Kovásznai atyafiak

Mindketten a fejüket csóválják, amikor kiderül, bizony ez a vonat Fehérvárig minden bakterháznál megáll, onnan viszont már csak Kelenföldön.
- Tudja, Erdélybe megyünk, Kovásznára, délután ötkor indul a busz az Ügetőtől, de még szeretnénk előtte valami vásárfiát is venni a Népstadionnál. Itt dolgoztunk augusztus végétől Balatonbogláron, az egyik borásznál. Már a tizedik éve járunk ide.
A negyvenesforma, frissen borotvált, pirospozsgás férfiből kérdés nélkül is ömlik a szó. Megtudom tőle, hogy negyven idénymunkás vett részt az idei szüreten, rajtuk kívül mindannyian Borsodból érkeztek Boglárra. Kovásznáról is általában többen jönnek, csakhogy az idén a szüretelőgép miatt kevesebb kézre volt szükség.
- Látott már olyat? Az egy csodamasina! Sokba is került a bérleti díja a gazdának, de neki így is jobban megérte, mintha azt a rengeteg napszámost kellett volna etetni, itatni, fizetni. Nekünk csak az oszlopok melletti tőkék maradtak, mert azokhoz nem fér oda a gép.
De hát ő és az általa csak papaként emlegetett idősebb kovásznai atyafi nem csak szüreteltek. Merthogy az állatoktól a kombájnig mindenhez értenek, ami egy gazdaságban előfordul. Szállásuk, napi egyszeri meleg ételük biztosítva volt, mostak is rájuk. No és, nem mellesleg, havi 75 ezer forint ütötte a markukat. Igaz, ezért napi 12 órát kellett dolgozniuk, pihenőnap nélkül.
- Nekünk otthon teheneink vannak, ugye papa? Ordát is készítünk -, meséli, aztán, mint aki nem biztos benne, érti-e a másik, amit mondott, rákérdez: - Tudja az úr, hogy mi az az orda?
Észrevehetően némi csalódást okozok vele, hogy tudom, mi több, már Kovásznán is jártam.
- És Sinaián volt-e már?
Mikor bólintok, elismerően néz rám:
- Na, én ott voltam katona Ceausescu alatt. A királyi kastélyt őriztük.
A Váli-völgy mellett döcög gyorsvonatunk, amikor az idősebb férfi először szóhoz jut.
- Kérdezhetnék valamit? - néz rám, bevérzett szemét félig behunyva. - Szóval, azt nem értem, hogyan isznak itt az állatok. Mivel hogy nem látunk sehol se kutakat, forrásokat. Lát itt egyet is? - mutat ki az ablakon a rétre.
Hümmögve vonom meg a vállam, de nincs idő a magyarázkodásra, mert a sildes sapkás felhorkan.
- Ugyan, papa, te mindenkit a kutakkal nyaggatsz? Honnan is tudná az úr, igaz-e? Örülj annak, hogy nálunk minden utcasarkon forrás fakad. Hanem kér egy sört? - nyújtja felém a dobozos Borsodit.
- Papa, te még a harcsát is a kutakról faggattad, azért ütött oda! - vigyorog a pirospozsgás. - Kaptunk a gazdától halat, lefagyasztottuk, visszük haza. Elkábítás közben csapott a papa szemibe a farkával. Tudja, én Magyarországban a legjobban a halászlét imádom. Otthon csak halleves van. Most viszem a receptet, és egész Kovásznát megtanítom a halászlé titkára.