Ingerküszöb

Az ember ilyenkor tényleg nem tudja, sírjon-e vagy nevessen. A helyzet ugyanis az, hogy - bár történetesen itt egy pillanatnyilag forgalomból kivont szakaszról van szó - a szakaszhiány éppen akkor is kiderülhetne, amikor utasokkal teli szerelvény téved arra. Lenne baleset, sérülés, netán halál, aztán homlokráncolósan szigorú vizsgálat. Miután azonban az esetre gyorsan fény derült, inkább mosolygunk, a hülyék, persze, éppen sínt lopnak, és így. A történet azonban mégsem zárható le ilyen egyszerűen. Vasúti pályát felszedni és elszállítani nem egyszerű dolog. Aki minderre mégis képes, annak keményen szerveznie is kellett, beszerezni eszközöket, fogadni embert, keresni az "árunak" piacot. Az üzlet a jelek szerint él és virul, máskülönben senki nem lopna sínt. Vagy éppen vashidat, a Bodrogközben, netán víztornyot; mert ilyen is előfordult már.
A tettesek azzal védekeztek, hogy szociális okokból kényszerültek a tilosba. No most vegyünk egy mély levegőt, s mondjuk ki: nem. Ez elfogadhatatlan. A megélhetési bűnözés kifejezés mögé nem bújhat az, aki a korábban részletezett készségekkel rendelkezik. Ahogy az a fatolvaj brigád sem, amelyik tavaly kisebbfajta tűzharcba keveredett Borsodban az erdőkerülőkkel. A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy a csapat rendszeresen, folyamatos megrendelésre dolgozott, hosszú platós teherautót, nagyteljesítményű gépeket használtak, ha kellett, saját kis üzemükben akár előfeldolgozást, fűrészelést, gatterolást is végeztek. Hogy szebb legyen a történet, ez utóbbira még vállalkozói engedélye is volt a "főnöknek", csak a fa - meg a figyelmeztetésből elpukkantott flóbertpisztoly - érkezett mindehhez a tilosból. A bíróság egyetlen árva felfüggesztett börtönbüntetést és néhány pénzbírságot osztott szét. Az enyhe ítélet indoka: az elkövetők szociális helyzete.
Most persze eszünkbe juthatnak a milliárdos csalások igazából soha el nem rendezett büntetőügyei, a nagy simlik következmény nélkülisége, de a lényeg mégis ugyanaz: hazánkban szervezetten, nagy értékre követnek el tettesek olyan bűnöket, amelyeken egy darabig mosolyoghatunk ugyan, de csak addig, amíg mi magunk nem válunk valamilyen formában érintetté. Például úgy, hogy a vasúti jelzőből kilopják az akkumulátort, mi pedig gurulunk a vonat elé.
Ha a szegénység önmagában felmentési indok lehetne mindenféle tilosba tévedés alól, akkor az ország lakosainak tizedét potenciális bűnözővé sorolná a közítélkezés. Szeretnének megélni, hát bűnöznek. Ezzel szemben a helyzet az, hogy e mögé az igazán soha nem tisztázott fogalom mögé szinte iparszerűen felépített "vállalkozások" bújnak el, a ritka lebukást enyhe ítéletek követik, a bolt meg megy tovább. Talán lejjebb kellene vinni a hivatalos "ingerküszöböt", s azt mondani, ha egy fóliás kertész félévi kemény munkáját egy hasítókéses-terménytaposós tolvajbanda egyetlen éjszaka lenullázza, s az "árut" másnap már pesti aluljárókban méri "ócsóért", akkor annak nincs semmiféle jelzője, az bűnözés. Amit kemény szankciókkal kellene sújtani. Mert aki egy sínlopást meg tud szervezni, az talán a legális világban sem halna éhen. Ráadásul a sötétben üzelmeiket folytatók nagy része igazából most sem szegény. Az állam, a jog és a mindennapok valósága egymás tekintetét hiába keresi. Egészen mást, máshogy látnak. Alacsony a hivatalos ingerküszöb.