyárt szerette kezdetű vers is helyi történeten alapul, amely a Nyakvágó csárdában esett meg. Ebből is láthatjuk: a települések akkurátusan számon tartják nemcsak azt, hogy mely költemény született náluk, hanem azt is, hogy melyeknek vannak helyi vonatkozásai.
{p}
Dunavecsén három évig, 1841-től 1844-ig élt a költő családja, bár jómaga csak keveset tartózkodott náluk - tudom meg Kovács Péter polgármestertől. Itt békült ki apjával, aki a vándorszínészkedésért, a nem valami fényes anyagi kilátásokkal kecsegtető költői pályafutás választásáért gerjedt komoly haragra fia ellen. A békétlenség csak akkor szűnt meg, amikor Petőfi első komoly sikereivel állított haza. Vagy harminc verse született Dunavecsén - köztük az Egy estém otthon és a Füstbe ment terv -, a város himnusza mégis a fővárosban írt A távolból című (Kis lak áll a nagy Duna mentében... kezdetű) költemény lett.
Emlék van tehát bőven. A múlt és a jelen összekapcsolása épp elég munkát ad a kutatóknak, a lokálpatrióta öntudattól fűtött kisvárosoknak pedig nagy-nagy büszkeségre ad alapot. Jelentős számú helyi legenda kering, néhány nap alatt nekem is háromféleképpen mesélték el, hogy pontosan miként zajlott a költő hazatérése. Az öregek még meg tudták mutatni, hol állt Petőfi fája: indulatos apjához nem mert csak úgy hazaállítani, hanem követet küldött, és annak visszaérkezését várta a fa alatt. Egyesek szerint csirkésszekéren jött, mások úgy tudják, urasan, hintón érkezett. Vita tárgya, vajon áll-e még a kis lak, pontos helyéről ugyanis nincs megegyezés. Legjobb annak az 1955-ben visszaemlékező öregasszonynak a története, akitől az idősebb Petrovics István húsvágó bárdja került a tájmúzeumba. A kispénzű mészáros zálogba adta a bárdot az idős asszony dédapjának, mivel nem tudta kifizetni a levágott marhákat. Faragó Terka néni családja ereklyeként kézről kézre adta a bárdot, bár a mindenkinek tartozó Petrovicsról sem a módos gazdának, sem leszármazottainak nem volt túl jó véleményük.
Száz év sem tudott minden emléket megszépíteni - százötven viszont elmosta a hasonló, a nemzet poétája iránti rajongástól mentes történetek utóját is. Dunavecse zászlaját minden ünnepen felvonják a városban, és a Kis lak áll... kezdetű dalt éneklik. Mindenki állva hallgatja: Petőfi az övék.