Salakporhintés kárrendezés helyett

Az úgynevezett ózdi martinsalakos lakóházak ügye 2001-ben került az országos figyelem középpontjába, amikor az Orbán-kabinet önként vállalt kötelezettségként elhatározta a károsult családok kárenyhítését. Ennek okaként megjelölték: a kárt okozó cég egykor állami vállalat volt. Az előzményekhez tartozik, hogy a vaskohászatban képződött melléktermékből a nyersvasgyártás során termelődő kohósalak a magas cementtartalma miatt betonkészítésre is alkalmas, míg az acélgyártásnál képződött martinsalakot a vegyi összetétele miatt csak feltöltési célra szabad használni. Ennek ellenére az 1985-ben megépült Ózdi Salakfeldolgozó Műből éveken keresztül értékesítettek martinsalakot, méghozzá kohósalakként. A két anyag színe és állaga ugyanis megegyezik, így a hozzá nem értő építkezők a pénzükért építkezésre alkalmatlan anyagot kaptak. A problémák már 1990-ben jelentkeztek, amikor négy-öt éves házak falai megrepedeztek. Azóta a károsultak száma folyamatosan nő. A kormányintézkedés után 2001-ben 836,1 millió forintot különítettek el a károk enyhítésére, a lakóházakat pedig A, B, C, D, E kategóriákba sorolták, ahol az E kategória jelentette az "életveszélyes, bontásra kötelezett" minősítést. A következő évben 736,3 millió forint szerepelt a költségvetésben erre a célra, így a 2002-es kormányváltásig a három érintett - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - megyében 92 károsult ügye oldódott meg. Új ház építését 51, míg használt lakás vásárlását 41 család kérte és kapta. Az MSZP hatalomra jutása után úgy tűnt, felgyorsul a folyamat, mert a következő két évre egyaránt 1 milliárd 385 millió forintot különítettek el kártalanításra, ám 2004-ben ebből 607 milliót zárolt a kormány. Az elmúlt évben 885 millióból 77 lakóépület sorsát sikerült rendezni, idén pedig 500 milliós összegből gazdálkodhatott volna a lebonyolítással megbízott BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, csakhogy januárban újabb 300 millió forinttal csökkent az idén felhasználható pénzösszeg.
A salak persze minderről nem akar tudomást venni, mert ahol megbomlott, ott reped tovább. A rongálódásnak nincs logikája, hiszen akad olyan C kategóriás épület, amely évek óta közel azonos állapotban van, de akad olyan A kategóriás, amelyik a besorolás után egy évvel már életveszélyes állapotba került.
A tényleges károk megállapítására és az állapotfelmérésre egy független cég, az Építésügyi Minőség-ellenőrző Intézet (ÉMI) kapott sokáig megbízást, ám jó ideje nem érkezik hozzájuk központi felkérés e munkára. A károsult ezt megrendelheti saját költségén, és ha alapos a követelése, akkor van esélye - előbb vagy utóbb - az ügyintézés felgyorsítására. De gyors kárenyhítésben senki nem reménykedhet, mert egyre több család él életveszélyes házban, és sokan állnak sorban. Ózdon, a Tinódi úton Völgyi Rudolf és Berki Ferencné 2006. április elején kapott az illetékes elsőfokú hatóságtól egy határozatot, amelyben közölték velük, hogy nyolc napon belül ürítsék ki életveszélyessé vált épületüket, és végezzék el a bontást. A két érintett elmondta: az intézkedés ebben az esetben összesen 25 embert érintett, ám a katasztrófavédelem fellebbezett, mivel véleményük szerint a tulajdonos nem kötelezhető bontásra. Végül a Magyar Államkincstár kapott bontási határozatot, így a két család hozzájutott a kártérítés lehetőségéhez. Használt lakás vásárlása mellett döntöttek, az ehhez szükséges állami pénzt a polgármesteri hivatal utalta át az eladónak. Mindez augusztus közepére zajlott le, vagyis négy hónapon keresztül az életveszélyessé nyilvánított épületben éltek.
A kárrendezési folyamat elindítása óta 23 érintett településen közel 1400 lakóépület felmérését végezte el az ÉMI, és jelenleg 525 károsult vár ügyének rendezésére. Ez a szám nem tekinthető véglegesnek. Annál inkább nem, mivel hetente érkeznek a bejelentések a polgármesteri hivatalokba újabb salakos lakóházak állagromlásáról.