Miként került a deres ember a deresre?

Aztán egyszer Sándor bácsi megszédült kicsit, ezért mégiscsak leült a pad megmaradt fémvázára. Bár ne tette volna! Minden bonyodalom ezen a reggelen kezdődött. Amikor ugyanis megjött a jármű, és az idős ember fel akart állni, nadrágja fennakadt egy kiálló rozsdás szögben.
A bácsi aznap nem ment ki a telkére. Hazament, ruhát cserélt, majd összeírta, mi szükséges egy közepes színvonalú köztéri pad megjavításához.
Másnap ebéd után neki is állt a rozzant ülőalkalmatosság szereléséhez. Vitt magával fűrészt, kalapácsot, szögeket, csavarokat, léceket. A szemközti villamosmegálló forgalmistája a nagy sürgölődés láttán rosszat sejtett. Azt hitte, az idős ember rongálja a padot, ezért jobbnak látta, ha gyorsan rendőrt hív.
Az egyenruhások perceken belül a helyszínre érkeztek. Csitt-csatt, már ugrottak is ki a kék-fehér színű kocsiból. Kérdőre vonták Sándor bácsit, miben ügyködik, legyen szíves igazolni magát. A nyugdíjas hitte is, meg nem is, hogy társadalmi munkája közben állnia kell a rendőrök okvetetlenkedését. Mit vacakoljon velük - csak foghegyről válaszolt a hivatalos kérdésekre, s békésen dolgozott tovább.
Erre az egyik egyenruhás azt találta mondani: "Vén szaros nyugdíjas, azt hiszi mind, hogy maguké a világ?! Majd odabent megtanulja a tiszteletet!" Szó szót követett. De Sándor bácsi nem adta be a derekát. Sőt, a megállóban várakozóknak kétségbeesve panaszolta, hogy az egyik rendőr megfenyegette. Több se kellett az egyenruhásoknak! Mint ahogyan az akciófilmekben szokás, egyetlen szemvillanás alatt a rendőrségi autóhoz szorították a bácsit, és bilincset csaptak a karjára. Szorosan, nem lazán. A fém nyomot hagyott a kezén, amiről két látlelet is készült. Az egyik még aznap, a másik másnap, a rendőrségi eljárástól függetlenül.
A szokatlan incidens egyébként délután kettő körül kezdődött, de az idős embert csak este nyolc óra felé vitték kórházba - merthogy időközben 220-as vérnyomást, és 17-es (!) vércukorszintet mértek a kihívott mentősök.
Mit sem zavarta ez a rend őreit. Sándor bácsit egyszerűen rabosították. Fényképek készültek róla szemből és profilból, s persze ujjlenyomatot is vettek tőle. Ahogy ez ilyenkor szokás. Feleségét csak többórás várakozás és kérlelés után értesíthette telefonon arról, hogy nem a kerti munkák húzódtak el, hanem a rendőrségi fogva tartás. A meghurcolt nyugdíjas este kilenckor már az otthonában élvezhette a szabadságot.
Hosszas családi tanácskozás után másnap feljelentést tett a rendőrségen a bánásmód miatt. Azt a jegyzőkönyvet, amit az előző napi incidens kapcsán akartak aláíratni vele, látni sem akarta, nem is írta alá. A rendőrségen végül nem padrongálás, hanem becsületsértés miatt indítottak eljárást ellene, merthogy csúnyán szájalt a rendőrökkel... Nemrégiben hozott ítéletet a bíróság. Sándor bácsi megrovásban részesült. S hogy lett-e így priusza vagy sem? Ez már nemigen érdekli a többdiplomás nyugdíjast. A bánásmód és az eljárás viszont igen. Emiatt a mai napig is álmatlanok az éjszakái. Állítja, ha újságban olvasná, el sem hinné, hogy ilyen csúfság manapság becsületes emberrel megtörténhet.