Megyét kaptak a püspökök

Fekete nadrágban, nyakig begombolt fehér ingében egyenes derékkal ül a széken. Mondatai nyomdakészek, válaszai kimértek, mosolya visszafogott. Felesleges mozdulata, szava nincs. Pedig régről ismerjük egymást: valamikor együtt voltunk sorkatonák Marcaliban. Aztán sokáig nem hallottam róla. Egészen addig, amíg nem olvastam az újságban a hírt: Veres Andrást a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárává választották.
- Már ennek is nyolc esztendeje - emlékezik. - Előtte Rómában a Pápai Magyar Intézetet vezettem; még korábban tanítottam Pesten, illetve Egerben. Ott, ahol magam is kezdtem a szemináriumot. Két év után azonban a Budapestre kerültem, majd Rómában tanultam, onnan Mezőkövesdre helyeztek káplánnak - sűríti egy bekezdésbe életpályáját.
- Ilyen útról álmodtál Marcaliban is, az őrséggel töltött hosszú éjszakákon?
- Amikor a szemináriumba jelentkeztem, arra gondoltam, plébános leszek egy faluban. Amióta az eszemet tudom, mindig pap szerettem volna lenni, már ötéves koromban lógósként a nagyok mellett ministráltam.
- Úgy jelentkeztél tehát a szemináriumba, hogy plébános leszel. Ehhez viszont nem szükséges az ösztöndíj Rómába.
- Először nemet is mondtam. Sem olaszul, sem németül nem tudtam, úgy gondoltam, hogy nem szabad vállalnom. Lelki vezetőm ezt másképpen látta. Én csak arra vágytam és azt reméltem, hogy a papszentelés után az évfolyamtársaimmal én is elzarándokolhatok az Örök Városba.
- S olyan volt Róma, a kereszténység központja, amilyennek gondoltad?
- Nekem, egy kis nyírségi faluból, Pócspetriből jött kispapnak minden elképzelésemet fölülmúlta. Ott éreztem először, hogy egy világegyház tagja vagyok. Ez hivatásomra és egyházi elkötelezettségemre óriási hatással volt.
- Kétezerben püspökké szenteltek, a konferencia titkáraként már ekkor is a magyar katolikus egyház legszűkebb vezetői körének voltál tagja. Nem törés a karrieredben az, hogy most "csupán" egy leszel a megyés püspökök között?
- Ha lehet, kérlek, ne használd a karrier kifejezést, sohasem szerettem ezt a fogalmat. Aki karriert remél, az ne az egyházban akarja elérni. Egyébként eddig segédpüspök voltam, s ha úgy tetszik, ehhez képest a megyés püspöki beosztás előrelépés.
- Titkárként feladataid közé tartozott a kapcsolattartás az állammal. Olyan hangokat is hallani, hogy a választási kampány után új stílusban kell képviselni az egyház érdekeit, valójában ezért helyeznek kétszáz kilométerre Budapesttől.
- Ezeket a hangokat én is hallottam - mosolyodik el -, csak éppen semmiféle valóságalapja nincsen. S ugyanakkor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaként változatlanul feladatom és jogom lesz véleményt nyilvánítani a társadalom erkölcsi állapotáról, a kormány és az egyház kapcsolatáról. Sőt ezután még szabadabban tehetem ezt, mert most már nem egy testület véleményét kell képviselnem, hanem a magam gondolatait fejthetem ki.
Csöng a telefon, Veres András folyékony olaszsággal társalog hívójával.
- A szlovák püspöki konferencia titkára volt - teszi le a kagylót. - Holnap találkozunk Esztergomban, annak az ünnepségnek az előkészítését egyeztettük. De hol is tartottunk?
- A jelölésednél. Azért az mégiscsak meglepő, hogy titkári tisztedtől idő előtt kell megválnod.
- Semmi meglepő nincs benne, ugyanis két éven belül mindenképpen lejárt volna a megbízatásom, harmadszor pedig a konferencia alapszabálya szerint már nem lehettem volna újraválasztható. Így már sejthető volt, hogy széküresedés esetén én is megyés püspöki kinevezést kapok valahol.
- Milyen eljárás során neveznek ki valakit megyés püspöknek?
- Az apostoli nuncius, más szóval a Vatikán magyarországi nagykövete kér, a legnagyobb titoktartás közepette, sokaktól információkat a szóba jöhető utódokról. Végül három jelöltet terjeszt a Szentszék elé, közülük választ a szentatya.
- Személyesen ismered a pápát?
- A római Német-Magyar Kollégiumban már kispapként gyakran találkoztam Ratzinger bíboros úrral, s püspökként tavaly ősszel is találkoztam vele mint pápával, de bizonyára nem emlékszik rám név szerint.
- Miért éppen Szombathelyre helyeztek?
- Ezt nem tudom, ez a szentatya döntése.
Azért sincs különösebb jelentősége annak, hogy hová helyezték, mert az egyház küldetése mindenütt ugyanaz: a hívek lelki gondozása és üdvösségre vezetése, tesz hitvallást Veres András.

Kiss-Rigó László másik világ. Az esztergomi Szent Anna-plébánián találkozom vele. A titkárnője megvárja, amíg megérkezik, de a kávét már magának kell elkészítenie. Székén hátradől, öltözetén semmi papos.
- Ennek nincs különösebb jelentősége - válaszolja megjegyzésemre. - Délelőtt a szlovákiai püspökökkel találkoztunk a kiengesztelődés jegyében, megizzadtam, utána öltöztem át.
A kiengesztelődés jegyében? Erről egyeztetett tehát előző nap Veres András. Ne gondoljak semmi különösebb nézeteltérésre, így a püspök, nem az egyházakról van szó, inkább a két népről. Ezek szerint a két egyház között minden rendben? Minden rendben. Korábban ugyan nem látott mindent egyformán a két klérus. Az anyanyelvű misézés igényét említi Kiss-Rigó László példáként, vagy a magyar püspökség létesítését, ám ettől még felhőtlen a kapcsolat.
Az asztalon simára csiszolt kő, avval játszik, mintha feszítené kérdezősködésem. Életpályájának állomásait is szűkszavúan sorolja: szeminárium Esztergomban, utána magasabb szinten Budapesten, aztán Róma.
- Először azt hittem, valami tévedés - meséli ösztöndíjának történetét.
Az egyházjog tanulmányozására küldték a Lateráni Egyetemre, ő azonban előtte a dogmatikában mélyedt el. Miért éppen abban? Professzora, Gál Ferenc hatására. Tévedésről azonban szó sem volt, évekkel később, amikor Erdő Pétert a katedráról magasabb tisztségre helyezték, ő vette át tőle az egyházjog tanítását.
Róma után káplánkodás Szécsényben, majd a fővárosi Haller utcában. S végül plébánia itt, Esztergomban, több mint húsz esztendeje. Ezt a munkáját különösen szereti, hiszen mindennek a lelkipásztori munkát kell szolgálnia az egyházban. S közben ne feledkezzek el a segédpüspöki kinevezéséről sem.
Mégis kicsoda ő, Kiss-Rigó László? Nem a püspök, az ember - ha ugyan a kettő elválasztható egymástól.
- Zoológusnak készültem eredetileg - árulja el végül.
Hogy akkor miért lett mégis pap? Érettségi előtt ide adta be a jelentkezését. Nehéz volt lemondania a családalapításról? Úgy döntött, ezen az úton indul el. Ennyi.
A folyó két partján állunk, ő a klérusén, én a sajtóén. Nehéz hidat vernem kettőnk közé.
Az állattan iránt még Indiában érdeklődött. Indiában? Igen, ott, ahol néhány évig az általános iskolát végezte. Merthogy édesapja kohómérnökként a kontinensnyi országban dolgozott, s vitte magával a családját is.
- Ott láttam először Teréz anyát - csillan meg a szeme. Szombatonként gyógyszert csomagolt a kalkuttai szegények számára. Később, amikor Teréz anya Magyarországra látogatott, ő tolmácsolt neki; s véletlenül Rómában járt akkor is, amikor boldoggá avatták. - Különös érzés volt - forgatja a követ -, hiszen annak idején egy leendő szent társaságában lehettem.
Szeged? Nem ismeri még az egyházmegyét, de nem gond, augusztus végén helyezik tisztségébe, addig néhányszor ellátogat oda. Most még nem tud többet mondani.
- Ott nyertem vissza az éleslátásomat - nevet.
Ezt meg hogyan kell értenem? Végzős szeminaristaként fociztak a szegedi kispapokkal, vezettek is már hat-nullra, amikor olyan rúgást kapott a fejére, hogy mentővel kellett kórházba szállítani. Előtte akart szemüveget csináltatni, de elmozdult valami benne, már nem volt rá szükség.
Leejti a követ, utánanyúl, forgatja tovább.
Órája beszélgetünk már, ha maradnék még, akkor sem küldene el, de amikor elteszem a számítógépet, azonnal feláll.
- Négyszázat kell még aláírnom - mutat a széken heverő leckekönyvekre.
Fog tanítani Szegeden is? Még nem tudja, de senki helyét nem akarja elfoglalni.
Udvariasan kikísér, megvárja, amíg becsukódik mögöttem a kapu. De nem néz utánam.

Megtisztuló emlékezet
"Megbocsátunk és bocsánatot kérünk" - ez áll abban a levélben, amelyet Erdő Péter bíboros küldött Szlovákia püspökeinek. A két népet több mint ezeréves történelem köti össze, s ez közös sikerekkel és ellentétekkel egyaránt telve van. Az ellentétek sérelmeket szültek, ezek pedig sebeket hagytak a lelkekben. A magyar püspökök fájdalommal gondolnak vissza azokra az esetekre, amikor magyarok okoztak sebeket szlovákoknak, ugyanakkor megújítják magukban a megbocsátó szeretetet érzését azon időszakokra gondolva, amikor magyarokat értek sérelmek. "Nagy figyelemmel és megelégedéssel fogadtuk leveleteket, drága püspök testvéreink" - áll a szlovák egyházi vezetők válaszában. Emlékeik sok sebet őriznek, amelyekkel egymást megbántották, amelyekért ők is megbocsátanak és bocsánatot kérnek.
A két püspöki kar levélváltása nem egyedülálló az egyház történetében. II. János Pál pápa 2000-ben kérte fel a katolikusokat, hogy tisztítsák meg az emlékezetüket, s a múltban esett sérelmeket bocsássák meg egymásnak. Hamarosan levelet váltottak az osztrák és a cseh egyházi vezetők. Korábban is volt rá példa, hogy két nép ellentétei az egyházak közeledésével enyhültek: a második világháborút követően a francia és a német keresztények álltak először szóba egymással, 1966-ban pedig a lengyel főpapok nyújtották kezüket a németeknek, mondván: próbáljunk meg felejteni. A világháború alatt elszenvedett sérelmekre utaltak elsősorban, ám a németeknek is volt megbocsátani valójuk a több millió kitelepített honfitársukon esett sérelmek miatt. Válaszuk mégis: "Soha többé a gyűlölet ne választhassa szét kinyújtott kezünket."