Üzenet az élőknek

Dr. Handlovics Sándor igazságügyi orvos szakértő munkahelye a boncasztal mellett van. Pályája során körülbelül harmincezer hullát boncolt fel, ami egy közepes város lakossága. Kikapcsolódásként festeget, vitorlázgat a Balatonon, télen síel, és most, hogy jobban ráér, természetesen folytatja a munkát ott, ahol valójában abba sem hagyta.
- Hogy kezdődött, Sándor?
- Prózaian: az orvosi egyetemen van egy anatómia nevű tantárgy. A hallgató kezdetben nem egy egész hullát kap, hanem csak egy kart, egy lábat, majd következnek a belső szervek. Szép lassan szoktatják hozzá az egyetemistákat az élményhez. Mégis megdöbbentő, amikor először lép be a boncterembe a jövendő orvos, és azt olvassa az ajtó fölött, hogy "Itt a holtak tanítják az élőket..." Az élettani tanszéken megtanítják, milyen egy egészséges szervezet, a patológián pedig azt, mitől válik beteggé az ember. Amikor az orvossá avatásnál kezet fognak vele, eldönti, merre induljon: a kóros elváltozások nyomába eredjen-e, vagy a napi gyógyító munkára teszi fel az életét. Én világéletemben sebész akartam lenni, mint édesapám, ám ő azt hallotta sebész bátyjától, aki törvényszéki orvostani intézetben dolgozott, hogy jó, ha egy sebész megtanulja a patológiát és szakvizsgázik is belőle. Hát így kezdődött... Aztán úgy folytatódott, hogy 1972-től a szolnoki kórház a számtalan ígéret ellenére sem adott lakást, viszont a rendőrségen ez 1976-ban megoldódott.
- Valójában a lakásprobléma megoldása miatt választottad tehát ezt a pályát?
- Nem, ha a kórházban maradok, akkor is patológus lettem volna. A családi hagyományok miatt nem állt messze tőlem, hogy a rendkívüli, különleges halálesetek rejtelmeit segítsek feltárni. Amikor a pályámat kezdtem, a rendőrségnél még nagy szerepe volt az alakiságnak: kiképzés, egyenruha, fegyver... na, ez volt az, ami távol állt tőlem. Rendőr is voltam, orvos is voltam. A rendőrök azért nem szerettek, mert orvos vagyok, az orvosok azért, mert rendőr vagyok. Elég ambivalens érzés alakult ki bennem ezek után. Ehhez jött az, hogy a halálos ítéletek végrehajtásánál jelen kellett lenni a megyei rendőr orvosnak is. Az egyik kollégám egy akasztás után három hónappal depresszióssá vált, úgy tűnt, hogy a pályát is feladja, de aztán "helyrerázódott".
- Emlékszem a hőskorra: falusi temetők hullaházaiban kellett boncolni, hidegebb teleken a letett szike az asztalhoz fagyott, a jegyzőkönyvvezető hölgy keze elgémberedett az írógépen... Ezt hogy viselted?
- Kezdjük az indítéknál: a mi munkánk "szépségéről" valóban nem lehet beszélni. Hogy mégis miért csinálom? Azért, mert vannak olyan kérdések, melyeket csak a sikeres proszekcióval lehet megválaszolni. Ezek a rendkívüli helyzetben feltett, különleges kérdésekre adott válaszok az izgalmasak, olyannyira, hogy az oda vezető útról meg is feledkezik az ember! Meg arról is, hogy közben ráment az élete... 1976-ban, amikor a rendőrségre kerültem, 67 külső helyszínen dolgoztunk. Ezek között voltak azok a bizonyos hullaházak is. Mára ez lecsökkent 6-8 helyszínre, elsősorban a városi kórházak proszektúráin meg a kisebb települések jól megépített, kórházi komforttal ellátott bonchelyiségeiben dolgozunk. A "hőskorban" is látni kellett a szépet: télen a havas tájat, nyaranta a Hortobágyot, a Tisza-partot...
{p}
- Gondolom, ehhez jókora önszuggesztió szükségeltetik... Jobbágy Károly egy bonctermi élményre olyan költői indulattal reagált, ami korszakot nyitott a lírájában. Mondd, egy orvos, aki egy közepes város lakosságát felboncolta, közelebb kerül a létezés, a teremtés, egyáltalán az Élet misztériumához?
- Úgy vagyunk az én szakmámmal is, mint annyi mással a világon: minél jobban beleássa magát valaki egy területbe, annál több kérdés meredezik felé. Egy orvostanhallgató általában egy-két kórképben gondolkodik. Én a gyakorlatommal harminc-negyven kórképet idézek föl az esettanulmány során, mégis úgy érzem, nem jutottam közelebb az igazi Nagy Kérdések megválaszolásához. Ha ránézek valakire, annak szinte a röntgenképét látom, de hogy mitől "működik" a mechanizmus... Itt is vannak kétértelmű érzéseim: az én szüleim, jól tudod, nagyon vallásosak voltak. Én magam tizennégy éves koromig ministráltam, tehát hittem a felettünk valóban, viszont jelet vagy megerősítést még ennyi eset során sem kaptam... Azt pedig egyenesen nem értem, hogy a sok elkorcsosult, gonosz sejt miért tehet kárt következmény nélkül a teremtés csodájában? Hát nincs, aki ezt megakadályozza? Egyébiránt a tapasztalatom a sorsszerűséget illetően az, hogy aki jobb génekkel születik, megéli, hogy 90 éves korában megissza a kupica pálinkáját, akinek viszont a génjeiben más van kódolva, az a várható átlagéletkort sem éri el... Persze én az ember "működését" csak a szervek szerint ismerem. A szellem egy más világ, a lelkét még nem boncoltam senkinek. Azért néha éjjelente eltűnődöm azon, hogy ha mégis lesz feltámadás, ezek az emberek hogyan fognak rám nézni?
- Ezek szerint mindenre van észszerű magyarázat?
- Dehogy van! A Jászságban egy házaspár végzi a mindennapi munkáját a lakásban. Az asszony évek óta tolókocsiban ül, a férj a konyhában tevékenykedik, amikor fura suhogó hangot hall. Mire beér a szobába, a feleségét lángolva találja. Perceken belül szénné égett az asszony. Az ölében lévő sárgarépán, karalábén, káposztán nyoma sem volt az égésnek. Egy másik eset - néhány hete történt, a Kunságban - szintén felfoghatatlan. A postás konstatálja, hogy a ládából napok óta nem szedik ki a leveleket. A szomszéddal felfeszítik a kertkaput, bemennek a lakásba, senkit nem találnak. Viszont a drótkerítés mellett ül egy szénné égett emberi torzó. A lábszár lágy részei megmaradtak, de a holttesttel szinte közvetlen kapcsolatban vannak éghető anyagok, melyeken az égésnek semmi nyoma nincs. A hőfoknak 1600-1700 Celsiusnak kellett lenni, a krematóriumban 25-30 perc alatt születik hasonló végeredmény. Itt minden bizonnyal sokkal rövidebb idő alatt következett be a tragédia. Szolnok megyében korábban számos szénné égett kutyát, vadállatot találtak, melyek száraz avaron feküdtek, de a levelek nem perzselődtek meg. Hát mindenre van magyarázat?
- Sándor, én tanítottalak rajzolni, és eskü alatt vallom, hogy nem voltál egy Munkácsy. Most viszont egészen élvezhető képeket festesz. Erre van elfogadható magyarázat?
- Egy érfal kóros részei a mikroszkóp alatt különböző színűek. Egyet-kettőt kiraktam közülük a falra, meglepő módon mindenki belelátott valamit, senki nem hitte, hogy amit néz, az egy látótérben lévő érmetszet. Így kezdődött valahogy a festegetésem. A pótcselekvések közül azért előkelő helyen áll a horgászat: nemrég a Balatonból egyórás fárasztás után kifogtam egy 18 kilós pontyot, melyet megpusziltam és visszadobtam a tóba. A német turisták  harsányan éljeneztek. A stresszt valahogy oldani kell...
Hát kell, az bizonyos. Oldja a Handlovics portán élő kilenc kutya is, amelyek közül öt sorjázott ki nemrég a gazdi autójából. Ami utánuk maradt az ülésen, az egy belvízi katasztrófa volt. Vannak szakmák, melyeket csak így lehet túlélni...
{p}
Bűvészkanál
A portré nem lenne teljes, ha fel nem skiccelném az ősöket. Az Úr 1958. évének karácsonyi szünetében meghívtak vacsorára a Handlovics családhoz. A kor divatja szerint felvettem kinőtt érettségi öltönyömet, hozzá a fojtogató nyakkendőt, és bekopogtattam a főorvosékhoz. A várakozásom nagy volt, hiszen a ház asszonya, Mici néni messze földön híres volt a konyhájáról. Az asztalon damasztabrosz, a hollóházi porcelántálban Újházi tyúkhúsleves gőzölgött. Az étkészletek nehéz ezüstje csak fokozta a várható gasztronómiai gyönyört. A karácsonyfa körül nemcsak angyalszárnyak suhogtak, de Szindbád szelleme is ott lebegett. Nekiláttunk az aranyló karikákat vető, gyöngyöző húslevesnek, amikor... nos, ezt a pillanatot cunamis álmaimban még sokszor idézem fel! Az történt, hogy az első merítésnél eltűnt a tányéromban a kanál.
Csak a kihegyesedett nyél meredezett a kezemben. Riadtan körbenéztem, de semmi különöset nem láttam. Mindenki békésen szürcsölte a levesét, diszkréten szippantgatta a kanálból a csigatésztát. Én pedig azt számolgattam, mibe is kerül egy ezüstkanál... Hogy hová tűnt, arról gőzöm nem volt, de hogy az én kezemben veszett nyoma, az kétségtelen. Még néhány gyötrő perc, aztán kitört a kacagás. Kiderült, a főorvos úr régóta tart fent kapcsolatot egy bűvészkellékeket szállító fővárosi üzletemberrel, tőle kapja az olvadó kanalat, a cigaretta parazsára helyezhető parányi tablettát, ami néhány perc múlva heves hóesést produkál a lakásban, az ügyes kis szerkezetet, melyet a fotelban lehet elhelyezni láthatatlanul, s ha ráül az ember, keserves macskanyávogást produkál. Hogy honnan a formalinban pácolt humor? Ha csak nem innen...