Vége a beszolgáltatásnak!

- A korszak megkerülhetetlen ténye a kulákjelenség. A korabeli karikatúrák Zsíros Zsigáit azonban mintha felszínesen ismerné a mai társadalom.
- Amikor hallgatóimat a Rákosi-korszakról kérdezem, megemlítik ugyan a padlássöprést meg a kuláklistát, de a fogalmak tartalmáról keveset tudnak. A kuláklista eredetileg az 1948-49-ben a mezőgazdaság-fejlesztési járulék fizetésére kötelezettekről összeállított jegyzék, tehát adólista volt. Azok kerültek fel rá, akinek több földje volt 25 holdnál vagy kataszteri tiszta jövedelme meghaladta a 350 aranykoronát, akik cselédet tartottak, vagy a mezőgazdaságon kívüli jövedelemmel is rendelkeztek. Ezek bármelyike alapján külön-külön is kulákká minősült az illető. A cél persze nem csak a vagyonos paraszti rétegek tönkretétele, hanem az anyagilag és szellemileg független egyéni gazdák tömegeinek megtörése és szovjet mintájú téeszekbe kényszerítése volt.
- Nagy Imre kormányaihoz milyen agrárkönnyítések fűződnek?
- Az első, 1953 júliusában megalakult kormány nagyon nehéz évek után hozott enyhülést. A feszített, egyre teljesíthetetlenebbé váló beszolgáltatások, valamint az adóterhek könnyítése és az erőszakkal szervezett téeszekből való kilépés lehetősége felcsillantotta a reményt: a korábbi, Rákosi és Gerő nevéhez fűződő szocialista agrárpolitika másként is lehetséges. Nagy Imrét alig két év múlva menesztették, s visszajöttek a már ismert parasztnyúzó módszerek.
- Megbocsásson a közbevetésért, de Nagy Imre éppen a legkeményebb időkben, 1951-52-ben volt begyűjtési miniszter. Nincs abban némi ellentmondás, hogy egy év múlva kormányfőként éppen ő jelentette be a kuláklista megszüntetését?
- Az 1945-ös földosztást, a parasztság felemelését meghirdető és az erőszakos kollektivizálást ellenző Nagy Imre hithű kommunista volt. A begyűjtési miniszter népszerűtlen feladatát is ebben a meggyőződésben hajtotta végre.
- Az előbbit folytatva: 1956-ra súlyos válság alakult ki a mezőgazdaságban, akadozott a begyűjtés, a téeszekben nehezen indult a közös munka.
- Feszültség, elkeseredettség és elégedetlenség uralkodott a mezőgazdasági termelők körében. A budapesti eseményekhez képest a forradalom néhány napos késéssel érkezett meg a falvakba. Október 26-ától kezdve a kistelepülések lakói is létrehozták új, demokratikus hatalmi szerveiket, például a forradalmi bizottmányokat vagy a nemzeti bizottságokat, s egyúttal megfogalmazták követeléseiket a kormánynak. Nagy Imre miniszterelnök, amikor október 28-i beszédében kimondta, hogy nem ellenforradalom, hanem nemzeti demokratikus mozgalom zajlik az országban, ígéretet tett a paraszti sérelmek orvoslására is. Két nappal később Gyenes Antal begyűjtési miniszter bejelentette a beszolgáltatási rendszer eltörlését.
- Az 1953-as paraszti könnyítések semmibevétele és a forradalom utáni megtorlás ismeretében mennyire volt ez végleges?
- Olyannyira, hogy a szovjet segédlettel hatalomra jutott Kádár-kormány saját magának tulajdonította az érdemet. Legalábbis ezt szerették volna, mai kifejezéssel élve, kommunikálni a társadalomnak, amikor 1956. november 12-én újból megszüntették a beszolgáltatást, méghozzá október 25-ére visszadátumozva. November 27-én pedig kiáltványt intéztek a parasztsághoz, miszerint szakítanak a korábbi sztálinista agrárpolitikával, valamint kinyilvánították a vetéskényszer megszüntetését és a téeszekből való kilépés lehetőségét. Kádárék kényszerhelyzetben voltak: nehezen értettek szót a munkássággal, így nem akartak újabb frontot nyitni vidéken.
- Mennyire bizonyultak az ígéretek véglegesnek?
- A forradalmat követően a parasztság valósított meg legtöbbet ötvenhatos követeléseiből. Az egész szocialista táborban nálunk törölték el először a begyűjtési rendszert, s mégsem omlott össze a tervgazdaság. Sőt, nemhogy csökkent volna a termelési kedv a felvásárlási rendszer bevezetésével, hanem, az egyéni gyarapodás lehetőségét megérezve, nagy lendületet vett az egész mezőgazdasági termelés. Mint tudjuk, rövid ideig, ám az újabb, 1959-től kezdődő téeszesítés már egy másik történet.