
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Tegyük fel, hogy van önnek néhány tíz-, esetleg néhány százmillió forintja, amit szívesen "megpörgetne". Tegyük fel, hogy ön nem akárki, vagyis számít valakinek a gazdasági életben, a pénzvilágban vagy a politikában, esetleg mindhárom területen. Tegyük fel, hogy megkeresik önt, illetve azt ajánlják, forduljon a problémájával Kulcsár Attilához, a brókerhez.
Eltelik egy év. Egyszer csak megjelenik önnél "Taxis" Gyuszi, polgári nevén Szekér Gyula, egy jó nagy nejlonzacskóval a kezében. Ön beletúr a zacskóba, és mindjárt érzékeli: úgy három-négyszeresét kapta vissza a befektetett pénzének.
Ön ebben nem talál semmi kivetnivalót, talán még akkor sem, amikor már Varga Zoltán bíró kérdezi az ügyletről a Fővárosi Bíróságon, a Markó utcában.
Hát, valami ilyesmiről szól a Kulcsár-ügy, a hazai bűnözés történetének egyik legjelentősebb sikkasztási-pénzmosási története.
De most nézzük a maga konkrétságában, mi történik manapság, azaz hétfőn, május 8-án a Markó utcában! Kezdődik a tárgyalás negyedik napja. A Kulcsár-per huszonkét vádlottjából az első három helyen jegyzett személy van jelen: Kulcsár Attila volt bróker, Kerék Csaba üzletember és Rejtő E. Tibor, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. volt vezérigazgatója. Mindhárman frissen nyírtan, borotváltan; feketében, mint akik temetésre jöttek. Egyébként láthatólag feszült, de megadó lehangoltságban ülnek egymás mellett.
Hat tévékamerát számlálok meg, húsz újságírót, tizenkét védőügyvédet, az utóbbiak valamennyien sztárjai a szakmának vagy sztárirodát képviselnek.
- Szerinted mennyibe kerülnek ezek? - súgja az egyik kolléga a fülembe, és a védők felé bök.
- Fogalmam sincs - mondom. De az valószínű, hogy egy ilyen elit társaság csak akkor vonul fel, ha egy-egy kisebbfajta vagyonra van kilátás.
Hogy milyen summák forognak, csak úgy mellékesen, a perrel összefüggésben, arra a folyosói pletyka szerint a legjobb példa a negyedrendű vádlott, Hasszán el-Abed, a szír pénzváltó tolmácsának fizetése. Egy hat-nyolc órás tárgyalási napért annyit tehet zsebre a fordító, mint amennyi egy kelet-magyarországi melós egy-két havi fizetése.
Megjelenik Varga bíró. Ha van ember, akit manapság nem irigyelek a munkájáért, bizony mindenekelőtt ő az. Hogyan fog eligazodni ebben az ágas-bogas, szándékos és szándéktalan útvesztőkkel teli ügyben?
Már maga Kulcsár személye is rejtély. Ez a most harminchárom éves fiatalember nagykanizsai zöldségesként kezdte, de kőműves is volt, majd Balaton-parti feketepénzváltó lett. Általános iskolai végzettsége van. Ráadásul 1999 áprilisában vesztegetés és más kisebb bűncselekmények miatt nyolc hónapi börtönre ítélték Nagykanizsán; igaz, a büntetést felfüggesztették. A jelenlegi vádirat szerint az általa betöltött pénzintézeti pozíciók egyetlen, jogszabályokban meghatározott feltételének sem tett eleget. Nem volt például büntetlen előélete, szakirányú felsőfokú végzettsége, külön brókervizsgája. Akkor hogyan kerülhetett egyáltalán helyzetbe? Ennek kiderítése igazán testhezálló feladat a bíró számára.
{p}
Mindenesetre Rejtő E. Tibor, aki hétfőn a fő műsorszámot adja elő, nemigen könnyíti meg a bíró dolgát. Vallomásában (amelyet ő maga olvas fel) az egykori bankvezér így fogalmaz: "számos fontos személyiség" hívta fel a figyelmét Kulcsárra, ezután ismerkedett meg vele. Mi több: Rejtő "kiugró tehetségnek", ambiciózus fiatalembernek nevezte a csodabrókert, akinek új banki ötletei voltak.
- Olaszországi nyaralásom során értesültem az évek óra tartó sikkasztásról - vallja az exbankvezér, majd megtört hangon hozzáteszi: - Egy világ omlott össze bennem.
Vajon a nyolc általánost végzett Kulcsár hogyan tudta öt éven át megvezetni Rejtőt, a főnőkét, aki mögött komoly nemzetközi pénzügyi karrier állt? Talán csak nem a sok "fontos személyiség" húzódott meg, így vagy úgy, ilyen vagy olyan segéderőkkel a háttérben. Hogy lehet az, hogy a kötelező könyvvizsgálatok nem mutattak ki semmi gondot? Szegény Varga bírónak igazán főhet a feje.
- Évi kétszázmilliót kerestem bankvezérként, miért sikkasztottam volna? - teszi fel a csakugyan jogosnak tűnő kérdést Rejtő. Másfelől azonban létezik - legalábbis a vád szerint - egy kilencvenmillió forintos tétel, amihez a vezér Kulcsárnak köszönhetően jutott hozzá. Ezt Rejtő kategorikusan cáfolta. Ám valami kölcsön mégiscsak volt közöttük - de hogy ez hogy s mint van, e sorok írója számára nem világos.
Ha már a kölcsönöknél tartunk: a per eddigi leghumorosabb kitétele Kerék Csaba nevéhez fűződik, aki, miután negyvenmilliós saját vagyonról számolt be, egész egyszerűen nem emlékezett arra, hogy Kulcsár megadott-e neki ötvenmilliót vagy sem.
A tárgyalás szünete előtt még beköszönt az igazi emberi dráma a tárgyalóterembe. Rejtő olvassa a vallomását; ezt megelőzően azt válaszolta a bíró kérdésére, hogy jelenleg nincs foglalkozása, nincs rendszeres jövedelme sem neki, sem a beteg feleségének. Magyarán: egy bukott ember képe rajzolódik ki előttünk, és ő is így értékelheti a saját sorsát, mert elcsuklik a hangja, amikor a régi pozíciójáról beszél. Végül könny szökik a szemébe, amikor az általános iskolába járó kislányáról tesz említést.
Szünetben a fiatalabb újságírók egy csoportja Rejtőn élcelődik, mondván, "biztosan az Ecserin árul, ha nincs rendszeres jövedelme". Szünet után, immár délután, lekapcsolják a villanyt a tárgyalóteremben. Egy videót nézünk, amely Kulcsár ügyészi kihallgatásáról készült. Rettenetesen unalmas. Kerék Csaba és ügyvédje azonban erősen figyel, Kulcsár ugyanis Keréket vádolja ötletadással és más idevágó bűncselekménnyel.
Az ügyvédek többsége ásítozik, ülőhelyükön jobbra-balra dőlnek. Megfogynak az ügyészek; az újságírók a számukra fenntartott helyeken elnyúlnak, mint a békák.
Csak Varga bíró nem nyúlhat el, mint a béka. Elvégre a pártatlan igazság nem szenderedhet el, ha már egyszer - a törvények szerint legalábbis - demokráciában élünk.
Huszonhárommilliárdos sikkasztás
Megkezdődött a nagy brókerper, a Kulcsár-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Huszonhárommilliárd forintos sikkasztásról, valamint pénzmosásról van szó, amelyet 1998-tól a 2003-as lebukásig követtek el. A Kereskedelmi és Hitelbank, illetve annak brókercége, a K & H Equities által az ügyfeleknek ténylegesen okozott kár azonban "csak" 8,3 milliárd forint a vádirat szerint. Összesen huszonkét embert vádolnak, akik cégük pénzét vagy a sajátjukat forgatták meg a Kulcsár Attila vezetőbróker által meghatározott kétes vállalkozásokban.
A megvádoltak között az egyik legismertebb személyiség Forró Tamás egykori rádiós és televíziós riporter, akit jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével gyanúsítanak. Kulcsár írásos nyilatkozatban ismerte el bűnösségét: "Tudom, hogy súlyos bűncselekményt követtem el. Megbántam, amit tettem. Azért segítettem a nyomozó hatóságnak feltárni e szövevényes ügy részleteit, hogy ezzel is hozzájáruljak az általam okozott kár megtérüléséhez" - közölte. A villámgyors karriert befutott bróker hamis igazolásokat adott ügyfelei befektetéseiről; amúgy "bemondás" alapján készültek az egyenlegkimutatások. Első fokon legkorábban 2007 közepén várható ítélet, a per teljes lezárulása körülbelül 2010-ben várható.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu