- Hagyjon engem békén, a rendőrségnek már elmondtam mindent - jön ki a zárt verandás házból a kerítéshez, és mordul rám az ötven év körüli, szikár testalkatú Jéger Imre.
- Önt még tavaly novemberben kapták el a futballpálya melletti parkban, bántalmazták, megalázták, elvették a pénzét, mégsem tett feljelentést. Megfenyegették, hogy ha szólni mer, újra megverik? - kérdezem tőle.
- Az az igazság, hogy a kocsmából jöttem - somolyog az ősz borostás férfi -, volt már a fejemben rendesen. Jóformán nem is emlékeztem semmire, nem fájt semmim. Egyedül az bántott, hogy miután ellátták a bajomat, és a földön feküdtem, ezek a kölykök röhögve levizeltek. Mivel másnap nem fájt semmim, nem mentem a rendőrségre, hagytam a fenébe az egészet. Szégyelltem magam a falu előtt, ez az igazság. Én is csak a múlt hét elején tudtam meg, amikor kijöttek hozzám a nyomozók, hogy az egyik gyerek azt is bevallotta, száz forintot is elvettek tőlem, így ez a hecc már rablásnak számít. Erre sem emlékeztem, hiszen alig volt nálam pénz. Tudja, alkalmi munkákból élek. Év elején pangás van, ezért talált most is itthon.
- Nem azért hallgatott, mert a srácok szülei erre kérték? - vetem közbe.
- Ez nem igaz. Nem beszéltem én erről senkivel. A rendőröknek is mondtam, hogy én nem szeretnék balhét, nem teszek feljelentést, de szerintük az, ami történt, bűncselekmény, hivatalból el kell járniuk, attól függetlenül, mit akarok én.
A Petőfi utcában már minden harmadik ház elé kijönnek a lakók, és kíváncsian nyújtogatják a nyakukat a Jéger-porta irányába. A csoportosan elkövetett rablások másik kárvallottja is ebben a falu széli utcában lakik, de Jéger Imre nem tudja (vagy inkább nem akarja tudni) pontosan, melyikben. A kisgyerekét kézen fogva sétáltató fiatalasszony és rövid ujjú, fehér pólóban a kerítéskaput támasztó férje viszont szívesen útba igazít:
- Az a vakolatlan vályogház az Orsós Sanyié - mutatnak az utca elejére.
- De én Orsós Györgyöt keresem - mondom.
- Ő az, a Gyuri, de mindenki csak Sanyinak hívja - válaszolja a fekete hajú fiatalember, majd már ő kérdez: - A Dongó Józsiék voltak, ugye? Mindig itt lógnak a focipálya körül. Unalmukban belekötnek az emberekbe.
Nem akarják elhinni, hogy nem tudom, elvégre a nyomozók tegnap az ő nevét emlegették. Sehogy sem sikerül meggyőznöm őket, hogy nem civil ruhás rendőr vagyok.
- Tessék mondani, a Csordás gyerekek is benne vannak? - fordul hozzám a fiatalasszony.
A rozsdás drótkerítéssel védett vályogház szürke fóliával eltakart ablakain hiába zörgetek. A szomszédban már veszettül ugatnak-vicsorognak a láncra kötött kutyák.
- A Sanyi biztosan az apjánál van - kiáltja felém az udvarról egy 16-17 éves forma, bőrdzsekis srác. - Az anyám hívta ki akkor este a mentőket - tessékel befelé. - Azok nyolcan-tízen mindig bandában járnak. Gépeznek a kocsmában, aztán a részegektől lejmolnak cigit, aprópénzt. Ők meg nem mernek nemet mondani - vágja rá, amikor a "rablók" felől érdeklődöm.
- A sógora szólt be, hogy telefonáljak, mert leütötték a Csimmogót, a Sanyit. Szegény már három éve, mióta meghalt a felesége, egyedül él. De mire én beszóltam, már jöttek is - mondja a fotelból az asszony. - Előtte már egyszer bementek hozzá - teszi hozzá a fehér inges családfő. - Itt szintiztem (szintetizátoroztam - a szerk.) a szobába', mikor hallottam a kiabálást, dörömbölést. Mire átmentem, azok a csávók már eltűntek. Kívülről zárták rá Csimmogóra az ajtót.
Négy portával arrébb Orsós Kálmán a kerítésen át nyújtja a kezét:
- Úgy másfél hete együtt ittunk a sógorommal a kocsmába', majd vettünk egy üveg bort, és feljöttünk hozzá. Kiment a Sanyi vécére, de csak nem jött vissza. Mikor kinéztem, látom ám, hogy ott fekszik, a bejárat előtt, a betonon, eszméletlenül. Vérbe volt a szeme. Egy szőlőkaróval üthették meg. Én nem hallottam az egészből semmit, ő sem tudta akkor elmondani, mert totálkáros volt az italtól. Én is be voltam nyomva némileg. Áthoztam ide magamhoz, lemostam az arcát, aztán mobilon szóltam a mentőknek.
- Hogyan tudott személyleírást adni, ha annyira részeg volt? - érdeklődöm.
- Hát kitisztult neki a feje, vissza tudott emlékezni. A szociális segélyből megmaradt négyezer forintját is kivették a zsebéből. Nem csak hárman voltak, de a többiek csak nézték. A nagyatádi kórházban három öltéssel varrták össze a szemöldökét. Gyalog jött haza...
Keresem Orsós Györgyöt az édesapja házánál is, de ott nincs egy teremtett lélek sem.
- Két napja nem láttuk a Sanyit, amikor legutóbb bent járt, panaszkodott, hogy lázas, influenzás, lefekszik - közli a fiatal pultosnő a Coop Áruházzal közös épületben lévő kocsmában. - A büfében még soha senkitől nem szedték el a pénzét - kéri ki magának a kérdésbe burkolt feltételezést.
Cél nélkül csellengők
"Az a baj, hogy ezek a csellengő gyerekek nem tudják, mihez kezdjenek magukkal. Pedig mind a hárman normális családban nőttek fel" - próbál magyarázatot keresni a történtekre Mike polgármestere, Tóth Árpád, aki szerint szó sincs etnikai konfliktusról, hiszen az elkövetők és a sértettek között egyaránt vannak magyarok és cigányok. A rablással és magánlaksértéssel gyanúsított három fiú, ahogy az összes mikei felső tagozatos, Kadarkútra jár, a tizenkét osztályos iskolába. "Őket azonban a tanulás nem érdekli, céljaik nincsenek, rendszeresen lógnak, esténként bandába verődve a faluban csavarognak."
