Megbízási bumeráng a lakáspiacon

- A bíró azt mondta, emberileg velünk ért egyet, de a jog nem mellettünk áll - Molnár Sándorné még kézhez sem kapta a másodfokú ítéletet, de már tudja, mi áll benne. - Jogilag közömbös, hogy a vevők melyik ingatlanközvetítőtől kapták meg előbb a címet - teszi hozzá Molnár Sándor felháborodva.
Molnárék makói házukat tizenötmillió forintért akarták eladni, ezért a feleség több helyi ingatlanközvetítőt is felkeresett. Mindenhol aláírta a szükséges megbízási szerződéseket, de menet közben maga is hirdetett az újságban, illetve a ház ablakába is kitett egy "ELADÓ" táblácskát. A későbbi vevők hasonlóan széles nyomtávon kezdték meg a keresést, betértek több ingatlanközvetítőhöz is, így a kérdéses ház címét összesen négy helyről kapták meg - pedig ők kiszombori ingatlant kerestek, nyolc- és tízmillió forint közötti áron.
Az ingatlanpiac pangásában azonban nem volt tartható az ár. A vevőt - aki először az utcán látott tábla miatt ment be az eladókhoz - utólag csak az egyik ingatlanközvetítőn keresztül tudták Molnárék megtalálni, amikor úgy döntöttek, engednek az árból.
- Ez az iroda nagyon rendes volt - meséli Molnár Sándor új, szőregi házuk hűvös előszobájában. - Segítettek a hitelügyintézésben a vevőnek, sőt még annak is, aki a vevők házát vette meg, megkötötték a szerződést, megdolgoztak a pénzükért.
- Le kellett volna mondani a megbízási szerződést a többi ingatlanközvetítővel, de igazából nem lett volna értelme - mondja Molnár Sándorné. - Ugyanis a szerződések úgy voltak megfogalmazva, hogy hiába mondom fel őket. Ha egy éven belül eladom a lakást olyannak, akinek ők odaadták a címlistát, akkor fizetnem kell. Mindegy, hogy dolgoztak-e azzal bármit. Szerencsére a többi ingatlanközvetítő nem kérte a részét, elfogadták, hogy egy másik cég adta el a házunkat. Ez az egy viszont három napon belül jelentkezett az ingatlanközvetítői díjáért.
- Felajánlottunk neki százezer forintot egyezségképpen - vág bele Molnár Sándor -, mire ő felháborodottan közölte velünk, hogy ő megdolgozott a kétszázötvenezer forintért, amit rajtunk követel.
Felhívom telefonon a kérdéses irodát, melynek csak mobilszáma van. Először egy férfi veszi fel, aki elővigyázatosan vezetéknéven mutatkozik be, a cég nevét sem ejti ki a száján. Csak a következő héten kaphatok választ; de amikor beszélgetőpartnerem keresztnevéről érdeklődöm, leteszi a kagylót. Pár nap múlva egy kellemes női hang válaszol, azonos vezetéknevet mond be - keresztnév változatlanul nincsen. Tartózkodóan, de kedvesen megválaszolja első kérdésemet, egyszersmind el is zárkózik a további beszélgetéstől.
- Tessék megnézni az ítéletet. Másfél év alatt két bíróság két ítéletet hozott, mind a kettő azonos, azokból minden kitűnik. Kérem, olvassa el azokat, mást nem szeretnék az ügyről mondani. Senkit nem akarok megbántani. Fizetni senki nem szeret.
A Dr. Sándor Zsuzsa Ingatlanközvetítő Kft. cégtulajdonosát kérdezem - mivel Molnárék perbeli ellenfelei nem akarták védeni saját álláspontjukat, őt kerestem meg.
- Az ingatlanközvetítőnek az a tudománya, hogy egy adott lakást hol kell hirdetni, milyen sűrűséggel, milyen marketingmunkával - kezdi Sándor Zsuzsa. - Kiszűröm, kinek van vételi szándéka, és ki az, akinek legfeljebb majd öt év múlva lesz. Segítek meghatározni az eladási árat, ellenőrzöm a tulajdonosokat, az ingatlan tehermentességét - szögezi le. - De oszlassunk el egy félreértést: nem kötelező Magyarországon ingatlanközvetítőt igénybe venni. Az emberek nem értik, hogy ez egy szolgáltatás, amelynek ára van. Egyesek úgy akarnak szép muzsikát, hogy ne kelljen érte fizetni.
- Azért némely közvetítő is megéri a pénzét. Olyan feltételeket láttam néhány szerződési űrlapon, hogy ajaj.
- Ezért mondom, hogy nem kötelező ezt a szolgáltatást igénybe venni. Nem tetszenek a feltételek? Akkor nem írom alá a szerződést. Persze ez azt feltételezi, hogy előbb elolvasom; ez pedig a magyar embernek nem szokása. Ennek a szakmának a gyakorlását érettségihez és egy hathetes tanfolyam elvégzéséhez köti a jogszabály, sok a kókler, hatalmas a verseny, az ingatlanpiac meg pang. Van választék bőven.
- Önnek volt már olyan ügyfele, aki nem akart fizetni?
- Tizenhét év alatt három - mondja elégedetten. - Bankigazgató, fogorvos, ékszerész. A nem fizetés érdekes módon inkább a tehetősek sportja.
Molnárék nem a szolgáltatás kifizetését akarták volna megúszni, hanem azt, hogy az árat kétszeresen vasalják be rajtuk - az ingatlanközvetítőket védő legfelsőbb bírósági elvi döntés azonban nem hagy választást a bíróságoknak.
{p}
Megtalált számítás
Mivel lapzártánkig nem érkezett meg Molnárékhoz a másodfokú ítélet, csak az elsőfokú áll rendelkezésemre - de a kettő nagyjából azonos. Az ingatlanközvetítő azzal, hogy átadta a címet a vele szerződésben lévő vevőnek, teljesítette az üzlet ráeső részét. Ha ezek után létrejön az adásvétel, jár a vételár százalékában szabott ingatlanközvetítői díj. Függetlenül attól, hogy az átadott címlistán szereplő ingatlanok egyáltalán megfelelnek-e a vevő által kért kritériumoknak. Magyarán: a legjobb ingatlanközvetítői taktika, ha a birtokolt összes címet a betévedő kezébe nyomják, hátha az valamelyiket később megveszi. A bírósági gyakorlat egyértelmű, úgyhogy az eljárás végeztével az ingatlanközvetítő garantáltan megtalálja számítását.

Mire vigyázzunk?
Nem bízhatunk olyan cégben, amelynek nincs címe és vezetékes telefonja. A megbízási szerződést áttanulmányozva nézzük meg, hogy mennyiért dolgozik a közvetítő. Ez a vételár százalékában van megadva. Vidéken egy-két százalék, de van, aki négy és félért dolgozik, utóbbi vagy nagyon extra szolgáltatás ára, vagy rablás. Vegyük figyelembe, hogy mit írnak nekünk elő, hol kötik meg a kezünket. Gyakran az iroda kötelez minket, hogy az ő ügyvédje írja az adásvételi szerződést. Ezt lehetőleg kerüljük el, különösen, ha van olyan ügyvédünk, akiben megbízunk. Ne adjunk az iroda kezébe olyan papírokat, amelyhez semmi köze: van rá példa, hogy a teljes társasházi alaprajzot elkéri egyetlen lakás értékesítéséhez, és ezzel adatvédelmi jogokat is sért, úgyhogy efféle közvetítővel inkább ne álljunk szóba. Lehetőleg ne szerződjünk több irodával. Ha egyszerre hirdetünk újságban és szerződünk irodával, kössünk ki minimálárat: így csak akkor kell fizetni, ha nem kényszerülünk jelentős árengedményre. Vevőként ne vegyünk át címlistákat, csak egyes címeket, és olyanokat, amelyeket biztosan meg is fogunk tekinteni. Mielőtt egy címet kikérünk, győződjünk meg róla, hogy a kérdéses ingatlant nem láttuk-e már. Minden gyanús helyet hagyjunk ott, hiszen ingatlanközvetítőből annyi van, mint a nyű. Előbb gondolkodjunk, aztán írjunk alá!