Korona vagy hűség?

Alig foglalunk helyet, máris arról faggatom a herceget, hogyan, miként történt, hogy kis híján királyok lettek. Elvégre a nagy lehetőséget tényként említik a történészek és a lexikonok egyaránt.
- Jómagam nem láttam még olyan dokumentumot, amely a magyar trón felajánlását százszázalékosan igazolná - igyekszik a lehető legkorrektebb válasszal szolgálni a házigazda. - Ugyanakkor az is igaz, hogy a családban mintegy kétszáz éve mesélik a következő történetet: 1809-ben Napóleon személyes követe azzal az elképzeléssel kereste fel II. Miklós herceget, hogy a császár szívesen látná az Esterházyak fejét magyar királyként. A herceg Habsburg-hűsége azonban megingathatatlan volt, visszautasította a koronát. Mindenestre, mint udvarias vendéglátó, meghívta a követet vacsorára, ahol Esterházy-rostélyost szolgáltak fel. A lakoma végeztével Miklós szertartásosan átnyújtotta az étel receptjét a diplomatának, és talányos szemtelenséggel elküldte vele Napóleonnak, mint aki egy konyhai remekkel köszöni meg a korabeli Európa urának a kitüntető figyelmet és a megtisztelő ajánlatot.
Hogy II. Miklós nagyon tudott élni, ahhoz kétség sem férhet. Vegyük például a bécsi kongresszust, amely a Napóleon utáni Európa sorsát volt hivatott elrendezni. Az eseményen összesen kétszázötven uralkodói és hercegi család vett részt, és Miklós még őket is képes volt lenyűgözni, amikor 1815-ben lovas díszfelvonulást rendezett a nyalka magyar nemesi testőrség élén az előkelőségek tiszteletére. A herceg gyémántokkal kivarrt díszmagyarban jelent meg, csákója tollforgójának káprázatos drágakő foglalata volt, csizmáján igazgyöngy füzérek fityegtek.
Mellesleg három bécsi színházat tartott el és hihetetlen mértékben gyarapította az Esterházyak képtárát. Beethoventől, a zenetörténet egyik óriásától ő rendelte meg a híres C-dúr misét. II. Miklósnak a pénz nem számított, mint ahogy nagyapjának, a Fényesnek nevezett I. Miklósnak sem. Ketten összehoztak közel négymillió aranyforint adósságot, ami iszonytatóan nagy összeg.
- Úgy hetven éven át nyögte a család a nyomasztó adósság terhét. Kastélyok, földek kerültek zár alá - fűzi tovább a szót Antal herceg. - Bankok, főleg a Rotschildokéi szorongattak bennünket. Az utolsó részletet nagyapám fizette ki 1898-ban, felesége, Cziráky Margit grófnő hozományából.
Csettintek egyet, mintha azt mondanám: "Ejnye, hogy egyesek mennyire el bírnak adósodni!" Antal herceg leolvassa az arcomról, mit gondolok, aztán - a rég múlt világ jobb megértése kedvéért - elmond egy történetet, amelyben az arisztokratikus könnyedséggel megesett pazarlás felmentést kaphat a művészetszeretet miatt.
- A kismartoni kastélyunkban történt az eset Fényes Miklós idejében, a ma Haydn-teremnek nevezett zenehelyiség átépítése után. Ősöm észrevette, hogy az udvari zeneszerzőjének, azaz Joseph Haydnnak valami nem tetszik. Mi a gondja, maestro, kérdezte a komponistát. Nem tökéletes az akusztika, válaszolt Haydn. De hát mindent elkövettem, hogy hibátlan legyen a hangzás, szólt tanácstalanul és kissé méltatlankodva Fényes Miklós. Igen, de a márványpadló árt az akusztikának, jelentette ki a mester. Mi lenne jó helyette, kérdezte a herceg. Fa, vágta rá habozás nélkül a zeneszerző. Rendben, akkor hajítsák ki a fehér carrarai márványt, és hozzanak helyette deszkát, rendelkezett az ősöm. Azóta is ez a fapadló van a Haydn-teremben.
Igaz, ami igaz, az Esterházyakhoz úgy hozzátartozott a művészetpártolás és a zeneimádat, mint parókához a rizspor. Fényes Miklós kitűnően brácsázott; de azért a családi hagyomány szerint időnként megkérte Haydnt, hogy neki egyszerűbb szólamokat írjon. Pál herceg, az ország nádora egyenesen zeneszerző is volt, 1711-ben kiadta a Harmonia Caelestis című egyházikantáta-gyűjteményét.
- Külföldön is előadják a nádor darabjait? - érdeklődöm.
- Igen. Az angolok például gyakran repertoárra tűzik a műveit. Magára Pál hercegre pedig úgy tekintenek, mint a barokk muzsika egyik jelentős alakjára.
Ki ne tudná Magyarországon, hogy évszázadokon keresztül folyamatosan egyfajta harmónia szerencséltette az Esterházyakat, mégpedig az a harmónia, az a finom kiegyensúlyozottság, amit a társadalmi rang és a gazdagság kölcsönöz. A XX. század közepén azonban csaknem minden káoszba fordult számukra.
- Apámat elfogták a szovjetek Sárisápon, negyvennégy decemberében - kezd a megpróbáltatások elbeszélésébe Antal herceg.
- Katona volt?
- Már nem. Éppen leszerelték. De a Don-kanyartól egészen Budapestig részt vett a küzdelmekben.
- Pedig, mint Esterházy hercegnek, bizonyára módja lett volna kivonnia magát a frontszolgálat alól - jegyzem meg.
- Ugyan, ilyesmi fel sem merült! - vet rám egy méltatlankodó pillantást beszélgetőpartnerem. - Apám önkéntesként vonult be a huszárokhoz, karpaszományos őrmester volt. Különben is egyértelműen megvolt benne a haza iránti magasrendű elkötelezettség, élt benne a vezekényi csata példaadó erkölcsisége. A török időkben Vezekényben négy Esterházy esett el a Mária-lobogót, az akkori nemzeti zászlót védve. Tény azonban, hogy Budapest körülzárása után apám már nem látta értelmét a további harcnak. Sárisápra is fegyvertelenül érkezett. Ott azonban lövöldözés támadt, ő megsebesült. A szovjetek kihallgatták, és a sebét látva kórházba akarták küldeni. Csakhogy az oroszokkal együttműködő kommunisták, illetve a helyi ellenállók erélyesen felléptek a szovjet parancsnokkal szemben, mondván, ők jobban tudják, miféle emberek az Esterházy hercegek, nem más az ilyen, mint népnyúzó. Végül az oroszok átadták apámat a gyűlölködőknek, azok pedig kiterelték a falu határába, és minden további nélkül agyonlőtték.
- Az a furcsa helyzet állt tehát elő, hogy ha az apja orosz kézben marad, túléli a háborút?
- Minden bizonnyal. Akik meggyilkolták, civil ruhás magyarok voltak.
Ez az a pillanat, amikor az ember elhallgat, és elmereng a sors szeszélyein.
- Nagybátyja, családfőként az elődje, V. Pál, az utolsó hitbizományi herceg is megismerte az élet árnyoldalát - szólalok meg egy idő után.
- Valóban. Őt a Mindszenty-kirakatperben tizenöt év fegyházra ítélték, leült belőle nyolcat. Az ötvenhatos forradalomkor szabadult, és Ausztriába távozott. Szó, ami szó, éppen időben, az osztrák állami szervek ugyanis már erősen fontolgatták, hogy kisajátítják az ott megmaradt ötvenötezer hektárt, mégpedig azon a jogcímen, hogy nincs jelen a tulajdonos. Nagybátyám megérkezése után is folytatódott a politikai, gazdasági nyomás, mígnem jelentős területeket engedett át szociális célokra. Jelenleg harmincháromezer hektár a hercegi földek nagysága.
- Ez az ön vagyona?
- Nem - mondja a herceg, és gondterhes árnyék suhan át a homlokán.
- Hogyan, hiszen ön a család feje...?
- Gyermektelen nagybátyám nyolcvankilencben minden vagyonát a feleségére, Melinda hercegnőre hagyta.
- Ugye Ottrubay Melindáról van szó - vetem közbe -, aki valaha a budapesti Operában szólótáncos volt, és negyvenhatban vette nőül Pál herceg.
- Úgy van. A hercegi pár Svájcban telepedett le, nagynéném ott él.
Érzékelem, hogy kellemetlenséget okoznék, ha kíváncsiskodva tovább feszegetném a vagyoni ügyeket, különben sem szeretek alkalmatlankodásig menő kérdéseket feltenni. Mellesleg Antal hercegről az a határozott benyomásom, hogy magabízó ember, aki jól ismeri a világ trambulint és szakadékot egyaránt kínáló törvényeit, és tudja használni, ejteni vagy felülről nézni azokat. Ilyeténképpen megtestesíti azt a férfitípust, akit általában szeretve tisztelnek a nők.
Szvetlánához fordulok, akivel immár tíz éve osztja meg a mindennapjait a 13. galánthai Esterházy. A hölgy ukrán, Magyarországon tanult, szlávos akcentussal beszéli a nyelvünket. Kedves és készséges; elmondja, nemrég tárgyaltak a herceggel együtt Szentpéterváron arról, hogy a cárok nyári palotáiban magyar zenefesztiválokat szervezhessenek, cserébe orosz muzsikusok jönnek majd a fertődi Esterházy-kastélyba a nyári fesztivál keretében. Emellett az ő munkálkodásuknak köszönhetően kiállítás nyílik majd az Ermitázsban, illetve a Cárszkoje Szelóban, az orosz uralkodók rezidenciájában: a herendi porcelánok legszebb darabjait mutatják majd be, köztük Esterházy- és Apponyi-mintás kollekciókat.
- A herceg úr édesanyja született Apponyi grófnő - közli Szvetlána. - Anya és fia együtt szökött el Magyarországról a svájci nagykövet segítségével 1947-ben, aztán Belgiumban éltek
Házigazdámat faggatom: igaz-e, hogy a magyar állam lakosztályt tart fenn neki a fertődi Esterházy-kastélyban, és hogy tényleg be szokott-e öltözni Mikulásnak? Mindkettő igaz! A mikuláskodást a herceg hetvenévesen is vállalja; vállalja az az ember, aki egyebek között a jeruzsálemi Szent János független lovagrend ispotályos lovagjainak magyar nagyperjele, illetve a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének elnöke.
- Hogyan éli meg a magyar arisztokrácia megsemmisülését? - kérdem.
- Céltudatosan semmisítették meg a rendszerváltozás előtt, s azt követően - hangsúlyozza a herceg. - A rendszerváltozás meghatározó politikusai és gazdasági nyertesei nem akarták, hogy a hagyományra, kultúrára támaszkodó régi elit újjáéledjen. Attól tartottak, hogy ez a réteg gátolja majd az ő érvényesülésüket. Mindazonáltal megható számomra, hogy maradtak még úriemberek az országban, kiváltképp az egyszerű emberek között és főleg vidéken. Azokról beszélek, akik öntudatosak és akik büszkék arra, hogy magyarok, hogy szabadok.