Hány forduló egy élet?

A történelmi település ódon hangulatú főterén kirakodó vásárosok nagy üzlete egy hete a gumicsizma lett volna. Ha lett volna! De az áradás másnapján már aranyért sem lehetett kapni. A helyi kertészbolt készletét rögtön kifosztották azok a derékig érő vízen gázoló, csizmájuk felett nejlonba "burkolt" asszonyok, akik forró kávét, elemes rádiót vittek férjüknek. Mert hiába cirkáltak faluszerte rendőrautók, lopásoktól tartva sok "kitelepített" a hatósági tilalom ellenére sem hagyta őrizetlenül a házát.
A legkritikusabb helyszínre, a Vár­zugba indultunk. A homokzsákokról rengetegen nézték a tengernyi vízben álló házakat. Akadt, aki csak bámészkodott, mint egy turista, mások tehetetlenül topogtak. Miközben traktorra vártunk, észrevettem, hogy mellettem egy asszony le nem tudta venni a szemét egy vízzel körbekerített, kék falú házról, míg arcán csorogtak a könnyek.
- Odabent van a férjem - szipogta Gulyás Jánosné. - Hat éve építkeztünk, másfél méteres a kőlábazat. Imádkozom, hogy ne ázzon fel. Amint lekapcsolták a villanyt, gázt, vizet, kiolvadt a fagyasztónk, áztatja a parkettát. Férjem azt félti, én meg őt. Arra jöttem haza a tiszaújvárosi munkahelyemről, hogy elöntött minket az áradás. Állítólag olyan zajjal rontott ránk, hogy majd' belesüketültek az emberek. Öt gyerekünk van, a 18 éves holnap érettségizik. Szegény egész éjszaka velünk hurcolkodott hajnalig a rokonokhoz, szemhunyásnyit se aludt. Azt se tudtuk, hova kapjunk. Mi a "legszükségesebb", amikor itt nekünk minden az? - zokogta görnyedt vállal.
A traktor platójára többen is felkapaszkodtunk egy házaspár mellé. Molnár Péter apjához megyünk egy szekrénysorért. Az óriási zajjal vizet fröcskölő traktoron a házaspár segítői, Hegedűs Ferenc és Károly János ordítva mutogatták, kinek a háza mellett megyünk éppen a küszöböket nyaldosó áradatban. Sietnünk kellett, mert Molnár János vályogházának egyik fala már berepedt, a nyári konyha víz alatt állt, s ha az épület megindul, veszélybe kerül a házigazda is. Megtudom, hogy a porták jószágait - lovat, tehenet, disznót, baromfit - már tegnap kimentették, csak a tetőn kuporgó macskák maradtak némelyik háznál. Tovább pöfögve sárga gumicsónak sodródott el mellettünk két asszonnyal. Horkai Barnabásné őstermelő férje is kimentette már borjait, terményüket azonban elmosta a víz. A postásruhás Császár Józsefné sem levelet kézbesít, a két nő azért merészkedett neki a sodrásnak, hogy otthon körbenézzenek, minden a helyén van-e.

Mielőtt a traktor "farral" odatolatott Molnár János homokzsákokkal feldúcolt bejáratához, tisztára sepertük a jármű törekkel, szalmával borított rakterét. Közben Molnár Péterné apósán sajnálkozott: szegény oxigénpalackhoz kötött asztmás beteg; anyósa is gyengélkedik, szociális segélyből élnek. A házigazda odabent szerencsétlenkedve toporog a dohszagú rumliban. A rámolást törékeny termetű, ám harciasan tevékeny menye irányítja, akitől visszamenet elszörnyedve hallom, hét és fél hónapos terhes, harmadik fiát szüli meg nemsokára.
- Tizenhat éve vettük a házat - motyogja megrendülten a házigazda. - Biztosításunk van, de amit felújítására költöttünk a tetőcserétől kezdve a teljes komfortig, aligha térítik meg. Megszakad a szívem! Nem akarunk mi egyik gyerekünk nyakán sem élni.
Hirtelen megcsörren egy mobil: tűzoltósági parancsra félbe kell hagyni a rakodást az életveszélyes házban. Molnár János harmadik szomszédjának házfala már bedőlt, pedig éppen most kezdték volna felújítani.
- Vagyis sipirc? Ne izguljon, apuka, a szekrénysorért majd jövünk. Próbálják megakadályozni! - háborog a menye, aki szerint itt két napon belül ki kell pucolni a házat, különben a bútornak "annyi".
- Hány forduló kell még? - kérdem a félbeszakadt rakodás miatt mérges asszonykát visszafelé a konyhaszekrény mellett kuporogva.
- Hány forduló egy élet? - csattan fel Évike. - Ahol családok dolgoztak azért, hogy mindenük meglegyen, sok. Egy életet nem lehet csak úgy összekapdosni. Aki nem volt még ilyen helyzetben, fogalma sincs, ez milyen szörnyű dolog. Városon egy lakást gyorsan összedobozolnak, de nálunk előbb az állatokat kellett menteni, mert abból élünk. Itt mindenkinek nagy a fájdalma. Azoknak főleg, akik most kezdtek volna a felújításokhoz. Télen összekuporgatták a pénzt fára, téglára, mészre, cementre, és ez most mind tönkrement. Az meg röhej, hogy hiánycikk a gumicsizma.
A községháza előtt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet mikrobusza vesztegel kitelepítetteknek szánt segélycsomagokkal: élelmiszerekkel, tisztálkodó-, takarító- és fertőtlenítőszerekkel. Gál Tamás és Kis Boáz osztja majd szét a nyolc-tízezer forintos csomagokat. Kicsit furcsán néznek rám, mikor megkérdem: gumicsizmát, felfújható gumicsónakot hoztak-e?

Várárok és kőhalom
A tatár- és törökdúlások mellett az 1415-ben befejezett ónodi várnak (s a környék lakóinak) a legnagyobb ellenségei mindig az áradások voltak. A Rákóczi-szabadságharc idején a Habsburgok trónfosztását 1707-ben kikiáltó ónodi országgyűlést is hatalmas áradás késleltette. A várat többször is megostromolta a Sajó, romba döntve egyik falát, bástyáját; az 1974-es, majd 1995-ös árhullám után pedig kész csoda volt, hogy állt még a vár. A többéves tatarozás miatt körbedúcolt falakat árok övezi most is. Hajdan "belevezették" a Sajó vizét. Azóta jön magától is, noha védenie lassan már nincs mit.