Gázmező Penészleknél

Mindenre gondolna az ember a szelíd nyírségi dombokat járva, csak arra nem, hogy lent, a mélyben gázmezők húzódnak. A szakemberek persze nem a laikusok fejével gondolkodnak, s nem a laikusok szemével szemlélik a tájat. Így történhetett, hogy jó húsz éve az akkor még állami kézben lévő Országos Kőolaj- és Gázipari Vállalat komoly kutatásokba kezdett a környéken. Találtak és termeltek is gázt, 1983 és 1986 között dolgoztak a falu határában. A fúrófejek 1200-1300 méter mélyen kutakodtak, de egyre kevesebb szerencsével. Fokozatosan kevesbedett a felszínre hozott mennyiség, csökkent a nyomás, és a minőséggel is egyre komolyabb problémák adódtak. Így aztán a cég a nyolcvanas évek legvégén befejezettnek nyilvánította a szénhidrogén kitermelését, és lezárta a kutakat a község határában.
Egyáltalán nem keltett ez nagy hullámverést bent, a faluban. Akkorra már rég odalett a felfedezéskor születő lelkesedés, amit az a reménység táplált, hogy "no most aztán kitörünk ebből az átkozott szegénységből!" Törtek a fenét! Nem hozott az a gáz egy fillérnyi hasznot sem Penészleknek. Legfeljebb annyi előnnyel járt, hogy a kútfúrók hébe-hóba bementek a faluba inni. De mivel keveset ivó, szelíd emberek voltak, őket is hamar elfelejtették.
Velük együtt a lezárt kutakat is.
A szakma azonban nem felejtett. Öreg olajosok sejtették, hogy lehet még ott lent tartalék - de aztán jött a rendszerváltás, a privatizálás, és fiókba került az ügy. Mígnem egy brit cég és annak magyarországi vállalata, a PetroHungaria Kft. elő nem vette megint nemrég. A brit cég magyar emberei abban reménykedtek, az eltelt két évtized alatt hátha összegyűlt újból annyi gáz, amennyiért érdemes megnyitni a mezőt. Nekiálltak hát fúrni. Ám kezdetben csak gázos vízre leltek, semmi másra. Újraelemezve a fúrások eredményeit arra a következtetésre jutottak, hogy talán nem is kéne olyan mélyen kotorászniuk. Feljebb próbálkoztak hát - és 1064 meg 1068 méter mélységben tényleg rábukkantak egy korábban nem tesztelt készletre. Egy nap próbaüzemeltetéssel kilencvenötezer köbméter gázt kaptak, ami korántsem lebecsülendő mennyiség, ha azt nézzük, hogy egy átlagos család évente két-háromezer köbméter gázt fogyaszt.
A felfedezés pár napja került napvilágra, és természetesen a faluban is felkapták a hírre a fejüket. A falu vezetői, élükön Kuprák József polgármesterrel abban reménykednek, hogy a majdani termelés során penészlekieket is alkalmaznak majd, számítanak továbbá a kitermelő cég által befizetett iparűzési adóra is. Mások abban bíznak, hogy a gázosok támogatják majd a helyi általános iskolát, beszállnak a járdaépítési programba, és olyan család is akad, amelyik abban reménykedik, a családfő hazatérhet a messzi tengizi gázmezőkről, ahol évek óta keresi a kenyerét.
Az új gázlelőhelyet közvetlenül a román határ mellett találjuk, nincs más dolgunk, csak menni előre az újonnan épített kövesúton. Nem szabályos aszfaltút az, hanem durva kővel leszórt földút csupán, aminek szükségességét nem is értjük eleinte, hiszen itt homok van mindenütt, ahol nemigen szokott elakadni az autó. Pár száz méter után aztán megértjük, miért is van rá szükség. Hosszú teherautó-oszlop tűnik fel a határ felől, súlyos konténereket, vasszerkezeteket cipelve. "Költözünk - mondja az egyik sofőr -, de a gázosok egy részét még ott találják."
Valóban ott vannak, de nemigen érnek rá velünk foglalkozni. Pakolnak - s a bérelt, speciális terhek cipelésére kialakított autók bére igen magas. De azért el-elcsípünk pár percet tőlük.
- A megye másik szegletébe, Fehérgyarmatra hurcolkodunk, ott folytatjuk tovább a kutatásokat - bújik ki a daruk alól a munkálatok irányítója, Illés Krisztián. A Rotary Fúrási Zrt. munkatársa leveszi a fejéről a védősisakot, és fúj egy nagyot. - Költözni lehet rossz-, de lehet jókedvűen is. A mi kedvünk most kifogástalan, hiszen egy igencsak biztató mezőre leltünk. És a folytatás is kecsegtető. Ha a gázmező túlsó oldalán, Fehérgyarmaton is jutunk valamire, márpedig a számítások szerint erre nagy az esély, akkor tényleg megérte minden fáradság.

A kútfúrók leleményes emberek
Nemcsak a hazaiak, hanem például a románok is. Amikor húsz éve a mi oldalunkon rátaláltak a gázra, a határ közvetlen közelében a románok is eszeveszett tempóban fúrni kezdtek. Találtak is persze, s ha már találtak, ha lehet, még veszettebb tempóban kezdtek a kitermeléséhez. Igen ám, de a szóbeszéd szerint valami egészen alantas trükkel - az országhatár alatt átfúrtak magyar területre - lopták a gázt, amin igencsak begorombultak a magyar gázosok, olajosok. Nagy port ver fel az ügy, eljutott egészen a nagypolitikáig. És akkor végre a magyar diplomácia is a sarkára állt egyszer, sikerrel. A románok elismerték az igazunkat, és gavallérosan fizettek - Daciával. Pénzük nem volt, legalábbis azt mondták, de évekkel korábban legyártott fölös személyautójuk igen. Sose kaptunk annyi román autót, mint abban a furcsa, rendszerváltás előtti évben.