Ki húzta meg a ravaszt Móron?

Az öt éve tartó ügynek van elítéltje, Kaiser Ede személyében, aki Sátoraljaújhelyen tölti a tényleges életfogytiglanig szóló büntetését. Van egy gyanúsított-társa, Hajdú László, akinek újabb tárgyalása áprilisban folytatódik. Megvannak az elkövetés eszközei, a Skorpion géppisztoly meg az AP66-os hangtompítós pisztoly, került két friss gyanúsított is, N. László és W. Róbert - csak éppen az igazság nincs sehol. Sőt a szenzációs fordulattal, miszerint "képbe került" a veszprémi postás feltételezett gyilkosa és társa, a szálak, ha lehet, még jobban összekuszálódtak.
Magától értetődően valamennyien tagadnak. W. Róbert annyit elismert, hogy ő volt az, aki az ajtóban a rablás alatt irányította az ügyfélforgalmat. Azt sem tagadta, hogy rálőtt a biztonsági őrre, ámde a lövése aligha talált. N. László mindössze azt ismerte el, hogy ő vezette a piros Skodát, kezéhez, mint állítja, vér nem tapad. Közben a történetbe egy újabb motívum is szövődött: szóba került a kihallgatás során egy harmadik tettestárs is, akit a zöldhatárra kellett elfuvarozni. Ez az állítás a nyomozók szerint lehet elterelő hadművelet, amellyel az országhatáron túlra próbálják varázsolni az igazi gyilkos személyét. Időközben az is napvilágra került, hogy a rendőrök, nem sokkal a bankrablás után, ám még a riasztás előtt, megállították a megengedettnél gyorsabban száguldó autót, de N. László - W. Róbert vallomása szerint - hidegvérrel lerendezte a pici malőrt a rendőrökkel, és hajtottak tovább. Hogy a dolog még bonyolultabb legyen, a bíróság ragaszkodik a jogerős ítéletéhez, mely Kaiser Edét marasztalta el elkövetőként, sőt Hajdú László szénája sem áll jól az áprilisi tárgyalása előtt. Az új szereplők kétségtelenül árnyalják a képet, ám egyelőre az az ítélet van érvényben, mely 33 tárgyalási nap után született és kiállta a másodfok próbáját is.
Február 23-án, pénteken W. Róbertet Mórra szállították. A helyszínen kellett szemléltetnie azokat a tényeket, melyeket a jegyzőkönyvbe diktált. Közel két óráig tartott - félszáz rendőr közreműködésével - a helyszíni memóriapróba, mely minden bizonnyal előbbre viszi az ügyet. Hamarosan N. László is "fellép" az elkövetés helyszínén, gyűlnek, gyülekeznek tehát a bizonyítékok morzsái. Hogy mikor állnak össze cáfolhatatlan bizonyítékká, ezt megjósolni az elmúlt öt esztendő ellentmondásos történéseinek ismeretében szinte lehetetlen.
Aki csak az átlagos újságolvasó szintjén tájékozott az ügyben, annak is feltűnhet néhány kiáltó ellentmondás. A felkészültnek látszó bankrablók miért hagytak mintegy harmincmillió forintot a bank széfjében, illetve a kézi kasszában? Nem tudták, hogy a bankban széf van? Talán nézhetnének több Colombót... W. Róbert azt mondja, ő az elvitt hét és fél millióból egy fillért sem kapott. Ha viszont N. Lászlónál kötött ki az összeg, egy év múlva miért vetemedett postásgyilkosságra, hiszen egy bőrtáska a gazdagon megrakott széfhez képest csak alamizsnát tartalmazhat. Hogyha gyilkos hajlamait élte ki a postásokon, miért csak egyiküket ölte meg az öt megtámadott közül?
Nem telnek majd tétlenül a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak dolgos hétköznapjai a jövőben, még ha csak a laikusnak tetsző kérdésekre is akarnak válaszolni. Márpedig nekik minden idők legbrutálisabb hazai bankrablásában kell cáfolhatatlan nyomozati anyaggal előállni. Sok egyéb mellett ezt követeli tőlük az áldozatok emléke is.