Öregfiúk

A megszegés után a falu apraja-nagyja hátat fordított a tribünnek. A program nem tartogatott meglepetéseket, ilyenkor évről évre az öregfiúk és valamelyik vidéki szenior csapat mérkőzését játszották le. Ez volt az őszi idény nyitó meccse, ünnepi körülmények között: a szurkolók vedeltek, esetleg vörösboros marhapörköltet vagy paprikás lisztbe forgatott sült halat falatoztak. A pálya mellé letelepült néhány barna katonai sátor, ahonnan kocsisbort, pult alól házi szilvapálinkát és keserű, állott sört mértek.
Az öregfiúk hagyományos meccsén történt. Balla László inszeminátor, magyarul műbika, rossz néven vette a bíró sporttárs ítéletét. Balla László csatár korábban az NB III-ban is kergette a bőrt, s egy-két izgalmas cselt még mindig elő tudott csalogatni emlékezete fátyolos homályából. Dacára annak, hogy tekintélyes sörhasa ilyenkor erősen ringott, és például egy elkerülős csel közben Balla egész testében jókora volt a hullámzás. Balla László csatár, a konzervgyáriak egykori üdvöskéje jobbról szöktette magát. A falusi szurkolók azonnal felismerték a régi, fürge Ballát, és üvöltöttek is, ahogy a torkuk engedte. A vendégcsapat szenior hátvédje, aki soha semmilyen csapat üdvöskéje sem volt, őszintén szólva igazolt játékos se nagyon, de nélküle nem volt ki a létszám, korábban már elszenvedett egy megalázó kötényt Balla csatártól. A szöktetős csel után egyszerűen utána lépett, és beakasztotta a bokáját. A két stopli halkan összeverődött, és Balla László műbika hatalmas teste szívszorító döngéssel elterült a földön. A tizenhatoson belül. A tizenegyest a vak is látta, még a lángosos is, aki pedig a forró olajban hempergőző lángosokon pihentetette tekintetét, azt harsogta, hogy "Büntető!" A hazaiak erős fórban voltak, ezért a bíró sporttárs úgy döntött, ezt a tizenegyest már nem adja meg. Egyetlen gondja akadt: valahogyan mégis jellemeznie kellett a történteket, le kellett írnia, hogy értelmezésében miért számolgatja Balla csatár a tizenhatoson belül a hangyákat. Kiosztott a csontjait erősen fájlaló műbikának egy sárga lapot. Színészkedésért. Hogy ezután mi történt, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek arra tesznek, hogy a téesz élmunkása, korábbi profi labdarúgó kinézett az új kenyeret nemrégiben megszegő tanácselnökre, aki bólintott, hogy mehet. Világnézettől függően mások szerint az új kenyeret frissiben megáldó atyára pillantott ki, aki alig észrevehetően biccentett, hogy csináld, fiam. Egyesek még azzal is előálltak, hogy a Tejes Macára lesett ki a Laci, és meglátta a kívánatos fejőnő szemében a könnyeket. Balla László az első adandó alkalomig várt. Amikor hozzá került a labda, a sporttárs felé fordult, és lőtt. Olyan kifli volt a labdában, hogy elszédült volna rajta a vaj. A közönség tombolt, mert mindenki emlékezett Balla csatár pontos íveléseire. A bőr telibe találta a bíró hízott kalácsképét. Olyan pontosan, hogy a sporttárs nyelt egy nagyot. Nagyobbat, mint bármikor életében. A síp akadálytalanul haladt le a nyelőcsövön át a gyomorba. Az atya keresztet vetett, a tanácselnök megrázta a fejét, Tejes Maca összecsapta markos tenyerét. A bíró vett egy levegőt, aztán még egyet. A síp kétszer megszólalt a bendőjében. Lefújta, nyugtázta mindenki. Pedig a sporttárs csak állt tovább a gyepen, mint aki kővé meredt. A játékosok lesétáltak, a nézők meg rendeltek egy rund állott kőbányai sört a győztes hazai mérkőzés után.