Sokk, terápia

Gyurcsány Ferenc kormányfő elhíresült őszödi beszédének augusztusi nyilvánosságra kerülése óta egymásba érnek a legkülönbözőbb céllal szervezett demonstrációk. Volt, van ezek között, amelyik a durva tettlegességig fajult, de olyan is, hogy egy középiskolai tanárnő éhségsztrájkba kezdett intézménye fennmaradásáért. Utcára vonultak orvosok, betegek, tanulók, pedagógusok, lapunk megjelenésekor tartanak figyelmeztető sztrájkot a vasutasok, a hét elején az utolsó pillanatban fújták le - egyelőre ideiglenesen - az autóbusz-vezetők munkabeszüntetéses tiltakozó akcióját. A nagycsaládosok szervezete a valóban döbbenetesen megemelkedett gázárak miatt fog demonstrálni, s rendőrtisztként dolgozó ismerősömtől hallottam, a "fiúk" tartanak a közelgő márciusi nemzeti ünneptől, mert ha forradalomra nem is, az októberiekhez hasonló utcai harcokra már számítanak.
Az országon végigsüvítő reformszél megrázta a társadalmat. Szembesülnünk kellett azzal, hogy a szolgálatunkra felesküdött, szavazatainkkal hatalomra emelt politika hosszú ideje becsapott bennünket. Az elavult gazdaság- és államszerkezet évek, évtizedek óta halogatott kényszerű átalakítása váratlan istencsapásaként hullik most fejünkre. A tüntetések sora természetes válasz minderre. Alig akad olyan szelete a magyar lakosságnak, amelyet ne érintene így vagy úgy a megszorítások sora. Vajon elkerülhető lett volna-e mindez?
Aligha. Mégis lehetett volna másként nekikezdeni. Évekkel korábban például őszintén ejteni néhány szót az egészségügy pénzügyi és etikai ellentmondásairól vagy arról, hogy a statisztikák alapján biztosan csökkenő iskolai létszámok bizony automatikusan magukkal húzzák az utánuk járó állami támogatásokat is - önkormányzat legyen a talpán, amelyik ebből kiszámolja, hogyan is lehet kevesebb gyereknek ugyanúgy fűtött, ugyanakkora pedagóguslétszámmal üzemelő iskolát fenntartani. Mindez azonban sem a sulijukhoz ragaszkodó gyerekeket, szülőket, sem a hivatásukat, munkahelyüket féltő pedagógusokat nem vigasztalja: saját szempontjukból tökéletesen igazuk van, ha tiltakoznak.
A legnagyobb baj ebben az egészben a már emlegetett hirtelenkedés. Már megint ránk eresztették a sokkterápiát. Bokros most azt mondja, amit mond, de a saját idejében maga is vészintézkedéseket hozott, éppúgy, ahogy a mostani hatalom. Itt évek óta nem beszélt senki őszintén a "társadalommal" arról, milyen kényszerek keringenek felettünk, arról, hogy az uniós csatlakozásnak van néhány olyan sarokszáma, amit egyszerűen teljesíteni kell. Ez pedig ma csakis a költekezés visszafogásával, a bevételek növelésével (értsd: az adók és járulékok behajtásának szigorításával) hajtható végre.
Ahogy mondani szokás, ezt a békát a magyar társadalomnak le kell nyelnie. De egyáltalán nem mindegy, hogy a falat a szakács megfelelő tájékoztatásával kísérve, tányéron, megfelelően előkészítve kerül-e elénk, vagy a maga lucskos nyerseségében. Mi most megint ez utóbbi változatból kaptunk. Ne csodálkozzon hát senki, ha öklendezünk tőle!