Húszéves műszerek, ötperces lúdtalp

- A doktor úr a műtőben van, keresse később! - ezzel fogadott az ápolónő, aki felvette a telefont az egri Markhot Ferenc Kórház ortopédiáján. Miután a sokadik kísérletem is meghiúsult, ezt tanácsolta: - A szabadságok miatt most kevés az orvos, sok a munka, de csak próbálkozzon...
- Hetente 48 óránál, illetve napi 12 óránál nem dolgozhatnánk többet, ez az uniós előírás. Amit persze nap nap után megszegünk. Ilyenkor, nyáron ráadásul feleannyian vagyunk. Mit tehetnénk? Pereljük be saját kórházunkat? - kérdi Pócs Alfréd doktor, mikor végre találkozhatunk. Szombaton, az egyetlen pihenőnapján.
Később kiderült: igen, valószínűleg annak az ideje is elérkezik. Ha nem lesz más választásuk, az orvosok összefognak, s pert indítanak a kórházuk ellen. Ez ugyan nem hálás dolog, máshogy azonban nem juthatnak hozzá az elmaradt ügyeleti díjaikhoz. Közismert, hogy egy hónapja a szolnoki orvosok indítványa nyomán a Legfelsőbb Bíróság kimondta, az ügyeletben töltött órák munkaidőnek számítanak, ami után visszamenőleg munkabér jár. Igen ám, csakhogy ez az ítélet nem precedens értékű, így nem jelenti azt, hogy kollégáik automatikusan megkapnák a pénzt. Az egri dokik még nem "támadnak", mert Heves megye kórházát épp egy önkormányzati biztos igyekszik megmenteni a csődtől.
Július 1-je után már bevallhatjuk, hogy Pócs Alfréd ortopéd sebész eddig színlelt szerződés szerint ügyelt az osztályán. Méghozzá nem keveset, hanem egy átlagos hónapban kétszer 24 órát és háromszor 16 órát. A fizetséget a betéti társasága számlájára kapta. E színlelt szerződést nála is, ahogy az ország többi orvosánál, a napokban átírták. Hogy miért nem tiltakoznak az egri orvosok? Azért, mert ők akkor sem vihettek haza sokkal többet, amikor vállalkozóként gyógyítottak saját munkahelyükön. Így nem estek el a fizetség felétől-harmadától most, amikor közalkalmazotti bérükkel vonták össze a korábban színlelt szerződésre járó forintokat. Igaz, a kórháznak mindez tízmillió forintjával többe kerül.
Az élet megy tovább. Pócs doktor vasárnap reggel nyolcra átsétál az otthonától néhány percnyire fekvő kórházba, s nem jön haza, csak másnap este. A sürgősségi osztályon újabban mozgalmasak a hétvégék, egy ügyelet alatt félszáznál többen megfordulnak. A betegek úgy akarják "kicselezni" a várólistát, hogy hirtelen fájdalomra hivatkozva - sokszor két-három hetes panaszaikkal - kérnek segítséget. (Akad a Markhotban osztály, ahol már csak októberre ajánlanak időpontot.) A hétvége azért is kedvelt, mert így nem hiányoznak a munkahelyükről.
Hétfő reggeltől hat órán át az SZTK-ban rendel az ortopéd sebész, a rendelője előtt átlagosan hatvanan üldögélnek. Július első hétfőjétől  lépett életbe az a rendelkezés, hogy egy páciensre legalább öt percet szánjon az orvos.
- Egy receptet egy-két perc alatt felírunk, s nem kell több idő egy lúdtalpvizsgálathoz sem. A nehéz esetekre azonban húsz percnél is hosszabb időt áldozunk. Sérti az ember szakmai önérzetét, hogy több évtizedes tapasztalata alapján nem döntheti el maga, mennyit kell foglalkozni egy-egy betegével - magyarázza Pócs doktor. Furcsállja azt a rendelkezést is, mely szerint a társadalombiztosításnál vonalat húztak, s egy bizonyos esetszám felett nem finanszírozzák az ellátást. Ettől persze nem betegednek meg kevesebben, csak még hosszabban kígyózik a várólista.
Pócs doktor a zsúfolt hétfői napokon sem hagyja ki a kórházi viziteket, átkötözi pácienseit, délután segédkezik a betegfelvételnél. Napirendjét persze bármikor boríthatja egy-egy sürgős műtét, eset. Ilyenkor helyettest szerez maga helyett az SZTK-ba, s megy operálni. Azzal a tudattal, hogy lehet bármilyen fáradt, nem hibázhat...
- Amikor elvégeztem az egyetemet, azért mentem sebésznek, mert azt hittem, ez a szakma csúcsa - idézi fel negyed század előtti reményeit. Aztán csalódottan tapasztalta a valóságot, például amikor kezébe fogta a húszéves orvosi műszereket. Hiába van, hogy a műtétes szakmát választók vállán nyugszik a legnagyobb felelősség ("ha egy embert széttrancsírozunk, össze is kell őt rakni"), a körülmények siralmasak. Napokat, heteket csúsznak a műtétek, mert nincs elég altatóorvos és nincs elég műtő. A sürgősségin nem dívik annyira a hálapénz, hogy ellensúlyozhassa egy orvos nettó nyolcvanezer forintos fizetését. Akad egri orvos, aki tízszeres bérért Angliában altatja a pácienseket, és van olyan nővér is, aki inkább butikos lett, mintsem az ágytálat hordja. Egyelőre ők a kivételek.
- Aki orvos lesz, annak áthangolódik a lelke. Mi emberrel dolgozunk, a legnemesebb anyaggal. Akit a pénz izgat, az hamar elszelel a kórházból - magyarázza Pócs Alfréd a maga türelmes mosolyával. Ő például érettségi után műtőssegédként került közel a betegekhez. A kiszolgáltatott páciensek olyasmit is elpanaszoltak neki, amit egy komoly doktornak talán sohasem mertek volna. Később aztán megbizonyosodott benne, hogy a gyógyítás sikerének nagyobbik fele a beteg ember lelkén múlik.
- Hajdan voltak tabuk - érvel a középkorú ortopéd sebész, aki furcsa mód mégsem igyekszik lebeszélni középső fiát arról, hogy az orvosira felvételizzen. Egy faluban például tisztelet övezte a papot, a tanítót meg a doktor urat. Manapság egyébről sem olvasni a lapokban, mint az egészségügy botrányairól: műhibaperekről, pénzsóvár fehér köpenyesekről. Ez pedig aláássa a bizalmat, pedig az orvosba vetett bizalom a gyógyulás igazi titka. Gyakran ér annyit, mint egy mesteri vágás a szikével.