Lángra kapott indulatok

Lapzártánk idején nem tudjuk, milyen folytatása lesz a véres budapesti zavargásoknak. Szerda délben annyi biztos: néhány politikai szervezet és országos érdekképviselet nem mond le arról, hogy megtartsa tömegrendezvényeit, ugyanakkor akad olyan, amelyik visszavonul az utcáról.

Hazai életBalázs Gusztáv2006. 09. 22. péntek2006. 09. 22.
Lángra kapott indulatok

A helyzet Budapesten szerda reggelre még feszültebb lett, mint egy nappal korábban volt: bizonyossá vált, hogy a televíziót ért támadás nem egyszeri eset, hiszen a futballhuligánok és támogatóik kedd éjjel ismét törtek-zúztak. Ez az igazi hír külföldön, a kormány és tervezett intézkedései ellen békésebben tünteto tízezrek véleményérol alig esik szó. Közben politikusaink folytatják egymás gyalázását azon vitázva, hogy melyikük veszélyezteti jobban a magyar demokráciát, ki miben hibázott nagyobbat az elmúlt másfél évtizedben.
Vajon meddig tart még?

Hazudtak
Üzent nekünk az utca. Mi eddig igazából nem is ismertük ezt a töro-zúzó nekibuzdulást. Pontosabban láttunk már ilyet, csak többségünk sosem értette, miért kell egy futballmeccs kapcsán ronccsá tenni a vasúti kocsit, autóbuszt, metrószerelvényt, felégetni kukát, megverni bárkit, aki bandánkkal szembe jön. Futballhuliganizmus - legyintettünk és mondtuk eddig, de ennek vége van. A lelátókról a politikai színtérre, az úgynevezett közéletbe lépett be a sáros lábú eroszak, és ez legalábbis riasztó. Az sem volt eddig jó, hogy ott egyáltalán létezett, de a budapesti dúlás után minden másképpen van. Állítólag a rebellió közvetlen kirobbantója egy május végi, elvileg zárt körben elhangzott miniszterelnöki beszéd. Ebben a kulcsszó: hazugság. Ezt érdemes ma, most, Magyarországon körüljárni.
Kezdjük talán ott, hogy egy országot, annak polgárait miképpen is lehet "megvezetni". Mondani nekik egyik oldalról, hogy minden jó, a másikról, hogy minden rossz. Értelmes magyar ember ezzel szemben évek óta tudja, hogy az élet nem sakktábla, tele pontosan határolt fekete és fehér mezokkel, ott árnyalatok vannak, "egyrészt"-ek és "másrészt"-ek.
Egyrészt például Gyurcsány Ferenc napvilágra került májusi beszédében tényleg vannak olyan mondatok, amelyek olvastán ökölbe szorul a kéz, és indulatos kiszólások tolulnak ajkainkra. Másrészt viszont, ha az egészet egyben hallgatjuk-olvassuk végig, mégis gondolkodóba esünk. Mit is mondott azon a bizonyos zárt ülésen igazából Gyurcsány? Például azt, hogy a megszerzett kormányhatalom birtokában tovább talán nem kellene a semmit a falra kenni, elég a hazugságból, tegyük rendbe valóban az országot. Igen, mi is, a jelenlegi kormányzó hatalom, bedoltünk és fizettünk a politikai marketing, az össznépi hazugsággyár napszámosainak, a médiabuliban utazó mágusok ajánlásainak, ígértünk adócsökkentést, támogatásemelést, mindent, de kiderült, nincs mibol, és ezért én személyesen is felelos vagyok - ez a mondat nincs a szövegben. Ami viszont ezen túl van, az mind figyelemre méltó. Hogy most lehet valami csinálni, mert hosszú évek sehová sem vezeto folyamatainak egyszer véget kell érniük. Igenis, igazságosabb rendszernek kell felépülnie, mert más út nincs. A sokat emlegetett egyezkedések - "kompromisszumkeresés" - nagy része nagyon is körülírható érdekekrol szól. Orvosokkal, egészségüggyel, tanárokkal, professzorokkal, nyugdíjasokkal, önkormányzatokkal, vagyis a fél országgal kell állandóan pénzösszegekrol alkudozni, miközben évrol évre nagyobb lyuk no az amúgy is lyukas zsebünkön.
Ugyanakkor van maga a hatalom, az úgynevezett személyes tényezo. Ami állítólag mindent megér. A most éppen kormányzóknak éppúgy, mint az eros ellenzéknek. Úgy együtt az úgynevezett politikai elitnek. Mindegyiknek. Az úti elszámolás, a bizottsági tagság, az eloadások után diszkréten zsebbe dugott tiszteletdíj, a polgármesteri külön keret... Minden, amit úgy együtt hatalomnak nevezünk.
Amíg mindez az úgynevezett "elvi-demokratikus síkon" - parlamentben, helyi önkormányzatokban, békés, sörsátras demonstrációkon - nyilvánult meg, addig nem volt semmi baj. A nép és az o különbözo rétegei megmutatták akaratukat, ha akarták. De hétfo óta minden megváltozott. Meghökkenve vettem észre például a Fradi egyik vezérszurkolóját kitárt karral örvendezni a feltépett és feldúlt tévészékház lépcsojén. Ismerem ezt a tanulatlan senkit - o lenne a változást akaró magyarság hiteles képviseloje? Hát nem. Semmi köze a békés tiltakozókhoz, o és jó pár társa csupán néhány odakeveredett bunkó, senki más.
De valamit így, a mondandónk végére mégiscsak ide kell írni. Mi úgy tizenöt éve folyamatos hazugságban élünk. Nem hiszem, hogy százból akár két állampolgár akad, aki pontosan megmondja, mennyi volt, mennyi is ma az államadósság, mi annak a következménye, milyen konkrét hatásokkal jár az o személyes megélhetésére. Ennek alapveto oka az a kialakult politikai váltógazdaság, amely három cikluson át kizárólag leváltásban érvényesült, ma viszont a régi-új kormány testesíti meg a hatalmat. Hazudtunk, és hatalmon maradtunk, mondja ki a lényeget Gyurcsány. Elég volt ebbol, mondja ki ugyanezt o. De a hatalomból nem kíván távozni. Technikák és taktikák között lavírozva, zárt ülésen ugyan, de az országban már régen nyilvánvaló igazságokat megfogalmazva - "Hazudtunk!" - olyan dolgokat mond, amelyek miatt most hajtépos tüntetések zajlanak, de a lényeg akkor sem változik. Ideges országban élünk, ahol már alig lehet hinni bárkinek is. Ha valaki esetleg a szokásosnál oszintébben és keményebben beszél, abból meg kocsifelgyújtás lesz. Van min gondolkodnunk.
















Ezek is érdekelhetnek