Toronyfrász

Hazai életTanács Gábor2007. 04. 27. péntek2007. 04. 27.
Toronyfrász

- Azért költöztünk ide az emeletről, mert körülnéztünk, és láttuk, hogy ez nyugodt, szép hely, nincsen semmi optikai probléma - közli felháborodva egy harminc körüli férfi. - Például szennyvíztározó, vagy ötven méter magas vastorony, vagy éppen magasfeszültség.

- Az éppen kettő is van - jegyzi meg ártatlanul egy asszony mellettem. Juhász Gyula tápai önkormányzati képviselő lakossági fórumán ücsörgök százötvenedmagammal. Már túl vagyunk a helyi iskola és óvoda ügyein, most került sor a közfelháborodást keltő toronyépítés problémájára.
- Mondhatják nekem, hogy a mobiltelefonálás ártalmasabb az egészségre - kiabál magából kikelve Csóti József helyi vállalkozó -, de azt én döntöm el, hogy telefonálok-e, a toronyhoz pedig nem kérték a beleegyezésemet!
Az ügyben 2005. szeptemberében tartottak lakossági fórumot, és már akkor is úgy tűnt, nincs mód az építkezés megakadályozására. A T-Mobil részben arra hivatkozva, hogy Tápé külterületén nem elég erős a jel, helyben akart tornyot emelni, de nem akármilyet, hanem egy negyven méter magas vasszerkezetet. Ennek a helyéről folytak az egyezkedések, míg végül a részönkormányzat - Tápé ugyanis Szeged része - belement, hogy a Búcsú térre, amely egy nagy kiterjedésű vásártér, sittes-homokos földdel, húzzák fel némi rekultiváció után a tornyot. Szeged város közgyűlése elfogadta a részönkormányzat döntését, és megszavazták, hogy a területet hárommillió forint egyszeri összegért, illetve évi egymillió forint bérleti díj fejében átadják használatra a T-Mobilnak. A részönkormányzat ezt úgy döntötte el, hogy a szomszédsággal nem egyeztetett, akiknek egy lehetőségük maradt: az aláírásgyűjtés, illetve a torony építési engedélyének a megtámadása. Ez meg is történt: az építési hatóság csak második körben adott engedélyt a torony építésére, ezt a döntést az érintettek megfellebbezték.
- Nem aláírást kellett volna gyűjteni - mondja Gila Ferenc, Szeged Városvezetési és Tulajdonosi Bizottságának elnöke - hanem amikor meghirdettük az újságban, hogy ki van függesztve Szeged építési szabályzata, lehet hozni a módosító javaslatokat, akkor el kellett volna jönni. Így lehet elérni, hogy a Búcsú téren ne épülhessen torony.
A módosító javaslat átfutási ideje minimum másfél év, pontosan annyi, amennyi idő a legutolsó lakossági fórum óta eltelt: igaz, akkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a helyzetre nincs jogi megoldás.
- A kifüggesztett iratok értelmezése olykor az én képességeimet is meghaladja, holott én közgazdász vagyok - mondja Mállovics György, aki a Védegylet aktivistájaként jött a civil kezdeményezést segíteni. - A cégeknél ezen ügyek intézésére teljes időben alkalmaznak valakit, az átlagember pedig munkaidő után tájékozódhat. Olykor a városházán ügyfélfogadási időben sem fogadják az embert, vagy nem tudják, kinek van az ügyben hatásköre.
- Miért nem lehet ezekről a kérdésekről lakossági fórumot tartani, még mielőtt döntés születne? - kérdezi egy ősz szakállú férfi Gila Ferenctől.
- Próbáltam már, de arra, hogy az építési szabályzat módosításáról beszéljünk, még soha senki nem volt kíváncsi.
Bár az építési engedély megadását megfellebbezték a szomszédok, az építési szabályzat módosítására pedig nincs idő, annyi reménye van az ellenzőknek, hogy ha a bérleti szerződés megkötésétől számított két éven belül - azaz októberig - nem épül meg a torony, akkor a szerződés megszűnik.
Időközben az előbb még iskolaügyben hangosan lázongó pedagógusok java része elslisszol. Mire ezen a témán is túljutunk, alig negyvenen maradunk, hogy a folyó ügyeket megismerjük. Egy, a falunap ügyében felszólaló férfi meg is jegyzi: - Úgy látszik, mindenkinek csak addig szívügye a helyi demokrácia, amíg az ő sorsáról van szó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek