Törékeny agrárbéke

Talán leírhatjuk, az idei afféle "kegyelmi" év volt, drámai válság nélküli, "piacos" szezon. A gabonaágazatban jó közepes eredményt hozott az esztendő, az aratás utáni árakkal sem volt különösebb gond. Igaz, ennek igazándiból nem örülnek az állattartók, de például az év második felére beállt négyszáz forintos hízóár azért túl sok panaszra nem ad már okot. Látszólag béke van az ágazatban, jelentősebb demonstráció nélkül telt el az év, az uniós pénzek jönnek, viszonylag akkurátusan fizeti a támogatásokat a hazai költségvetés is, de a felszín alatt a gondok ugyanúgy léteznek, mint eddig. Sőt.
Aligha lesz például mindig olyan szerencséje a magyar gabonaágazatnak, hogy a kedvezőtlen időjárás "hazavágja" a dél-amerikai kukoricatermelést és az úgynevezett fizikai piacon hirtelen keresett áru lesz a magyar takarmánynakvaló. Vagy hogy a növekvő exportigények felhúzzák a hazai sertésárakat. Ez kedvező, de csak a ma pillanataiban érvényes helyzet. A lényeg nem változott. A magyar mezőgazdaság változatlanul bajban van. Bajban van azért, mert gazdasági-gazdálkodási értelemben szinte értelmezhetetlenek birtokviszonyai, mert fő ágazatai változatlanul a tartós egyensúlytalanság állapotában működnek. És nem kis részben azért is, mert a jelenlegi szabályozás egyfajta kényelmes kivárás felé löki a magyar termelőt - a területalapú támogatás biztos, ha meg a piacon baj van, majd elviszi az árut az unió. Csakhogy ez nem lesz mindig így.
Kezdjük mindjárt a gabonával. A már emlegetett, szerencsés idei piaci helyzet bizonyosan nem tart örökké. Az alapgond változatlanul az, hogy a biztos források hátterével működő ágazat nagyjából kétszer annyi takarmányt állít elő, mint amennyit a hazai állattenyésztés befogadni képes. (A búza esete más, a jó minőségű magyar kenyérgabonára eddig is volt, ezután is lesz vevő.) Az idén ez ügyben megkaptuk első igazán nagy pofonunkat Brüsszeltől, amikor a garantált áras intervenciós felvásárlás új minőségi követelményeit szinte kizárólag "hazánkra szabva" készítették el. Sokan ma - örülve a húszezer forint feletti kukoricaárnak - nem is sejtik, milyen elképesztő veszély van ebben. A magyar agrárkormányzat perel ugyan, de érdemi enyhítésre aligha számíthatunk. Ezzel azonban akár a kukoricatermés fele is a termelők nyakán maradhat a jövőben. A kiutat kereső szakemberek szerint megoldás a bioenergia-termelés lehet, de ez nálunk még igazából nem tart sehol: az első valóban nagy üzem talán másfél év múlva kezdhet el működni, de az is még mindig "csak" a termés legfeljebb tizedét viheti el a piacról.
Mindez egy olyan birtokrendszerben működik, amelynek arányai Európában egyedülállóak: a teljes művelt terület csaknem négyötöde bérlemény. Ami természetesen azt jelenti, hogy a bérlő és a tulajdonos érdekellentéte folyamatos (a gazdának olcsó föld, a tulajnak magas bérleti díj kéne), s torzítja a piaci viszonyokat is. Az állam kísérleteket tett az idén is arra, hogy a több mint kétmillió kisparcella-tulajdonos területeinek legalább egy részét támogatással vagy életjáradékos felvásárlással összevonja, de az egész arányrendszer változatlan maradt. Sok kisbirtokos igenis arra vár, hogy vehessen a külföldi is, a vállalkozás is földet, mert akkor ő sokkal jobban jár majd. Az lesz majd az igazi birtokösszevonás kora, s nem lesz jogszabály avagy tüntetés, ami azt megfékezi.
Az agrárbéke törékeny, mert a gazdák nagy része továbbra sem rendelkezik kellő tájékozottsággal, nem akar szövetkezni, kiszolgáltatott maradt a felvásárlóknak. Nem volt rossz év az idei. De aki csak a mának örül, elfelejt gondolkodni a holnapról.