Most

Kezdjük ott, hogy a mi hazánkban jóval több, mint ötmillió ember - miközben minden elemző szerint általában a magyar polgár elidegenült a politikától - úgy gondolta, országos ügyekben véleményt kell nyilvánítania, bement a fülkébe, és behúzta az ikszet. Megtette a dolgát, innentől kezdve már nem rajta múlik a dolog. És nem múlik a számítógépes aktivistán sem, ahogy a politikai botrányairól elhíresült, egykor nagy tehetségként számon tartott, de később a politikai határmezőkre tévedt színházigazgató vagy a nemzet orvosának kikiáltott egykori vérellátós fura mondatain sem. Egy hete írtuk: munkaidő van. Hát igen.
A választás egy szempontból mindenképpen hasznot hozhat. Nem kell hónapokat azzal átmolyolnia a bársonyszékekbe ülő hatalmi embereknek, hogy bizonyos "személyi és szervezeti változtatásokat" hajtsanak végre. Ha cinikus akarnék lenni, másképp írnám: pillanatnyilag nem kell azzal a kellemetlen "kötelességgel" foglalkozniuk, hogy a választásokon, illetve a korábbi években őket segítő barátaikat és üzletfeleiket nyerő állásokba, előnyös szerződésekhez, netán magas minisztériumi funkcióba segítsék. Az eddig meg nem történhetőnek látszó valami megtörtént, a rendszerváltás utáni ötödik szabad választás kormányon hagyta azokat, akik egy ciklust végigcsináltak. S ez egy megközelítésben mindenképpen jó: van ugyanis mit véghez vinni, netán befejezni. Itt most okos mondatoknak kellene következniük egészségügyről, oktatásról, kisebb államról, ilyen meg olyan reformokról, de mi, a vidék lapjának írói, szerkesztői, maradjunk néhány sokkal prózaibb megállapításnál.
Mindenekelőtt a "hatalmon maradt hatalom" nem árt, ha tudja: bármit is mutatnak az összesített eredmények, vidéken ezt a választást nagyon elveszítette. Ennek persze elvi-eszmei-tradicionális okai bár vannak, de a képzeletbeli kártyapakliban bőven ott van jó néhány nagyon is gyakorlati élethelyzet is. Ha sorolni akarnánk, akkor a kriminális állapotú vidéki közutaknál kezdhetnénk el. Folytatnánk a szegényedő, a tehetséges gyerekeket a városi jobb sulik felé lökő kistelepülési iskolarendszerrel. Valahol ott fejeznénk be, hogy miközben az önmagát látszólagos fogyókúrára fogó állam egyre több feladatot és költséget utal tovább az önkormányzatoknak, azokban már egy igazán jó köztisztviselő munkabérét szinte lehetetlen "kigazdálkodni". Igen, a magyar falu ma mintha kissé magára lenne hagyva. Az uniós programok egyik feléből azért marad ki, mert talán nem is tud róla, a másikból pedig azért, mert saját erőt, pénzt is fel kellene pályázatában mutatnia. És az, bizony, ritkán van.
Én nem hiszem, hogy a valóságban létezik igazi, a társadalom szövetét valóban és mélységben átitató város-falu ellentét. Csak különbségek vannak, de azok nagyon is léteznek. Húsz év alatt a városok, az ipari-kereskedelmi körzetek és a kistelepülések fejlődése között nagy lett az eltérés. Lehet persze mindezért hibáztatni a kisfalu alulképzett, nemzetközi lehetőségekben tájékozatlan polgármesterét, netán a pályázatírásban nem járatos gazdát, a munkahelykeresésben kudarcot valló cigány embert, bárkit, de ettől még a lényeg nem változik. A magyar átlagfalu hátrányban van. Ha a régi-új hatalom komolyan veszi jelszavát, az "igazságosságot", akkor mindenképpen lépnie kell. Most.