Kórházi szarka

Osztályukon feküdt egy bácsi, aki megelégelte veseköveinek autóbuszon történő kirázatását, és úgy döntött, hogy műtéti úton szabadul meg az életét megkeserítő vesekövektől. Miután ez ma már rutinműtétnek számít, az ügyet nem kísérte nagy összcsaládi félelem. Nagy úrral - nevezzük így a kisbeteget - végigcsinálták a szokásos rutint. A műtétet megelőző napon koplalt, megkapta ingyen a beöntését, a bódító injekciókoktélt, az aneszteziológus még megnyugtatta, hogy szépeket fog álmodni, és a családnak megüzenték, hogy késő délután már bejöhetnek, mert addigra kimegy az altató hatása. Miután Nagy urat az egy szál műtéti pendelyben mindentől lecsupaszítva egy beteghordó betolta a műtőbe, a kórteremben megjelent egy fiatalember. A három másik betegtársnak elmondta, hogy ő Nagy úr fia, és az öreg előző nap hazaszólt, hogy jöjjön be, szedje össze valamennyi holmiját, mert a műtétet követően egy nappal valószínűleg hazaengedik, és nem akar majd cipekedni. A készséges betegtársak még kértek egy szakadt lepedőt az osztályos nővértől, és segítettek is a fiatalembernek összeszedni Nagy úr kistévéjét, rádióját, mobilját, pénztárcáját irataival, karóráját, sőt még arra is rábeszélték, hogy a segítőkész gyermek vigye magával a megbontott 2 literes üdítőt is. A beteg pár óra múlva megjelent, és ahogy ez az egészségügyi nagykönyvben meg van írva, délután magához tért. Amikor már beszélgetni lehetett vele, elmondta, hogy neki nincs is fia, csupán egy lánya van, az is vidéken él, így nem történt más, minthogy műtét alatt őt tökéletesen kirabolták. Ekkor kapta meg a második bódító injekciót, mert a műtétet jobban viselte, mint a kifosztását. Taj-kártyáját és személyes iratait egyébként néhány órával később az egyik női WC-ben megtalálták, ami azt bizonyítja, hogy a tolvaj nem egyedül, hanem brigádban dolgozott. A kórház feljelentésére megjelent egy unatkozó rendőr, aki felvette a jegyzőkönyvet, meg a személyleírást is, és biztosította Nagy urat, hogy tettes híján 30 nap múlva megkapja a nyomozást lezáró határozatot. Gyógyulása feletti örömében az idős úron erőt vett az optimizmus, és így búcsúzott betegtársaitól: Azért nekem nagy szerencsém van! Ugyan minden értékemtől megfosztottak, de legalább betarthatom az unokáimnak tett ígéretem, hogy egy zacskóban hazaviszem nekik kiszedett veseköveimet, hadd villogjanak vele az iskolatársak előtt. Elvégre fogpiercingje már minden második osztálytársuknak van, de veseköve szinte senkinek!
Spánn Gábor
(A szerző június 10-én, 14 órakor a könyvhét keretében, a budapesti Vörösmarty téren dedikál az Athenaeum kiadó standján.)