Rettenet az osztályteremben

A délelőtti tanítás befejeztével az ötödikes gyerekek az iskolaudvarra tódultak, hogy kergetőzéssel üssék agyon az időt ebédig. Ketten azonban az osztályteremben maradtak, hogy rendet rakjanak a holmiik között. Harmadik kis társuk az udvaron várta őket, de mivel sokáig késtek, visszament értük. A terembe lépve rémülten látta, hogy barátai mellén két, náluk jóval idősebb fiú ül, s kigombolt nadrággal valami egészen furcsa dologra készül. A kicsik visítottak, védekeztek, de a hozzájuk bukott, majdnem tizennégy éves osztálytársaik sokkal erősebbek voltak. És olyasmire akarták kényszeríteni őket, amit az ajtóban álló kisfiú sohasem látott.
A kis barát segítségért rohant. A két túlkoros kölyök is leugrott a kicsikről, s miközben a nadrágjukat igazgatták, megfenyegették őket: ha eljár a szájuk, kitekerik a nyakukat. Közben megjöttek a nevelők. Hogy ezután mi történt, nem tudni. A gyerekek mindenesetre hazamentek. Elmúlt a hétvége, ám hétfőn az egyik kisfiú nem akart iskolába menni. És másnap se. A szülők nem tudták mire vélni a gyerek makacsságát, hisz panasza vagy láza nem volt, csak valami megmagyarázhatatlan bánat az arcán. Egyre növekvő aggodalommal nézték a gyermeküket. Közben eltelt a hét, mikor gyermekük egyik iskolatársának anyja megállította őket az utcán: "Ti nem hallottátok, mit tett két nagy kölyök a kisfiútokkal?"
És akkor a szülők rádöbbentek, miért nem akar iskolába menni az ő gyermekük.
Azonnal autóba ültek, s átmentek az egykori székhelyfaluba, ahol a három község körzeti iskolája működik. Az igazgatónőt keresték, hogy megtudják, miért nem értesítették őket egy héten át a felháborító tettről. Az igazgatónő azzal mentegetőzött, hogy pont most akart nekik szólni. A szülők azt is kérdezték, ezek után hogyan engedjék ebbe az iskolába a gyermeket, de erre az igazgatónő nem sokat tudott mondani. Ők azonban nem hagyták annyiban. Elmentek a fehérgyarmati rendőrkapitányságra, de ott is sajnálkozva tárták szét a karjukat: a két suhanc még nincs tizennégy éves, nem lehet tenni ellenük semmit. De legalább csapják ki őket az iskolából! - erősködtek most már a gyermekjóléti hivatalokban a szülők, ám ott is csak sajnálkoztak. Erre nincs lehetőség, legfeljebb a szülők vehetik ki a kezelhetetlen kölyköket az iskolából.
Ezt az egyik fiú anyja meg is tette. A másik továbbra is ugyanoda jár, mintha mi sem történt volna. A letepert kisfiúk egyike azonban továbbra sem hajlandó átlépni az iskola küszöbét. És a két kis társközségben egyre több szülő mondja azt, ha abban az iskolában nem teremtenek rendet, átirányítják másik falu iskolájába a gyermekeiket. Úgyis buszozniuk kell, s egyáltalán nem mindegy, este hogyan térnek haza. Döntésük viszont súlyos csapást jelenthetne a történetünkben szereplő iskolára is - a kevés gyermek miatt a bezárás fenyegetné őket.
Mindezekről szerettünk volna elbeszélgetni az iskola vezetőjével is, ám ő sértődötten csak annyit mondott: nem nyilatkozik.