Próbaév

Kétezer-hét azonban nemcsak egyszerűen nehéz lesz. Az esztendő - a rendszerváltozás után harmadszor - kemény próba elé állítja az országot. Az első nagy válság 1990 őszén, a taxistüntetéssel köszöntött be. Emlékezzünk: Antall József kormánya, bizonyos riasztó pénzügyi adatok láttán, ugrásszerű benzináremelést határozott el. Három napra gyakorlatilag megbénult az ország. Túléltük, elviseltük. Ahogy az 1995-ös Bokros-csomagot is. Voltak ugyan akkor is tüntetések, de alig három év múlva - amikor a szigorításoknak már kézzelfogható eredményei jelentkeztek - a Horn-kabinet igazából csak saját teszetosza kampánymaszatolásának, a szocialisták ügyetlen taktikázásának itta meg a levét, amikor nem került újra hatalomra. A mostani krízist szeptembertől, a kormányfő balatoni beszédének nyilvánosságra kerülése óta éljük. Sejtettük mi azt addig is, hogy a politika úri huncutság, de a szöveg (s nemcsak annak keresetlen durvasága, hanem tartalma is) mégis mellbe vágta az országot. Legtöbbünket elkeserített. Nem volt itt semmiféle forradalmi hangulat, inkább egy nagy-nagy össznépi kiábrándulás, és közben tanulgatása az új idők új szavának: konvergencia. Gyurcsány megválasztásakor is pontosan tudta, hogy ez mivel jár, de tudták ellenfelei is, ám választást fenyegetéssel nem, ígéretekkel viszont meg lehet nyerni. Így aztán a mi amúgy sem acélos bizalmunk az "odafönt" tevékenykedők dolgai iránt végképp megingott.
De most pár mondat erejéig legyünk tárgyilagosak. Hogy a mindenféle oldalról elhangzott választási kampányígéretek többsége egyszerű gazdasági szükségszerűségek okán nem tartható, azt az összes politikus tudta. Az okosabbja azt is, hogy a bajok gyökere az állam igazságtalan bevételi és kiadási rendje. Egyszerűbben: a legális - vagyis hivatalosan is látható - gazdaságból befolyó adóforintok nagy része nem arra megy el, amire kéne. Ennek millió oka van. Például, hogy az úgynevezett "nagy ellátórendszerek" (oktatás, egészségügy, közigazgatás) valódi átalakítása évek óta várat magára, vagy hogy a szociális támogatások elosztásakor sok esetben nem a valódi rászorultság elve érvényesül. Az is kap - mondjuk - nevelési támogatást, aki minimálbéren bejelentett vállalkozóként Mercivel megy a pénzért a hivatalba, akinek meg valóban kéne, az kiskeresetű alkalmazottként átlépi pár forinttal a jövedelmi korlátot, így aztán neki nem jár. A sokat emlegetett konvergenciaprogram mindezekről nem vagy csak részben szól, pedig ennek a melónak is neki kéne végre kezdeni. Még ha sok érdek sérül közben, akkor is.
Ami Gyurcsányékat illeti, most sok politológus azt latolgatja, a jelenlegi kabinet belebukhat-e a szigorításokba, a kényszerű reformokba. Az ellenzék persze igyekszik kihasználni a helyzetet, népszavazást kezdeményez, tiltakozik - ez a dolga. A kormányt azonban alkotmányos eszközökkel leváltani nem egyszerű. Amíg a parlamentben a koalíciónak többsége van és támogatja a kormányfő lépéseit (márpedig most ez a helyzet), addig nagyon rendkívüli helyzetnek kell ahhoz előállnia, hogy Gyurcsány Ferenc távozzon.
Minden szempontból próbaév lesz tehát az idei, mégpedig nagyon kemény - mindenkinek.