Báróságra ácsingózó újgazdagok

"Az istenfáját, ez tényleg gróf!" - horkant fel Laci bácsi, az üzemi párttitkár a hatvanas évek közepén, amikor a megfelelő szervek kiderítették, hogy a vállalat legjobb brigádvezetője arisztokrata családból származik. Gróf Nyáry János, a Kinizsi szocialista brigád első embere óvatlan volt, önmagát buktatta le.
Pedig olyan szorgalmasan senki sem ragasztgatta a színház- és mozijegyeket, mint János gróf; annyira akkurátusan senki sem könyvelte el a társadalmi munkákat és a kommunista szombatokat, mint ő. Más kérdés, hogy amiről a napló "beszélt", annak a fele sem volt igaz; vagyis olyan volt a brigádnapló, mint a rendszer - de hát erről egy rangrejtve élő főrend tehetett a legkevésbé.
Jópofa a lebukás története is.

Laci bácsi, én gróf vagyok
- Csak úgy, mint máskor, aznap délben is ott állt az egész brigád az üzemajtóban, és ugrásra készen várta, mikor mehet ebédelni - meséli kajánul a gróf. - Hirtelen megjelent Laci bácsi, a párttitkár, aki egyébként közvetlen ember volt. Megpaskolta a vállamat, és így szólt: "Jánoskám, neked már rég párttagnak kellene lenned, a következő vezetőségi ülésen meg is említenélek." Elsápadtam, hiszen inkább kívántam volna magamnak egy vérző nyombélfekélyt, mint a párttagságot. De mi legyen a válaszom a meghívásra? És akkor hirtelen kiszaladt a számon: "Az a baj, Laci bácsi, hogy én gróf vagyok." Azonnal megfagyott a levegő, mindenki meghökkent, megmerevedett, majd gejzírszerűen feltört az emberekből a röhögés; a térdüket csapkodták széles kedvükben, fuldokolva mondták: "Marha jó vicceket bírsz kitalálni, Nyáry!" De azért az elvtársak résen voltak. Már másnap behívtak a személyzeti osztályra, ahol lehordtak a sárga földig. Azt hittem, kirúgnak, elintézik nekem a börtönt, elvégre akkor még dühöngött az osztályharc.
- Mit róttak fel az ön bűnéül?
- Szerintük azzal, hogy nyilvánosan felfedtem származásom titkát, egyszersmind meggyaláztam egyik ősöm, az 1848-as forradalmár Nyáry Pál emlékét. Ebben az észjárásban ne keressünk logikát, hiszen ez több mint abszurd. Ráadásul a tényeknek sem felel meg. Nyáry Pál ugyanis nem tartozik a felmenőim közé, és nem is volt gróf. Mindenesetre az ide vágó tényeket elhallgattam a szidalmazóim előtt, már csak azért is, mert éreztem, hogy Nyáry Pál '48-as tevékenysége miatt valamiféle védettséget élvezek; meg aztán miért is terheltem volna együgyű vádlóimat genealógiai, azaz származástani kérdésekkel? Örültem, hogy nem rúgtak ki a munkahelyemről.
Bedeghi és berencsi gróf Nyáry János a főváros VIII. kerületének egyik lerobbant utcájában lakik, egy öreg, gangos ház emeleti lakásában, ám az otthona hangulatos: azzá teszik a régi, míves bútorok, na meg az ősök arcképcsarnoka, amely beborít egy egész falat.
- Habár már 1329-ben nemességet kaptunk, a családom mindenekelőtt a török elleni harcokban tüntette ki magát - mondja öntudatosan a házigazda, és fel-felpillant az elődöket ábrázoló festményekre. - Nyáry Ferenc részt vett a mohácsi csatában, nagy harcos volt, szinte állandóan pogány vérben fürdött a kardja; 1535-ben bárói címmel jutalmazták. Aztán jönnek sorra a végvári vitézeink - mutat egymás után a képekre az utód. - Zsigmond Diósgyőr várkapitánya volt, Pál Egervár kapitánya még Dobó István előtt. Lőrinc a szolnoki várat védte, amíg egy árulás folytán a török be nem jutott az erődbe. Lőrincet mint parancsnokot Konstantinápolyba hurcolta az ellenség, valószínűleg a Héttoronyban raboskodott. Neki azonban sikerült megszöknie, ellentétben az Egri csillagokban szereplő Török Bálinttal. A XX. században Nyáry Ernőt bagdadi érsekké nevezte ki a pápa.
Külön falon magában áll egy festmény, amelyről egy határozott tekintetű, gazdag díszmagyart viselő férfi néz le ránk.
- A nagyapám - mutatja be János gróf. - A Csallóközben, Pozsonyhoz közel, Csöllén terült el a birtoka, amelyen mindig hatalmas ménes legelészett. Apám közgazdászként az öreg jobbkeze volt. Mindketten nagyon értettek a lovakhoz.
- Nem gondolt arra, hogy a szlovákiai kárpótlásnak köszönhetően visszaszerez valamit az egykori felvidéki vagyonból? - kérdem.
- Ha sikerülne is visszakapnom egy kastélyt vagy egy kúriát, mit kezdenék vele, amikor ötvenhatezer forint a nyugdíjam. Hatvannégy évesen egyébként is megfontolja az ember, miféle kalandokba bocsátkozik.
- Magyarországon nem is volt vagyonuk?
- Volt egy szép lakásunk a Margit híd budai hídfőjénél. A háznak azonban, amelyhez a mi lakásunk is tartozott, leomlott a frontfala a világháborús ostrom alatt. Úgy nézett ki, mint egy babaház. Gyerekszemmel persze ez óriási élmény volt nekem. Emeleti lakás volt a miénk; a zongoránknak kilógott az egyik lába a semmibe. Szüleim akár jelképesnek is tekinthették a zongora pozícióját, mert a háború után ugyanolyan billenékeny lett a család helyzete, mint a semmibe lógó hangszeré.
- Végül is ön mire vitte a szocialista Magyarországon?
- Reklámgrafikus lettem, sőt fotóriporteri főiskolát végeztem. A Képes Sportnál voltam főállásban, sportfotózásra szakosodtam. Aztán egyre inkább a fotóművészet kezdett érdekelni. Díjakat nyertem Barcelonában, Berlinben, Krakkóban, Bukarestben. Egyébként kidolgoztam a mozgás megjelenítésére egy sajátos fotótechnikai módszert, amit rólam neveztek el Nyáry-féle eljárásnak.
- Amit most elsorolt, már majdnem úgy hangzik, mint egy hepiend.
- Ha mindennek köze lenne a hepiendhez, akkor '87-ben nem adtam volna disszidálásra a fejem. Németországba mentem családostul. Onnan '92-ben tértünk vissza azért, mert hittünk benne, hogy a '90-es politikai változást követően gyökerestül eltűnik a korábbi rendszer. Ebben tévedtünk; és még sok minden másban.
János gróf megvonja a vállát.
- Nem baj - jelenti ki egy félmosoly kíséretében -, én azért hasznosan elfoglalom magam. Igyekszem jó bort készíteni az Etyeki borvidékhez tartozó ürge-hegyi szőlőmből. Persze a legfontosabb számomra a Magyar Történelmi Családok Egyesülete, amely immár tizenkét éve létezik.

Hamis arisztokraták
- Öntől származik az egyesület ötlete?
- Igen. Németországban ugyanis tagja voltam a bajor nemesi klubnak, amelyet Franz von Bayern királyi herceg vezetett. Miután hazaköltöztem, elhatároztam, bajor mintára megcsináljuk a magunk egyesületét, amely az összmagyar nemességre kiterjed, tekintet nélkül az országhatárokra. Miután erőfeszítéseimet siker koronázta, megalakulásunkról tájékoztató levelet írtam Európa összes uralkodójának, illetve trónfosztott uralkodóházának. Az angol királynő titkárságától Párizs grófjáig minden címzett lelkesen üdvözölt bennünket. Pillanatnyilag háromszáznegyven taggal dicsekedhet az egyesületünk. Mindnyájan igazolt, feddhetetlen emberek. Az igazolásra azért van szükség, mert tele az ország álnemessel és hamis arisztokratával.
- Miért zavarja ez önöket?
- Tőlünk mindent elvettek, kis híján eltöröltek bennünket a föld színéről. Csak a becsületünk és a neveink maradtak meg. Ezekhez a végtelenségig ragaszkodunk. És nem adjuk a címeinket, rangjainkat, címereinket sem. Elég volt!
- Kik pályáznak a neveikre, címeikre, kutyabőreikre?
- Az újgazdagok egy része, akik megszokták, hogy lényegében bármit elérhetnek. Évente két-három "vörös bárót", hálózati milliárdost utasít el az egyesületünk. Ők velünk szeretnék igazoltatni, hogy nemesek, merthogy olyan jól mutatna egy címer a kacsalábon forgó palotájukban vagy egy bárói cím a névjegyükön. Dokumentumokat hamisítanak, illetve hamisíttatnak. Előkaparnak például egy kihalt arisztokrata családot, és addig-addig ügyeskednek, amíg valahogy a saját famíliájukat összefüggésbe nem hozzák vele, vagyis álrokonságot produkálnak, következésképpen igényt jelentenek be az eredeti címekre, rangokra. Csakhogy nálunk minden kérelmet egy genealógiai bizottság vizsgál, és irgalmatlanul kiszűrjük a csalókat. A múltkorában egy Németországban élő pénzes ember jelent meg nálunk, mondván, hogy ő báró. Kiterítette a dokumentumait. Az egyik szakemberünk, báró Gudenus János barátom rögtön kiszúrt egy festményről készült fényképet, amely II. József császárt ábrázolta. Lelepleződött tehát a csalás. Ám ahelyett, hogy a kérelmező szégyenében elsomfordált volna, így reagált: "Jé, nem is tudtam, hogy II. József rokonom!"
- Létezik Magyarországon jogi védelem a címekre, rangokra, címerekre?
- Tulajdonképpen nem. Egy 1947-es törvény a mai napig tiltja a címek és rangok használatát. Tiltja, de nem bünteti. Következésképpen szabad a gazda bárki számára. A német példát kellene alapul vennünk. Ott törvény mondja ki: a címek és rangok a név részei.
Gróf Nyáry János az Európai Nemesi Szövetségben nagyon bízik. Ez egy óriási tekintélyű, roppant befolyásos emberekből álló szervezet. Két éve vették fel ide a Magyar Történelmi Családok Egyesületét. A gróf szerint a hazai jogi visszásságok rendezésében segítségükre lesznek az európai nemesek. "Így a jövőben nem fordulhatnak elő olyan disznóságok, hogy némelyik vállalkozó minden további nélkül a termékére ragaszthat egy-egy ősi címert."
A beszélgetés végeztével, ahogy jövünk kifelé a szobából, elhaladunk a különálló festmény, a határozott tekintetű nagyapa mellett, aki mintha dicsérőleg odabiccentene az unokának, János grófnak: "Szívemből szóltál, fiam!"