Mindennapi

A technológiai alapleírás szerint kenyérélesztővel keltetett, szemes gabonából készült, kisütött tészta. Tágabbra nyitva tekintetünket hozzátehetjük, világunk gyakorlatilag összes népe ismeri valamilyen fajtáját. Még tágabbra pedig azt, hogy ha kenyér van, akkor minden van. Nálunk - mellesleg máshol is - évszázadokon át "élet"-nek nevezték a beérett, majd kenyérré kovászolt föld kincsét. A mi hazánk rengeteg kifejezéssel, utalással őrzi ezt a hagyományt.

Hazai életBalázs Gusztáv2006. 08. 18. péntek2006. 08. 18.
Mindennapi

Régen a sütéshez már előző nap hozzákészülődtek. A lisztet (mint az a magyar pékek immár világhálón is hozzáférhető honlapján olvasható), legalább öt-nyolc kilónyit, dagasztóteknőbe szitálták. Éjszakára a tűzhely, kemence közelében tartották, hogy átvegye a konyha hőmérsékletét. Ugyancsak előző este langyos vízbe beáztatták a kovászt. Másnap kora reggel négy-öt órakor kezdődött az igazi munka. Azért ilyen korán, mert így is csak délre sült meg a kenyér. Ahol pedig pékhez vitték sütni, az csak reggel nyolcig fogadta a sütni valót. A dagasztás igazán emberpróbáló fizikai munka. A megkelt kovászt langyos vízzel és a liszttel dolgozták össze.
Ezt írja a múltidéző legendárium: "Először tíz újjal markolászva, azután, amikor már látszott, hogy milyen az állaga, ököllel nyomkodva, majd a hüvelykujj és a marok közé fogva, meg-megcsavarva folyt a dagasztás mindaddig, míg a tészta a tekenő oldaláról, s a kézről magához tapasztotta a szemcséket. Ez a munkafázis erősen igénybe vette a kéz és a kar izmait. A hátán, homlokán is folyt a víz annak, aki dagasztott. Szokták is mondani, hogy addig kell csinálni, míg a padlás is gyöngyözik. Ezután a tésztát letakarták, pihenni, nőni hagyták. Ezalatt a gazdaszszony befűtött a kemencébe. Mikor a tészta jól megkelt (kb. 2 óra), következett a kiszakítás. A tésztát lisztezett deszkára tették, s annyifelé szakították, ahány kenyeret szántak. Kerekre vagy hosszúkásra formálták, kilisztezett szakajtóra tették, s letakarva újra pihentették. Ha a tészta a szakajtóból elkezdett kigömbölyödni, akkor vetették a betüzesített kemencébe. A sütés kb. 3 órát vett igénybe."
Olvashatjuk azt a nagyjából háromszáz évvel korábban kelt szöveget (a pékek céhének leírását) is, mely szerint "...az jó és szíp kenyérnek oldala víknyán repedezett, aranybarna, fényes, íves domborodással teljes. Az ő körmírete felnőtt ember karölelését töltse be, domborulata a szíp asszony tomporához legyen hasonlatos. Az ő alja halványbarna, gyűretlen, kopogtatva őt dobhoz hasonlatosan telt rezgő, kívánatos hangot adjon. Az ő béle finoman likacsosnak kívántatik." Tetszik érezni ezt a finom, de nagyon határozott utalást arra, hogy a kenyér mit is jelentett akkor? Nem "az" - hanem "ő".
A kenyér egyelőre, változatlanul, mindennapjaink biztonságának jelképe. Arab, zsidó, hindu, keresztény, de még az egykor élt azték indián is mind megemlíti imádságaiban. Mi például így mondjuk: "a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma". Ám mintha mégis változna a helyzet. A mi mai kenyerünk ipari termék, kereskedelmi áru. Nem is olcsó. Igazából a kereskedő imádkozik, hogy a nyakán ne maradjon. Búza van bőven, abból tészta sok, a vevő meg kényelmesen válogathat. Ne adja úgy az ég, hogy fordítva legyen!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek