Vegyen házat Szenyéren!

Hazai életTódor János2007. 04. 06. péntek2007. 04. 06.
Vegyen házat Szenyéren!

Nem akarunk hinni a szemünknek: megy az ember a járdán, mögötte meg egy fehér kisbárány. Amikor a férfi megáll, hogy parolázzon ismerőseivel, a négylábú jószág is lecövekel. Rá se kell szólni, a bari engedelmesen várakozik gazdája mellett.
- Most fejeztem be az etetést, ez meg - mutat fehér bundájú kísérőjére - eljött velem. Van otthon mindenféle szárnyas, tyúk, kacsa, liba, hízók is akadnak, de egyedül ez az, aki mindenhova követ, akár egy kutya.
Jasek Lajos a kora délelőtti órákban Évihez tart hűséges bárányával. Hogy ki az az Évi?
- Hát a lerakat, ahol inni lehet - válaszolja kissé zavartan. Lajos, a 43 éves agglegény édesanyjával és öccsével él, gazdálkodással foglalkozik, meg "mindenfélével, amiből meg lehet élni". Merthogy kocsma nincs a kis faluban, csak a nyári konyhából átalakított "Évi" áll a megszomjazott vendégek rendelkezésére.
A lerakat névadója még alszik, legalábbis ezt mondja az intézményben alkalmilag kisegítő, ötvenes éveiben járó férfi, aki Rendi Árpádként mutatkozik be.
- Tengünk-lengünk, de jól elvagyunk - somolyog az őslakos Jasek Lajos, akinek a szavára báránya legalább annyira figyel, mint az újságíró. - Fölmegyünk a Badacsonyba, ott mindig van a föld körül tennivaló... - teszi hozzá az ősz borostás Árpádhoz hasonlóan cukorbetegséggel megvert, fekete hajú, szikár férfi. A helyi legenda szerint a Badacsonynak elkeresztelt szőlőhegy onnan kapta a nevét, hogy állítólag tiszta időben a valódi Badacsony koporsóformájú sziluettje is odalátszik.
Azt már az ipari iskolában egykor Bene Ferenccel focizó, hajdani patkolókovácstól, a pirospozsgás, mokány, 65 éves Kőműves Lajostól, a királyleányka kortyolgatása közben tudjuk meg, hogy Szenyérnek egykor két külterülete - ahogy itt mondják, poletárja - volt: az Erdősház és az előbb említett Badacsony.
- Jómódú parasztok laktak az idő tájt itt, a két poletárt dús kaszálók, legelők és erdők vették körül. Én onnan, a Badacsonyból hoztam az asszonyt is - kacsint nejére, aki, nem mellesleg, a község polgármester-helyettese, majd poharát koccintásra emeli: - Isten éltesse feleségem urát, azt a szép embert!
Aztán az ötvenes évek, a téeszszervezés betett a "poletároknak". Ráadásul a falu nagygazdái mindannyian téeszelnökök szerettek volna lenni, no de abból csak egyre volt szükség. Emiatt közülük sokan elhagyták a falut. Házigazdánk szerint Pestszentlőrinc egyik utcáját ma is Kisszenyérnek hívják, de költöztek a közeli Marcaliba és Kaposvárra is. A házaikat meg itthagyták, később a leszármazottak meg egy-két millióért túladtak az üres épületeken.
Kőműves Lajos arról mesél, hogy a hatvanas-hetvenes években, amikor még ő is rúgta a bőrt, hosszú évekig a megyei másodosztályban játszottak a szenyéri aranylábúak, mi több, még egy kitűnő sakkcsapatot is össze lehetett állítani.
- A kocsikészítő és patkolókovács mesterséget itt tanultam ki, a faluban. Imádtam a szakmámat, de hát a hetvenes évek végére elfogytak a lovak, a szekerek. Focistaként átigazoltam Tapsonyba, ott a téesznél kaptam állást, onnan mentem nyugdíjba.
A Marcali közelében fekvő község lakosságának kétharmada ma beás cigány, mint ahogy az új polgármester, a 46 esztendős Bogdán Imre is az. Ő arra a legbüszkébb, hogy a nem romák is rá szavaztak.
- Még tényleg új vagyok, ráadásul az egyetlen cigány polgármester egész Somogyban - mondja Bogdán Imre, miután a klasszicista stílusú községháza előtt búcsút int a zöld furgonos mozgópostásnak.
Nem egy, a hivatalhoz hasonló, patinás udvarházat látunk a faluban, a polgármester a hétszáz éves templomot is figyelmünkbe ajánlja, annak bizonyságául, hogy már akkor keresztények éltek a településen, amely a középkorban még a törököknek is útját álló várral büszkélkedhetett. Ez még nem lenne akkora szó, ám az már nem akármi, hogy a magyar vitézek a korabeli iratok szerint fedett, meleg vizes fürdőben kúrálhatták a csúzukat. Jót tenne ma is egy ilyen fürdő, a gyönyörű fekvésű, közvetlenül a főút melletti dombkaréjban elterülő falut igazi turistaparadicsommá tehetné.
- Egyelőre ez csak álom, jelenleg annak is örülünk, ha az idén meg tudjuk építeni az új autóbusz-megállót, esetleg a gyerekeknek a játszóteret - ránt vissza bennünket földközelbe a polgármester szava.
- Amikor engem 1957-ben a férjem ide hozott, merthogy én Nikláról származom, még nem itt laktunk, bent a faluban, hanem a főútvonal másik oldalán, az erdő alatt, a vadászháznál. Ott volt a cigánytelep. Kis, szoba-konyhás viskókban éltek ott a beások. A hatvanas években fokozatosan szűnt meg a telep, és költöztek be a romák a községbe. Mi 1969-ben jöttünk át, a Badacsony utcában vettünk házat - emlékezik Bogdán Ilonka néni, a polgármester édesanyja.
Állunk a Simon József utcai ház udvarán, és a röpke családtörténetet rögtönző Ilonka nénitől bepillantást kapunk Szenyér múltjába. A múlt század hatvanas éveiben még vagy nyolcszázan laktak a faluban, és, csodák csodája, mindenkinek volt munkája.
Hála Istennek, Ilonka néni szomszédja, Szenyér legidősebb asszonya, a 86 esztendős Margit néni, azaz Fábos Ferencné kitűnő egészségnek örvend. Éppen a húsos káposztát teszi föl a tűzhelyre. Amikor korát illetően nem akarunk hinni a fülünknek, nevetve csóválja a fejét:
- A lábaim már nagyon fájnak. Úgyhogy most, délelőtt is le kellett egy kicsit dőlnöm. Ezért maradtam el az ebéddel is... - szabadkozik röstelkedve.
Lánya és fia, miként az unokáik is, Marcaliban, illetve Kaposváron élnek. Hallani sem akart arról, hogy hozzájuk költözzön.
- Mióta meghalt a férjem, huszonhat éve, egyedül élek. Sose voltunk mágnások, de a magunkéból mindig megéltünk. Aki dolgozni akar, annak a föld ma is ad munkát ebben a faluban.
A községháza épületében közmunkások dolgoznak a könyvtár kialakításán. Az idősebb férfit, a 47 éves Balla Józsefet először ifjú kollégája édesapjának vélem, de ő tiltakozva rázza a fejét.
- Nem, nem, nem vállalom az apaságot, már csak azért sem, mert én még nőtlen vagyok. A Misi gyerek csak a szomszédom.
- Mi az apámmal nemrégen költöztünk a közeli Horvátkútról Szenyérre - mosolyog a fényképezőgépbe a kopaszra nyírt, mindkét fülében karikát viselő Liszkai Mihály, aki a maga 25 évével hitelesen veszi rockerre a "figurát". - Jól érzem magam itt, nagyon emberségesek velünk, és szerencsére még munka is akad.
Az éppen megérkező mozgóbolt-kisteherautónál szólítom meg az egyik vásárlót:
- A nejemmel két éve, Pestről költöztünk ide. Úgy döntöttünk, jó lesz ez a hely a mennybemenetel előtt - meséli Molnár László nyugdíjas villamossági szakember, akit Szenyéren mindenki csak tanár úrnak nevez, minthogy ingyen okítja a helyi nebulókat matekra, fizikára. - Tizenhatféle gyógynövényt gyűjtünk, azóta nem láttunk orvost. Üzenem mindenkinek: a jövőtől ne féljen, vegyen házat Szenyéren!

Vár épült
Az akkoriban még Znyerként emlegetett Szenyért 1345. szeptember 4-én kapta adományul Miklós, I. Lajos király alétekfogója. A feljegyzések szerint a meleg vizes fürdőben 1435. november 11. táján kegyetlenül megverték Mihály kovácsot, "megtépték szakállát". A tettesek az örök rivális tapsonyiak voltak. Mégis Szenyér lett a jelentősebb, mert Mátyás király kegyeltje, Anthimusfi László várat építtetett "Zeneren". Hogy aztán később miért lett mégis Tapsony a kistérség központja, arra nem tér ki az egykori községi kántortanító, Henger László levéltári kutatásait tartalmazó, Szenyér középkorát feldolgozó könyv.

Kállai Márton felvételei

Ezek is érdekelhetnek