Vagy zsákolni, vagy izgulni

- A quadokkal, azaz homokfutókkal rohangáló fiatalok nagyon sokat segítenek a védekezésben - meséli a szentendrei polgármester, Dietz Ferenc. - Könnyű kis terepjáró masináikra felpakolják a homokzsákokat, és felszaladnak velük a gát tetejére, ahova korábban csak kézi erővel tudtunk feljuttatni anyagot. Így felgyorsult a munka. Bizony ezek a fiatalok, akiket máskor sokan kritizálnak, mondván, összevissza száguldoznak, zajosak, felverik a port, most, amikor baj van, megmutatják: legények a gáton, a szó szoros értelmében véve.
Kénsárga mellényes polgárőrök grasszálnak a korzón a kellemes tavaszi napsütésben.
- A mi feladatunk az itteni védőgátszakasz éjjel-nappali figyelése, a gyalogosok, bámészkodók elterelése - közli hivatalos nyelven Drobilisch Gábor, a városi polgárőrség alelnöke. - A legtöbb gondunk az árvízi turistákkal van. Mindenáron fel akarnak jutni a gátra, fényképezkedni szeretnének. Természetesen nem engedjük, részint mert akadályozhatják a védekezési munkát, részint mert veszélyeztethetik a saját testi épségüket. Persze a turisták nem értenek egyet velünk, úgyhogy nem ritkák a viták, veszekedések.
Ha sok önkéntest akarok egy helyen látni - igazít el az alelnök -, akkor sétáljak tovább a folyó mellett egészen a Casinóig. Ott tényleg nagy a sürgés-forgás. Munkagépek jönnek-mennek, legalább százötvenen töltik a homokzsákokat. A legmeglepőbb, hogy a mostani önkéntesek legtöbbje gyermek. Két tizennégyéves-forma fiút szólítok meg: honnan jöttek?
- Innen Szentendréről, a Szent András Általános Iskolából vagyunk mindketten - válaszol Túróczi Csaba. - Hetedikbe járunk.
- Csabival megcsináltunk vagy százötven zsákot jó két óra alatt - büszkélkedik Frick Józsi.
- Nem volt megerőltető?
- Nekem? - kérdez vissza kissé méltatlankodva. - Én hozzá vagyok szokva a munkához.
Láncos Matyi - aki jó barátja Józsinak és Csabinak - odalép hozzánk, úgy érzi, neki is tudnia kell, miről folyik a szó. - Korábban én is a Szent András tanulója voltam - közli -, de most a visegrádi erdésziskolába járok, csak már napok óta nem jutok el oda, mert le van zárva az út. Amúgy Pilisszentlászlón lakom.
- Nem aggódtak a szüleid, hogy idejössz segíteni?
- Még díjazták is.
{p}
Simon Szilvia fiatal magyar-történelem szakos tanárnő egyike azoknak a felnőtteknek, akik vigyáznak a Szent András-os gyerekekre.
- Vasárnap a misén kérték az embereket, aki tud, segítsen - tájékoztat a tanárnő. - Öröm látni, milyen lelkesek a diákjaink. A nyolcadikos fiúk még versenyeztek is egymással. A rekordjuk: három óra alatt háromszázötven zsák. Attól ilyen feldobottak, hogy látják a tévében a különféle vészhelyzeteket, és íme, most valami hasonlót tapasztalnak a valóságban; ráadásul tehetnek valami pozitívat, dicséreteset.
Gulyáslevest, lilahagymás zsíros kenyeret ehetnek az önkéntesek, hozzá teát, üdítőt, ásványvizet ihatnak.
- Kiktől kapják az ételt-italt, kik állják a cechet? - kérdem az ellátósátorban Barra Judittól, aki maga is osztja az enni-innivalót.
- Felerészt az önkormányzat lát el bennünket, a másik fele adomány. Vendéglősök hoznak készételeket, szendvicseket, az áruházak is beszállnak, még olyan is volt, hogy egy idős néni topogott ide egy tál süteménnyel.
- Mi volt eddig a legkülönösebb élménye?
- Az nem függ össze az ételosztással. Tudja, itt a szomszédban a Casino a hétvégén is nyitva tartott. Dicséretükre legyen mondva, sok mindennel segítenek bennünket, ezért aztán kisebb-nagyobb ügyekben át-átmegyünk hozzájuk. Hanem azt látni, hogy a Casino vendégköréből az a sok életerős fiatalember, az aranyifjak ott játszanak a nyerőautomatákkal, mialatt kint az emberek küzdenek az árral... hát, tudja, az tényleg különös élmény.
Majdhogynem a mellét kidüllesztve említi Radványi Levente alpolgármester, hogy szombaton négyszázhatvan önkéntes állt a védelemirányítók rendelkezésére, idősek, középkorúak, fiatalok. Vasárnap estére a 2002-es árvízi szintnek megfelelő magasságig fel is rakták a gátakat. Ugyanakkor elismeri, hogy néhány városlakóban hisztérikus félelem keletkezett; ők úgy ítélik meg, nem elég biztonságos a helyzet, ezért homokzsákokat raknak a házuk, üzletük küszöbére, ablakába. Valóságos barikádot építettek például a Görög utcán keresztbe; egészen a Margaretta cukrászdáig ér fel a félelem.
- Az efféle egyéni akcióknak semmi értelme nincs - jelenti ki a hatvanöt esztendős Körmendi Lukács, a város védelmének vezetője. Kétezer-kettőben is ő volt a főnök, és sikeresen küzdött meg a folyóval. Mellesleg nyugdíjból hívta őt vissza a vízügyesek egyik fontos embere erre az egy munkára. Olyan nagy volt a sietség, hogy még az anyagiakban sem egyeztek meg.
- Negyvenhét évet húztam le a vízügynél, fel sem merült bennem, hogy ne jöjjek. Jóformán azonnal megrendeltem három könnyűbúvárt, és már három helyen be is kellett avatkozniuk: fóliát fektetnek a gát víz felőli oldalára.
Este fél hétkor a polgármesternek már nem sok ideje van rám, hiszen hétkor városi védelmi bizottsági ülés lesz. Azt mondja, neki az fáj a legjobban, hogy a Pap-szigetet elöntötte a víz. Ugyanakkor néhány ház udvarán már csak gumicsizmában lehet járni a feljövő talajvíz miatt. Eddig nyolc embert telepítettek ki. A jelenlegi rendszerben az árvízi elhárítás költségeit az önkormányzatok csak utólag kaphatják meg, ezért Dietz Ferenc a Pest megyei védelmi bizottság ülésén felvetette, jó lenne, ha a felmerülő kiadásoknak legalább egy részéhez hamarabb hozzájuthatnának.
Az Ilona Panzióban keresem az egyik kitelepített családot. Nem találom őket. Állítólag kimentek a Dunához - vagy zsákolni, vagy izgulni.