Hová tűnt a hétvégi ház?

Kálmán (nevét nem akarja közzétenni) ma keseregve bolyong Miskolc határában lévő, kifosztott lyukóvölgyi telkén, ahonnan az idén tavaszig gyakorlatilag minden hasznosíthatót elvittek. Tizenhat gyümölcsfáját, szőlőlugasát a fa- és vaskarókkal együtt, fából készült kapuját, a kapu melletti három öreg tölgyet, és kifűrészelték az édesanyja által ültetett diófát is. A tizenkét négyzetméteres faházikóból csak a beton talpazat maradt, meg az egykori tető miszlikbe tört hullámpalái. A berendezéséből pedig néhány műanyag flakon és a konyhaszekrényük senkinek nem kellő részei. Vagyis hűlt helye mindennek, amit beteges, csendre, jó levegőre vágyó feleségével az évek során szorgalmasan felépített, elültetett. Illetve megvan még a csupasz föld, a csend és jó levegő, de azt Kálmán már aligha élvezi, egyedül ugyanis nem mer kimenni. A földet szívesen eladná, ám a történtek után szerinte nincs olyan bolond, aki megvenné.
A sorozatos lopások négy évvel ezelőtt kezdődtek. Először gyümölcsfáit vagdosták ki: a tizenhatból kettő árválkodik a telken. A legutóbbi télen már a kapuját és a házát is kiszemelték "fűtési célokra" olyan elvetemült emberek (korábban megélhetési bűnözőknek hívták őket), akik mások kertjeiből szerzik be a zöldséget, gyümölcsöt és tüzelőjüket. Azt még bírta cérnával, hogy pompás cseresznyéjét is gyakran megdézsmálták; bár egyszer a borsóját szedték le az utolsó szemig. A szomszédja hiába próbálta elzavarni a bandát, alaposan elverték. Azóta fél közbeavatkozni, mint errefelé szinte mindenki. Kálmánnak idén tavasszal először azt kellett tapasztalnia, hogy lebontották a szerszámoskamráját; majd házának elejét, végül lassacskán, deszkánként, tetőtől talpazatig elhordták az egészet. Amikor egyik nap arra ment ki, hogy a háza eltűnt, feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen (?) tettes ellen, amit fogyatkozó fái, deszkái miatt korábban nem tett meg.
A rendőrségen - mivel a város környéki víkendtelkek fosztogatása mindennapos, kivált Lyukóvölgyben - sajnálkoztak, de nem biztatták semmivel. A területet egyébként rendszeresen bejárják lovas rendőrök, de képtelenség mindenüvé eljutniuk. A fokozott razziák is csak akkor érnek valamit, ha lopás közben érik tetten a tolvajokat. A büntetés pedig nem sokat számít nekik. Tízezer forintos károkozásig szabálysértési eljárást indíthatnak ellenük, a bírság behajtása azonban (általában sem állásuk, sem pénzük, gyakran még ingóságuk sincsen) majdhogynem reménytelen. Büntetőeljárást is indíthatnak, amin szintén túlteszik magukat, vele jár a "megélhetésükkel". A biztosítók, mivel tisztában vannak a helyzet kilátástalanságával, nem szívesen kötnek szerződést az itteni ingatlanokra. A telektulajdonosok nem is nagyon szorgalmazzák, hiszen értékeik nagy része eszmei és érzelmi: szorgos munkájuk gyümölcse, amit azután mások szüretelnek le. Ha saját őrző-védő csapat verbuválására gondolnak, ott munkál bennük a félsz a gyakorta karókkal felfegyverzett bandáktól. A szigorú engedélyhez kötött fegyvertartástól is, hiszen ki vállalja magára a felelősséget, lelkifurdalást, ha egy elsütött puska valamelyik tolvajnak sérülést, netán a halálát okozza?
Kálmán soha nem vágyott a máséra. Erkölcse és hite szerint az életben mindenért meg kell dolgozni. Nem vigasz számára, hogy kárával, fájdalmával nincs egyedül. Az sem enyhítene szomorúságán, hogy ilyen eset a hozzánk képest gazdag Amerikában is megtörténhet. Olvastam valahol, hogy Kaliforniában például egy komplett előkertet loptak el bokrostul, füvestül, locsolórendszerestül. Épp csak a talajt nem vitték el. (A száraz időjárású Mojave-sivatag vidékén ugyanis nagy keletje van a zöldnek.) Ott a rendőrség hamar meglelte a tolvajt. A 34 éves férfi nem megélhetési gondok miatt, egyszerűen irigységből, magának lopott, mert neki sose sikerült szép kertet kialakítania. Letartóztatták, a szomszéd kertjét pedig - amely mindig zöldebb - visszaadták tulajdonosának. Mifelénk a tolvaj köddé, a szajré füstté válik, és a bűnös elvétve nyeri el megérdemelt büntetését.