Forr a bor a barátok pincéjében

Mellettem egy harminckét éves férfi, Liptai Zsolt borász nézegeti a hajtásokat.
- Alapos munkát végeztek az asszonyok - bólogat végül elismeréssel. - De volt már olyan traktoros is, aki faképnél hagyott, mondván, hogy amit Isten adott, azt vétek elpusztítani.
- És nem volt igaza?
- De nem ám! Egy tőke tíz kiló szőlőt is nevelne, ha hagynánk, így azonban másfél kilónál több nem terem majd. És ezáltal lesz a lehető legjobb minőségű a bor.
- Annyira fontos a minőség?
- Annyira fontos. Inkább, mint a mennyiség. Ez az apátság borászati filozófiája.
Mert az ültetvény a pannonhalmi apátság tulajdona. Négy tagban ötvenkét hektárnyi szőlő a környező dombokon.
Szavai bizonyságául Liptai Zsolt a telepített fajtákat sorolja. A fűszeres traminit Elzászból hozták, a pinot noire-t Burgundiából, de megtalálható itt a rajnai rizling és a merlot is, vagyis mindazon a fajták, amelyek a sokorói löszös, meszes talajt a legjobban kedvelik. Kétharmad részben fehér szőlő, egyharmad részben kék.
A fiatalember nagy odaadással magyaráz, én pedig úgy bólogatok, mintha értenék hozzá. Az ő szakértelméhez azonban nem fér kétség: az apátság a nemrég elhunyt Gál Tibort, Magyarország egyik legjobb borászát kérte fel a gazdaság beindítására, és Liptai Zsolt az ő tanítványa.
- A következő tagokon mit fognak nevelni?
- Nem lesz következő tag. Az ötven hektár az ideális birtoknagyság ahhoz, hogy egy ember átlássa annak szőlészetét, borászatát és kereskedelmét. Akkora területhez igazítottuk a pince méretét is.

Utunk a pincészet felé hatalmas levendulatábla mellett vezet, ha már erre járunk, ugorjunk be egy percre. Az egyház tulajdona ez is, igaz, az volt a nehéz időkben is, ezt - az egykori szőlészettel ellentétben - nem államosították.
- Tizennégy hektár - adja meg a pontos birtokméretet Szecsődi Pál kertész, miután leszállt a kistraktorról, amellyel a talajt készítette elő a másnapi ültetvényezéshez. - Ebből hét az arborétum, hét a kertészet.
A levendulás maga csak három hektár. Csak, írom, pedig valójában az ország egyik legnagyobb ültetvénye, 120-150 liter olajat préselnek ki a virágjából s töltik üvegcsékbe. Mellette fóliasátrak: paprikát, paradicsomot nevel benne a kertész. Ebből azonban már nem kerül piacra, csupán az apátság konyhájára.
- Valamikor majdhogynem csak azt ették, amit mi termeltünk - meséli Szecsődi Pál. - Még hizlalda is volt, hetente két sertést vágtak. Mára ennyi maradt. Azt mondják, nem éri meg.
- De legalább a levendulásból van haszon...
- Egy üveg előállítása 450 forint, ennél többért eladni sem lehetne, ha nem volna rajta a címke: Bencés levendulaolaj. Van az apátságnak négy boltja, azokban árulják, ott fogy el az összes, darabja 750 forint.
Asszony érkezik, rakja le a kapát, mára befejezte. Mindössze öten dolgoznak a kertészetben. Néhány évtizede még egyszer ennyien voltak, sőt még többen is, s akkoriban a kertészetet is szerzetes vezette. Ma már a bencések tudásának ilyesfajta pazarlása megengedhetetlen, arról nem is beszélve, hogy földművelő  szerzetes csak Aba-Novák Vilmos befejezetlen freskóján látható, a pannonhalni millenniumi emlékmű falán. A szerzetesek száma ugyanis alaposan megcsappant, az ország négy apátságában már csak nyolcvanketten élnek, fele Pannonhalmán. Kétharmaduk hajlott korú, a jelöltek száma pedig csupán négy - a négy apátságban.
- Holnap az arborétumban kezdünk - szól az asszonyok után a kertész.

Mi pedig folytassuk utunkat a pincészethez. De ne valami föld mélyén rejtőző, penészes lyukat képzeljen ám el az olvasó...
- Az államosításkor több mint száz hektár szőleje volt az apátságnak - vezet a Szent Márton-hegy oldalába Liptai Zsolt - a hozzá való pincével. Először azt szerettük volna visszaszerezni.
Ez azonban csak elképzelés maradt, a pince a téesz borászának és jogászának tulajdonába került, s ők megfizethetetlen árat kértek érte.
Ha már így esett, újat építettek.
A Szent Márton-hegy tetején állunk, egyik oldalon a millenniumi emlékmű, a másikon a Szűzanya-kápolna, a szerzetesek temetkezési helye.
- Azt szoktam mondani, valódi zöld dombos beruházás - nyitja az ajtót a borász.
A pince négyszintes és 32 méter mély.
- Ide felülről érkezik a leszüretelt szőlő - mutatja az óriási kádakat -, itt préseljük, s kerül egy szinttel lejjebb a cefre, majd még lejjebb a must.  A kiforrt bor ismét utazik egy emeletet lefelé, végül megérkezik a legalsó szintre, a hordókba, s ott palackozzuk is. Minden gravitációs úton halad - magyarázza -, ez azért fontos, mert így nem törik a héj meg a mag, s nem kap tőle mellékízt a bor. Lágy marad és behízelgő.
S hogy helyes volt az elképzelés, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a díjak az iroda vitrinjében.
- Jövőre termőre fordul mind az ötven hektár - avat be a tervekbe a borász -, 2012-re pedig már elérjük a tervezett legnagyobb mennyiséget. Ekkorra körülbelül 300-350 ezer üveg bort fogunk palackozni. Nincsenek eladatlan készleteink, s remélhetőleg nem is lesznek. A bor egyharmadát már az apátság látogatói megveszik.
Az apátságon évente 100-120 ezer érdeklődőt vezetnek végig, a felkínált program része a pincelátogatás is.
Az alsó szinten fut a palackozó, ám idegen címkét látok az üvegeken.
- Bérpalackozást is vállalunk - követi a tekintetemet a borász. - Addig se álljanak a gépek, amíg nem fut fel a szőlészetünk. Meg a fiúk se unatkozzanak...
A "fiúk" amúgy mindössze négyen vannak, s ugyanennyien keresik a kenyerüket az értékesítési részlegen.

Hortobágyi T. Cirill perjel elfoglalt ember. Délelőttönként a társadalomismeretet és a földrajz tudományára okítja a gimnázium diákjait, délutánonként pedig, amint azt a perjeli titulusa is elárulja, az apátság gazdasági ügyeit intézi. Így hát estébe hajlik az idő, amikorra időt tud szakítani arra, hogy az intézmény gazdálkodásának rejtelmeibe beavasson.
- Valamennyi a mi termékünk - mutat irodájának polcára, mielőtt helyet foglalna.
A borok és a levendulaolaj mellett háromféle likőr, nyolcféle gyógytea és kétféle csokoládé sorakozik.
- Persze nem mindegyiket mi gyártjuk - jegyzi meg csodálkozásomat látva. - A csokoládét például Gyulán, mi csak a likőrt adjuk hozzá, amit Agárdon párolnak a borunkból, a gyógyteákhoz pedig a receptekkel járulunk hozzá.
- Honnan tudják, mi a jó például a vesebajra?
- A bencések ősi gyógyítási tapasztalataiból. A leírásokat a levéltárunkban kutattuk fel. Legalább ötvenféle keverék összetételét ismerjük.
- De honnan jött egyáltalán az ötlet, hogy gazdálkodjon az egyház?
- Fordítsuk meg a kérdést: miért ne gazdálkodna az egyház?
Mindez csak a mai időkben szokatlan, magyarázza, elvégre a rend évszázadokon keresztül vezetett gazdaságot. Magát a földművelést is a bencések tanították meg a letelepülő magyaroknak. A pannonhalmi apátság hatvanezer kataszteri holdon gazdálkodott 1945-ig, amikor is államosították a vagyonát. Pedig volt mire fordítania a bevételt, egyebek mellett nyolc gimnáziumot, harminc általános iskolát, de gyógyintézményt is, például a mai balatonfüredi szívkórházat tartották fenn a gazdaság jövedelméből.
A birtokok tehát elmentek, akárcsak az iskolák, kórházak - kivéve a pannonhalmi és a győri gimnáziumot. Ezeket csekély állami hozzájárulásból, tandíjból és főleg külföldről érkezett segélyből tartották fenn. Az érdeklődés persze mindig nagy volt a mára világörökségi rangot kapott apátság iránt, jöttek is a látogatók - a bevétel pedig egy külső céget, a Ciklámen Utazási Irodát gazdagította.
- Ez volt az első vállalkozás, amit átvettünk - emlékezik a perjel a rendszerváltás éveire.
A földet és a gazdasági épületeket ellenben nem kapta vissza az egyház. Az állami támogatás pedig egyre szűkül, miközben az iskolát, az idősek otthonait, az apátságot fenn kell tartani. Honnan lehetne pénzt szerezni?
Ekkor jött az ötlet: talán fel kellene eleveníteni az ősi hagyományt, s szőlőt telepíteni.
- A bor a legősibb szakrális ital - előzi meg a perjel a kérdésemet, miért éppen a szőlőültetvényezésre adták a fejüket -, a liturgiához is szükség van rá.
A Bibliában is sok-sok utalást találunk a szőlőre, s valamennyit kedvező értelemben; Jézus saját magát is hasonlítja szőlőtőkéhez. A teológiai alap tehát nem hiányzott a szőlészet-borászat beindításához, ám három összetevő annál inkább: a pénz, a tudás és a terület.
Néhány éven belül meglett mind a három.
A tudás, ahogy említettem, Gál Tibor személyében, a pénz első része pedig, néhány tízmilliónyi forint, egy váratlan örökség révén. Abból vették meg az első szőlőterületeket. Ez azonban édeskevés lett volna egy akkora gazdaság beindításához, erre egymilliárd forint kellett. S megérkezett az is. Egy része az uniós csatlakozás előtt még bővebben folyó szőlőtelepítési támogatásokból, másik része pedig a MKB Banktól, amely 45 százalékban a szőlőterületek és a borászat tulajdonosa.
- Mikorra várják, hogy nyereséges legyen a vállalkozásuk? - kérdezem a perjelt.
- 2016-18 körül.
- Elég sokára - szalad ki a számon.
- Egy ezeréves apátságnak van ideje kivárni - mosolyodik el a perjel.

A nap a Sokoró mögött bukik le, a Szél-domb irányában. A padokon gimnazista fiúk sutyorognak, némelyikükkel a barna ruhás szerzetes beszélget. Az ég színei valószínűtlenek, a kilátás innen, a Hóman-bástyáról különösen megkapó.
Az egyik teremből népzene hangja szűrődik ki, arra gyakorolják a táncot a diákok, alant, az udvaron pedig kiabálás hallatszik, fiúk rúgják a bőrt. A bástyán Várszegi Asztrik főapát könyököl, nézi a játékot.
- Kicsit szellőztetem a fejem - mosolyodik el. - Egész nap ül az ember az irodában, tárgyal, bájolog, reprezentál, csoda-e, hogy szüksége van egy kis friss levegőre? Őket látva újulok meg - bólint a focizók felé.
- Talán az üzleti tárgyalások szívták ki az erejét?
A főapát elérti a szavam.
- Azért nemcsak abból áll az életünk - nevet. - Bár igaza van, a dolognak köze van a pénzhez: a kistérségi társulások adta lehetőségét vitattuk meg néhány dunántúli egyházi vezetővel.
- Azért az mégiscsak különös, hogy az egyház vállalkozik... - vetem fel neki is.
- Tudja, mennyibe kerül az intézmények fenntartása? Százmilliókba. Még szerencse, hogy nem kértük vissza az elvett iskolákat, a megmaradtakat is alig tudjuk fenntartani.
Néhány évvel ezelőtt a főapát felkérte bankár ismerőseit, világítsák át a bencés rend működését. Amikor végeztek a munkával, elképedtek:
- Hiszen nektek nincs is pénzetek!
- Azt eddig is tudtam. A kérdés az, miből lehetne csinálni?
Abból, ami van. Az apátságnak pedig szinte mása sem volt, csak a neve. Jószerével ezt adta a vállalkozásaihoz is.
- A pénz házasodott a névvel - így a főapát. - Igazi arisztokrata frigy.
- Mit szóltak hozzá az egyházban?
Kérdésem nem véletlen. Kezdetben hallani lehetett olyan hangokat is, hogy "Mit akar ez a liberális főapát?". Ő azonban csak ennyit jegyez meg:
- Eleinte nem arattam vele osztatlan sikert.
- S ma?
- Ma? Jönnek utánam.

Habik Csaba felvételei