Félszolgálat

A szolgáltatóval ugyanis az történt, hogy januártól majdnem annyit kérhet a gázért, amennyit más országban adnának érte, ehhez viszont kapott a nyakába egy bőséges adminisztrációs kötelezettséget. Eddig ugye pont fordítva volt: a hatósági gázár lent, kompenzációs adminisztráció szinte semmi. A cégek elkezdték megszüntetni az ügyfélszolgálatokat, mondván, ez Nyugaton is így van, nehogy már tíz vénasszony miatt Makón fűtsék az irodát: tanuljanak meg azok is telefonálni. Most hirtelen megnőtt a bevétel, de megnőtt az ügyfélforgalom is, és kiderült, hogy a létszámcsökkentéssel talán túllőttek a célon egy egészen picikét. Nemcsak olyan nem maradt, aki a nénikével órákig nézegeti a számlát Makón, hanem olyan se, aki felvette volna a telefont, amikorra az idős kitanulta a telefonálást.
Valljuk be: nem nagy kunszt havonta egyszer bejelenteni az óraállást - és legtöbbünk erre sem képes a szent cél érdekében, azaz hogy kevesebbet kelljen fizetni. De az sem életképes szemlélet, hogy mostantól majd harmadannyian végzik el ugyanazt a munkát: márpedig Magyarországon mindenkinek ez az egy csodafegyvere van a költségcsökkentésre. A vége az, amit már Szegeden lehetett látni. Egy ember három helyett gürcöl, miközben kettőnek munkanélküliként van ideje sorban állni az ügyfélszolgálat előtt. Ezek az ácsorgásért órabért kapnak. Az első ember fizeti őket, mert nem tudja munkaidőben átíratni az óráját: lévén az első kettő helyett is dolgozik.
A Dégáz egyébként a népharag láttán felvett még hatvan embert. Ha normális, európai szintű szolgáltatást akarna, cirka ezerötszázat kellene.