Rózsa Sándor a lovát ugratja

Ruzsa egyike azoknak a falvaknak, amelyek Szeged vonzáskörzetében tanyákból alakultak ki, és az ötvenes években váltak önállóvá. A tanyai lakosságból megpróbált a rendszer falusit faragni, ezért a tanyaközpontok, vasútállomások, tanyasi iskolák, templomok mellett telket árultak, közművesítettek. Alsó- és Felsőtanyából olyan települések nőttek ki, mint Domaszék, Mórahalom, Pusztamérges és persze Ruzsa. Nagyjából ennyi történelmi leckével be is kell érnünk, és hogy most már a riport is kezdetét vegye: újévi fogadalmamnak megfelelően fogyókúrát tartok, hogy beleférjek az ingbe, amit az anyósomtól kaptam, egyszersmind kiélvezni készülök Ruzsa vendégszeretetét.
A kettőből az egyik nem fog menni.

*

- Valami szeszt?
- Önnek szabad inni?
- Nekem? Már hogyne szabadna - válaszol Szűcs Jóska bácsi. Persze, botor kérdés volt, elvégre mit is csináljon egy kocsis. A hatvanas éveinek vége felé járó öregember "körbelovaskocsikázta" a fél világot. Gyerekkorában például a becsüsöket fuvarozta fel és alá a tanyavilágban, akik az adót mentek behajtani.
De Szűcs Jóska bácsi azóta is csak lovaskocsikázik, hol Szegeden, hol a környékben, szívességből.
A melléképületben hintók, szekerek sorakoznak, van itt még lóvontatású szánkó is, csak hó kellene alá. Akkor használták utoljára, amikor azzal a nagy százkilós turistával felborultak. Nem lett senkinek baja, csak Jóska bácsi oldalát nyomta meg a turista. A nyugdíjasok amúgy is jobban szeretik a kocsit, az nem olyan rizikós - mert, úgy tűnik, a legjobban a gondozási központban gyülekező díszes társaságot favorizálja az öreg. Különösen sokat látni belőlük a Petőfi utca környékén: ott valamiért csupa özvegyasszony él. Azok közül is a Király lányok a legaktívabbak: öt testvér, mind özvegy, mind egy utcában lakik. És az egyikük, Irma néni még tamburázik is. Sánta Gizella polgármester szerint, ha valamit tudni akarunk, kérdezzük meg Irma nénit. Ő az én emberem.
Mindent tudni akarok.
Keressük Irma néni biciklijét. Először a temetőben, de ott nincs. Akkor a bolt előtt. Ott sincs. Akkor nézzük meg a presszót - én nem értem a ruzsai különbségtételt, de valami különbségnek kell lennie kocsma és presszó között: mindig kijavítanak, ha kocsmát mondok. A presszó előtt sincs a bicikli. Akkor a testvérénél lesz, vonja le a következtetést Jóska bácsi. És tényleg.
Eta néni és Irma néni hetven körül járnak valahol, de szellemileg fittebbek, mint ahogy én magamat ebben a korban el tudom képzelni. Már amikor jó napom van, és el tudom képzelni, hogy ebben a korban még élni fogok.
- A hosszú élet titka a lágy tojás, a konyak meg a bor - véli Irma néni. Ezek után parázs mesedélután kerekedik, ahogy a két öregasszony meg Jóska bácsi gyorsan lepörgetik előttem a falutörténetet, különös tekintettel arra, hogy milyen pofák tudtak itt uralkodni. Az első tanácselnök talán vásárhelyi cipész volt. A nőket szerette; de ezzel nem volt egyedül. Csak a felesége nem örült, és olykor ordított, hogy "Az isten b...a meg aput, a Jutkának milyen szép csizmát csinált..." A Bandi, az már keményebb ember volt, mondja Eta néni. Az harapós volt, mondja Irma néni. Megmondta, hogy amíg neki szava lesz, nem lesz templom Ruzsán. Nem is lett, mondja Eta néni. Aztán volt még az a párttitkár is, amelyik vadászott. Odaállt a tanya kerítéséhez, és ordított, hogy "Én vagyok, a Pista, hozzatok ki bort!" Amúgy az sem volt rossz ember, de azért nagy felfordulás lett, amikor meglőtte a Mórát. (Semmi esetre se az író Móra Ferencre gondoljanak.) Persze nagy baja nem lett a Mórának, csak a kabátját átlyukasztotta egy sörét. Jóska bácsi maga is részt vett ezeken a vadászatokon: ő volt a hajtó. De ő csak egyszer sebesült meg.
Durván megharapta egy nyúl.

*

- Lufieső legyen?
- Jaj, ne bonyolítsuk! A múltkor is behozták a seprűnyelet, és azzal piszkálgatták a hálót, amíg a lufik ki nem estek.
Este van, a teleházban összegyűlt az ifjúsági önkormányzat, hogy megszervezzék a farsangi bált. Egy falka húsz év körüli lány, egy fiú. A részletek tisztázása folyik: szerencsémre bőven jut idő kitárgyalni, hogy az előző bálokon mi történt és mi nem történt.
Legyen valami verseny? Lábszépségverseny már volt tavaly. Brutális vége lett, a fiúk mindent levetettek. Jelmezverseny. Ki lesz a zsűri? Legyen-e tombola? Mi lesz a díj? A lányok Pusztamérgesen nyertek egy kakast. Úristen, az megvan még? Beraktam az ólba, csak le kellene fényképezni, mielőtt megesszük. Mi legyen a jelmez? Egy szál kötény? Erről jut eszembe, voltak Ruzsán chippendale-fiúk. Látta őket valaki? Én láttam. És? Szerintem ezek mind olyan bénák. De miért? A gatyát le se vették. Na jó, most már tényleg haladjunk. Mennyi legyen a belépő? Három- vagy négyszáz forint? Tényleg számít ez? Ne hülyéskedj, az egy kisfröccs ára! Akkor mi lesz a jelmezzel? Egy ismerősömnek van menyasszonyiruha-kölcsönzője, és a menyasszonyi ruhát simán begyűri a mosógépbe. Honnan tudod?
Leöntöttem a menyasszonyt Unicummal, és azt mondta, hogy nem baj.

*

- Az azért elmond valamit a csapat teljesítményéről, hogy a Stöki védekező középpályást játszik, és ő a gólkirály - mondja a ruzsai focicsapat eddigi edzője.
Egy kantáros nadrágos fiatalember már "felhomályosított": a ruzsai focicsapat a megyei hármas bajnokság utolsó előtti helyét foglalja el a tabellán. Ezen változtatni szeretnének. Ezért ma este összeülnek a presszóban, értékelik az egyesület helyzetét és esznek pörköltet, egyúttal megtárgyalják, hogy merre tovább. Mint kiderül, van egy idősebb, aktív korosztály, amely fizikailag nem bírja már, az ifjabbaknak nincs tapasztalatuk, a huszonévesek meg hiányoznak. Engem ez most nem tud lekötni. Előttem pörkölt, nekem pedig almán és káposztatorzsán kellene élnem, sovány vizet szuttyogatva.
Ehelyett pörköltet eszem a presszóban, tömény szesszel, hogy biztos jó legyen.

*

Reggel a ruzsai panzióban elém teszik a házi disznótorost. A szemem sem rebben. A srác, aki az ételt hozza, csalódottan lobogtatja a bulvárlapot: ötkilós óriáscsecsemő Budapesten, az is valami? Ő most megy a kórházba a sajátjáért, az hatkilósan született. Hiába, vidékre nem figyel a sajtó, mondja még. Csak én, gondolom magamban, és a villa hegyére tűzöm a disznósajtot.

*

Röfög a mangalica, az osztrák meg nézi. Benyúlnék a kerítésen, hogy megvakarjam a jószágot, de az osztrák azt mondja, hogy vigyázzak, mert harap. Ő már csak tudja: ő a gazdája.
Oliverék képesek voltak ideköltözni Ruzsára, Bécsből. Mit Ruzsára, még Ruzsától is nyolc kilométernyire! A férfi mérnök, és idejött lovakat tartani meg vendéglátásból élni. Felesége Tirolból származik. Két kislányuk Mórahalomra jár iskolába. Láthatólag mind imádnak itt.
Csak az volt furcsa, hogy itt mindenki annyira ráér, meséli az aszszony. Például elhívtam az egyik szomszédot segíteni, amikor egyedül voltam. És az a jóember el is jött, és csinálta velem a járdát egy darabon, aztán bocsánatot kért, hogy valamiért haza kell szaladnia. És nem jött vissza. Három hét múlva megjelent, és mintha mi sem történt volna, folytatta a járdát. Épp csak a kalapját biccentette meg: "Helló!"

*

Muszáj volt visszamennem Eta nénihez, kártyázni. Mert tizenhárom éve nem hatvanhatozott, amióta meghalt a férje.
Az átlagembert megtévesztheti, ahogy Eta néni a szabályokról érdeklődik, amelyeket állítólag elfelejtett. De sajnos a saját bőrömön kellett tapasztalnom, hogy Eta néni esze vág, mint a beretva. Hatszor véreztem el, miközben a fejembe tömtem egy fél tál tepertős pogácsát. Viszont néhány jó történettel gazdagabb lettem.
Amikor a Rózsa Sándort üldözték a csendőrök, akkor felkapaszkodott egy fára, és a csendőrök a lovát üldözték tovább. A ló meg tett egy nagy kört, aztán visszafutott Rózsa Sándorért: a fa, amelyen a betyár üldögélt, a mai napig megvan, Jóska bácsi kiviszi oda az embert a kocsival, ha kell.
Amikor még nem lehetett birkát vágni a régi rendszerben, csak engedéllyel, akkor volt a Takácsnak egy öreg birkája. Ha valaki le akarta vágni a bárányát, akkor az öreg birkát vitték az állatorvoshoz, hogy lássa: nincs már ennek foga se rendesen. Az állatorvos ki is adta az engedélyt mindig, az emberek meg a dokumentummal a zsebükben levágták a bárányt. Az öreg kos végül, ha csak meglátta a doktort, már tátotta ki a száját.
A fejetlen tehén meg pont azzal legel, amivel a megfejt.
A szájával.