Lapáttal szolgálták a hazát

Mostantól azonban nem hallgathatok tovább, mert egy könyvben felelevenedtek előttem apám ifjúkori évei, amelyekről nagyon keveset mesélt. Biztosan megvolt rá az oka, hiszen a megaláztatásokkal nem szívesen dicsekszik az ember a gyerekeinek. Sajnálom, hogy már csak egykori katonatársai tudják számomra felidézni a múltat, pedig szívesen szólaltattam volna meg apámat. Már tizenkét éve nem tudom megkérdezni...

 - Nincs ezzel a bajjal egyedül, hiszen az 1951 és '56 között munkaszolgálatra behívott katonák közül már kevesen élünk, sokan fiatalon meghaltak - mondja a Pápán élő H. Szabó Lajos helytörténész és közíró, aki a Lapáttal szolgáltuk a hazát című könyvében ír a nehéz évekről. - Én is munkaszolgálatos katona voltam, mert őseim a jobbágyfelszabadítás idején kapott 24 holdnyi földjüket nem itták el valamelyik kocsmában, hanem mintagazdaságot alakítottak ki. Sajnálom, hogy sok munkaszolgálatosnak már csak a felesége emlékszik vissza az eseményekre, hiszen az embertelen körülmények miatt örök életre szóló betegséget szereztek, s azok bizonyára közrejátszottak korai halálukban. A legtöbben katonai célú építkezésen segédmunkásként dolgoztunk napi tíz-tizenkét órában. A hidegháborús években ugyanis több tucatnyi új laktanya épült, ugyanakkor a régieket bővítették és korszerűsítették. Éjszaka pedig vagonokat kellett kipakolni, ezért pihenésre, tisztálkodásra nem volt lehetőségünk. Voltak, akik kő- és szénbányákban robotoltak, s néhányan ott veszítették életüket.
- Apám Uzsán a kőbányában is dolgozott. Bírta a kemény munkát, hiszen hozzászokott, mert nagyapám korai halála miatt tizenöt évesen neki kellett átvennie a gazdálkodást. Sokszor belebetegedett, mindig éhes volt, azt mondta, a vasszeget is megette volna.
- Mi, muszosok, mert így hívtak bennünket, ez volt a munkaszolgálatosok rövidítése, nagyon pocsék kaját kaptunk. Rendszerint rántott levest, sárgaborsót, zaccos kávét adtak egy szelet kenyérrel. Olyan volt, mint a moslék. Étkezőnk nem volt, ott ettünk, ahol éppen dolgoztunk, hóban-fagyban is állva, mosdatlanul, mert nem volt lehetőségünk tisztálkodásra. Romos felvonulási épületekben laktunk, sokszor nem tudtunk fűteni. Kimenőt nem kaptunk.
- Miért büntették magukat? Ma a raboknak is különb dolguk van.
- Mert osztályidegennek, másodosztályú állampolgárnak minősítettek bennünket. Egy 1950-es döntés szerint a sorköteles, ám politikailag megbízhatatlan fiatalokat is behívták katonának, de nem adtak a kezükbe fegyvert, hanem kemény építőmunkára fogták őket. Hogy ki került a muszosok közé? Ezt a lakóhely tanácselnöke, az Államvédelmi Hatóság, a párt és a rendőrség képviselője döntötte el a sorozáson. Elszakítottak bennünket családjainktól, hogy politikailag átneveljenek bennünket, holott legtöbbünkre otthon is szükség lett volna a földek megművelésében. Mivel nem segíthettünk, szüleink, nagyszüleink nem tudták teljesíteni a Rákosi-rendszer embertelen beszolgáltatási kötelezettségeit, és emiatt börtönbe kerültek. Mi is úgy éreztük magunkat, mintha rabok lettünk volna, mert felügyelőinket olyan szempontok szerint választották ki, hogy hajszoljanak, megalázzanak bennünket.
- Teljesen ingyen dolgoztak?
- Hivatalosan hatvan forint volt a havi zsoldunk, de abból levonták a cigarettapénzt és a kötelezően, de önkéntesen jegyzett békekölcsön fejében tíz vagy húsz forintot. Ugyanakkor egyhavi fizetés hasonló munkáért 1000-1200 forint volt, amit a Honvédelmi Minisztérium meg is kapott az építőipari vállalatoktól, a bányáktól. Tizenöt-húszezer fiatalember dolgozott így 1951 és '56 között, átlagosan 27-28 hónapig, mert a várva várt leszerelés elhúzódott.
- Apám mondta, hogy bevonulásuk után állandóan azzal hitegették őket, hogy hamarosan leszerelnek. De erre csak több mint két év múlva, 1953 őszén került sor. Összefüggésben volt ez Sztálin halálával?
- Nagy Imre enyhülési politikája következtében eltörölték a kuláklistát, de a munkaszolgálatosok továbbra is megmaradtak. Főleg nagybirtokosok, nagyiparosok, horthysta katonatisztek, nyilasok gyerekei lettek azok, és a laktanyaépítések befejezése után általában bányákban kellett dolgozniuk. Változást 1956 ősze hozott, amikor a honvédségnél rájöttek, hogy a munkaszolgálatosok helyzete nem egyeztethető össze a szocialista törvényességgel. Decemberben leszerelt az utolsó muszos is.
- Mit szeretne elérni könyvével, melyben Veszprém- és Győr-Sopron megyei katonatársai szerepelnek? Decemberben újabb kötete lát napvilágot, újabb helyszínekkel és szereplőkkel.
- Nem volt szándékomban vádiratot írni és védőbeszédet mondani sem. Leírtam, ahogyan azt a kort megéltem, sok bajtársammal együtt. Azt szeretném elérni, hogy a muszosok embertelen sorsa, megaláztatása tanulságul szolgáljon a ma emberének. Kölcsönösen arra kell vigyáznunk, hogy származása miatt soha senki ne kerüljön hátrányos helyzetbe.