José szandálja

Réges-rég, oly távol az időben, hogy már nem is emlékezünk a pontos dátumra, egy dél-brazíliai falucskában élt egy hétéves kisfiú, akit Josénak hívtak. Nagyon kicsi volt, amikor elveszítette a szüleit, majd a fukar nagynénje vette magához. Bár sok pénze volt a néninek, semmit sem áldozott az unkaöccsére. José, mivel sohasem tapasztalhatta meg a szeretet melegét, azt hitte, hogy ilyen a világ természetes rendje, és nem érzett keserűséget.
A szomszédságban roppant gazdag emberek éltek, a néni mégis rábeszélte az iskola igazgatóját, hogy a tandíj tizedéért oktassák a kis Josét. Megfenyegette, hogy ha nem tesz eleget a kérésének, feljelenti a prefektusnál. Az igazgatónak nem maradt választása, hát beleegyezett, de utasította a tanárokat, hogy minden lehetséges módon alázzák meg a kisfiút. Abban reménykedett, hogy ennek hála engedetlenül fog viselkedni, és majd kicsaphatja az iskolából. José, aki nem ismerte a szeretet melegét, azt hitte, hogy ilyen a világ természetes rendje, és nem érzett keserűséget.
Elérkezett a szenteste. A falusi plébános szabadságon volt, ezért egy távoli templomba kellett menniük misére. A lányok és a fiúk egész úton arról cseverésztek, hogy vajon mit fognak találni másnap a cipőcskék mellett, amiket kikészítettek a Mikulásnak: divatos ruhákat, drága játékokat, csokoládét, gördeszkát vagy biciklit? Mivel különleges nap volt, mindannyian a legszebb ruhájukat vették fel, kivéve Josét. Ő a szokásos, szakadt ruháját és az ütött-kopott szandálját viselte, ami ráadásul több számmal kisebb volt, mint a lába (a nénikéje négyéves korában adta neki, és azt mondta, hogy tízéves koráig nem kaphat másikat). Néhány gyerek megkérdezte, hogy miért ennyire szegény, és azt is megjegyezték, hogy szégyellnek barátkozni egy ilyen rongyossal. Mivel José nem ismerte a szeretet melegét, a kérdéseikkel és a megjegyzéseikkel nem tudták megbántani.
Ám amikor bementek a templomba, és meghallotta az orgona hangját, meglátta a gyönyörű fényeket, valamint a gyülekezet karácsonyi pompáját, úgy érezte, hogy ő a legszerencsétlenebb teremtés a világon. A szertartás után nem csatlakozott a többiekhez, hanem leült a templom lépcsőjére, és keservesen sírni kezdett. Habár nem ismerte a szeretet melegét, abban a pillanatban megértette, milyen, ha valaki egyedül van, elhagyatottan, támasz nélkül.
Ekkor észrevette, hogy egy másik kisfiú ücsörög mellette, aki legalább olyan ágrólszakadt, mint ő, ráadásul cipő sincs a lábán. Sohasem látta korábban, ezért feltételezte, hogy messziről érkezett a templomba. Azt gondolta: "A lába kisebesedhetett, és nagyon fájhat. Odaadom neki az egyik szandálomat. Az legalább egy kicsit enyhíti a szenvedését." Habár nem ismerte a szeretet melegét, azt tudta, hogy milyen a gyötrelem, és nem kívánta senki másnak.
Odaadta hát az egyik szandálját a fiúnak, és hazaindult a másikban. Először a jobb, majd a bal lábán viselte, így az út éles kövei nem sebezték fel annyira a talpát. Amint hazaért, a nénikéje észrevette, hogy csak az egyik lábán van szandál. Azt mondta, ha másnap nem találja meg a hiányzó lábbelit, kíméletlenül megbünteti.
José rettegve bújt ágyba, mert tudta, hogy milyen büntetésre számíthat a nénikéjétől. Egész éjszaka reszketett a félelemtől, alig tudott elaludni. Épp, amikor álomra hajtotta volna a fejét, hangokat hallott az előszobából. A nénikéje berontott, és követelte, hogy magyarázza meg, mi történik a házában. A fáradtságtól tántorogva átballagott a másik helyiségbe. Ott találta a szomszédokat, de nemcsak őket: a szoba közepén, a padlón hevert a szandálja, amit a kisfiúnak adott. Körülötte rengeteg játék, biciklik, gördeszkák és ruhák. A szülők ordítoztak és toporzékoltak; szerintük kirabolták a gyerekeiket, ugyanis amikor felkeltek, nem találtak semmit a kikészített cipők mellett.
Ekkor megérkezett az a pap, aki az előző esti misét celebrálta, és a rohanástól kifulladva elhadarta, hogy a templom lépcsőjén egyszer csak megjelent a Kisded szobra: aranyruhában, a lábán egy szandállal. Mindenki elhallgatott, az Úrhoz imádkoztak, és dicsőítették a nevét, a nagynéni pedig zokogva könyörgött bocsánatért. És José szívét megtöltötte a Szeretet melege, és megérezte értelmét.

Fordította: Pap Zoltán