Egy hét a világ

Szia, Ákos vagyok Veszprémből. Régi szigetelő, már vagy tíz éve minden nyáron felverem a sátramat. Kezdetben még az iskolai szünetben jöttem, most már a szabadságomat töltöm itt. Ez a nyaralásom. Összeszokott társasággal jövök, barátokkal, négy-öt sátorban tíz-tizenketten vagyunk a csapatban, mind veszprémi. Csak egy tatai van közöttünk, Péter, a legjobb arcú fickó a környéken… Itt találkoztam vele először, azóta tart a haverság. Ne úgy gondold, hogy állandóan összejárunk, dehogy! Évközben semmi, még egy sms sem, de ahogy közeledik a Sziget, megy az emil, hogy na, mi lesz, jössz a nyáron? Szóval így. Idén egyébként Laurával érkeztem, a barátnőmmel. Pszichológiát tanul Pécsen, az egyetemen. Össze ugyan nem költöztünk, de együtt vagyunk már egy ideje. Ja, nem mondtam, én meg szerződéses katona vagyok a honvédségnél.
Szóval nekem a Sziget a nyaralás, máshová nem is megyek. Most is megérkeztünk már a nulladik előtti napon – rendesek voltak a szervezők, megengedték, hogy felverjük a sátrunkat, pedig az nincs is benne a jegy árába’. Amúgy nekünk fejenként harmincezerbe’ van, még májusban megrendeltük. Láttam a pénztárnál, aki most veszi, annak már 37 500 forint az ittalvós jegy, a hazamenős meg harminc. Ha meg csak egy napra jössz ki, az nyolcezer. Tavaly, ha jól tudom, még ötezer volt.
Azt kérdezed, hogy drága-e? Hát, figyelj, az attól függ. Ha úgy vesszük, három koncert ára, mondjuk. Itt meg egy nap alatt többet meghallgathatok, és tényleg a világ legjobbjai közül. Ez így nem drága. Ha viszont azt veszem, hogy a beugró kettőnknek hatvanezer, elköltünk még egyszer annyit, az már százhúsz. Ez nekem nagyjából egyhavi pénzem. Így már nem is olyan olcsó, nem igaz?
A külföldieknek meg? Van itt egy srác, tegnap beszéltem vele, Rocky, ahogy magát nevezi, innen jött csak, Szlovéniából. Egyetemista, igaz, dolgozik mellette, biztosításokat köt, azt mondja, októberben még elmegy a Kanári-szigetekre.
De akik Nyugatról jönnek, azok a zsebpénzükből kipengetik az egészet. Száz euró a beugró, ha jó előre megrendelik, egy sör meg alig több mint egy euró. Mi az nekik? Persze, hogy már többen vannak, mint mi. Nem azért mondom, mert tényleg semmi bajom velük, de amikor a pultnál angolul kérdezik meg, hogy mit kérek, az hogy néz ki? Elvégre mégiscsak Magyarországon vagyunk. Érted, ugye?
Nem, tényleg, hidd el, hogy semmi bajom velük, itt mellettünk is franciák verték fel a sátrukat. Először bele a pofánkba, magyaráztuk nekik, hogy menjenek már egy kicsit arrébb, végül csak felfogták. Igen, abban igazad van, lehet, hogy kicsit már kinőtte magát a Sziget. Napi hatvanezer ember, az nem semmi. Sátor sátor hátán, még a parton is felvertek néhányat, azt, ugye, láttad? Nem rossz persze, kilépnek dél körül a sátorból, fürdenek egyet a Dunában. Persze, hogy nem szabad, de nem foglalkoznak vele.
Egyébként franciákból van a legtöbb, ők vették meg a jegyek felét is, elővételben. Hogy te inkább német meg holland kocsit láttál elsősorban? Meg olaszt? Lehet, de figyelj már, múltkor kimentünk Laurával kicsit körbenézni a környéken, hát van itt egy nagy betonkerítéses rész, felkapaszkodtam rá, hadd nézzem, mi van mögötte, na ott vannak a francia kocsik.
Ráadásul még azt mondják, hogy így is háromszáznyolcvanezernél több látogatóra van szükség ahhoz, hogy nyereséges legyen a Sziget. Mert hogy némelyik hazai támogató visszamondta a pénzt, mert egyre több a külföldi, ők meg elsősorban a magyarokat célozzák a hirdetéseikkel. Hát, nem tudom. Láttad egyébként azt a feliratot a főút mentén? Valami olyasmi van rajta, most nem tudom pontosan idézni, de a lényeg az, hogy az út túloldalán találhatók azok a cégek, akik a kiskapukat választották, s nem járultak hozzá a rendezvény költségeihez. Meg hogy ezeknek a cégeknek a reklámját is a mi jegyünk ára fedezi. Jó, mi? És tudod, melyik cég van az út túloldalán? Hát a Pannon. Korábban itt volt, éveken keresztül, állítólag több mint egymilliárddal támogatta már a Szigetet. Most meg beintett a rendezőknek, és olyan helyet bérelt, amelyik már nem a Szigethez tartozik. Jó kis botrány. Amúgy a szigetesek is jól ki tudnának cseszni vele, mert az áramot tőlük kapják, meg a vizet is. Ha akarnák, lezárnák, aztán jó napot. Mégsem teszik. Szóval bonyolult dolgok ezek. Engem egyébként nem érdekel, marakodjanak, ahogy akarnak, csak jövőre ne emeljék túlságosan a jegyek árát.
Hogy mi érdekel, azt kérdezed? Hát a koncertek. Meg az ivás. Mondta ugyan Laura, nézzünk szét a civil faluban is. Mert ilyen is van itt, biztos láttad. Kezdetben még csak néhányan jöttek, lelki segélyszolgálat meg ilyenek, ma meg már legalább százan vannak, mondta is az egyik, hogy pályázniuk kell, és háromszáz jelentkezőből választják ki őket. Meg hogy már nekik is belépőt kell venniük, igaz, kedvezményes áron, mert az ingyenjegy megszűnt. Állítólag…
Szóval, jól van, mondom Laurának, menjünk, nézzünk körül. Hát, te, olyant még nem láttál. Van itt mindenféle népség. Például az atomosok. Úgy, ahogy mondom. Mindjárt leültettek, töltsek ki egy tesztet. Mondom, én ehhez nem értek. De, mindenki ki tudta tölteni hetven százalék fölött, csak a környezetvédők nem. Ha-ha, jó fejek vagytok, ti is megtaláltátok, kit utáljatok. Nem, dehogy, ők senkit sem utálnak, ők érvelnek. Na, jól van, tényleg nem volt nehéz, amit meg nem tudtam, azt elmagyarázták. A végén meg is kérdezték: ugye, most már meggyőztek? Engem meg, hagytam rájuk, mire adtak egy óvszert, egy jojót meg egy sörnyitós tollat.
Aztán vannak itt mindenféle vallások. Egy rabbi azt mondja, egy tízesért tanácsot ad. Gondoltam, ez ért az üzlethez, adjon tanácsot, mihez fogjak, hogy meggazdagodjak. Azt mondja, akármit csinálok, becsületesen tegyem, hogy legyen respektem. Laura meg azt mondta, van három pasija, persze csak kamuból, nem tud választani. Mire a rabbi: azt válassza, akiből kinézi, hogy hosszabb távon is el tudja vele képzelni az életét, mert a kapcsolatok célja a házasság. Na, húztam is el onnan…
Bementünk aztán az adventistákhoz, őket már ismertem. Az az igazság, néhány éve félkottára ittam magam, bementem hozzájuk, úgy hajnali öt körül, mit tudnának nekem ajánlani, aztán bealudtam. Hallom, azóta már csak négyig vannak nyitva, utána már nem érdemes, mert az a szigetelő, aki még akkor is fenn van, az már biztos italközi állapotba került. Amúgy jó fejek, megismertek, beszélgettünk is egy kicsit. Azt mondta a srác, nézzek ki az útra, ez a sok jövő-menő fiatal azért van itt, mert keres valamit. Maguk sem tudják, hogy mit, de azt hiszik, a Szigeten meg fogják találni. Azt’ ahogy telik az idő, úgy érzik, itt sem találtak semmit, s jönnek be egyre többen hozzájuk.
Szóval van itt mindenféle népség, mindenféle egyesület, mindegyik érdekes, egyedül a politikusokhoz nem mentem be. De nemcsak én, akárhányszor jártam arra, mindig tök üres volt a sátruk. Meg itt vannak az újságok is. Éppen a kilencvenes évek sajtóhelyzetét magyarázta egy kopasz az egyik sátorban. Úristen, kiáltottam fel, remélem, nem hallotta meg, bántani sem akarom, úgy fordultam ki.
Tudod, még kik voltak jópofák? A smasszerek. Hát ti mit kerestek itt, kérdeztem tőlük. Erre mutattak egy cellát, legyen valami fogalmam róla, olyant még biztos nem láttam. Hát ez igaz, szerencsére… Elég szűkös volt. Hogy ők éppen a tévképzeteket akarják eloszlatni, mert a börtön igenis nemcsak melegedő, mint ahogy azt sokan hiszik. De aztán csak kiderült a turpisság, jött valami országos góré vagy mi, kérdezte, nem volna-e kedvem börtönőrnek állni. Szóval munkaerőt toboroztak. Itt, a Szigeten. Kíváncsi volnék, hány madarat fogtak.
Ja, és képzeld, az első nap beleléptem egy üvegbe. Laura persze egyből elvitt az elsősegélyesekhez, megvizsgáltak, azt mondták, tetanuszt kell kapnom. Fel is írták, én meg kiváltottam helyben, a patikában, mert ilyen is van itt, 1400 forint, vittem vissza, beadták. Egy helyes lány vizsgált, láttam, hogy elég fáradt, beszélgetni kezdtünk, azt mondta, összesen négyszázan vannak. Egyébként nem kap érte pénzt, önkéntes ő is, de még az orvosok egy része is. Sokan a nagyfőnökük, Szeles Géza doktor, ha jól értettem a nevét, szóval az őáltala vezetett alapítvány tagjai. Ez a Szeles kezdetektől fogva vezeti az egészségügyi stábot, én is találkoztam már vele, igazságügyi orvos szakértő a rendőrségnél. Ezt meg egy újságírótól hallottam, maga Szeles mondta neki, de meg is tiltotta, hogy a rendőrséget említse. Hogy mi lehet itt a háttérben?! Na mindegy, ők tudják, engem nem érdekel.
A drogosokat kérdezed? Hát vannak, persze, tagadni sem lehetne. Elég, ha némelyik szigetelő szemébe nézel. Voltál már a parti sátorban? Nem? Majd nézz be oda az esti koncertek után! Na, ott aztán van ereszd el a hajam. Egymás kezébe adják a jointot. Amelyik meg nem elég rutinos, az elkezd parázni, amikor érzi a hatását. Azt hiszi, hogy meg fog halni. Szerencsére mellette van egy pavilon, ahol napközben tűt is lehet cserélni. A pánikolót oda viszik, beszélgetnek vele, kap vizet, hogy ki ne száradjon, meg szőlőcukrot. Na, ettől jobban lesznek.
Hanem, tudod, hogy én melyik csapatot csípem a legjobban? Most röhögni fogsz, de a vérszívókat. Látom, nem érted. Nem, dehogy a szúnyogokat. Azokat, akik a véremet veszik a véradó sátorban… Igen, szoktam adni, hétfőn vagy legkésőbb kedden, a zárónapon. Nem azért, mert olyan fasza gyerek vagyok, bár nem mondom, lehet, hogy megtenném egyébként is. Hanem mert életet mentek. Mármint a magamét. Ilyenkor ugyanis általában elfogy a pénzem, tőlük meg bőséges reggelit kapok utána, még egy doboz sört is. Na, látom, kapiskálod már.
Abban igazad van, hogy előtte nem lehet inni, de mondom, ilyenkor már úgyis rég a pénzem végénél vagyok. Tavaly nagyon hamar sikerült elérni ezt az állapotot, ugyanis lenyúlták az összes lóvémat. Ez az, tudod, ami ellen szinte semmit sem lehet tenni. Idén még semmimet sem vitték el, nem is hallottam különösebb lopásról, csak a dánoknak tűnt el reggelre egy törülközőjük. Persze vigyázok is, sosem viszem magammal az összes pénzem, ha félkómás vagyok, még kirántanám az egészet. Hanem, tudod, hová teszem? A cipőmbe. Igen, a bélés alá. Onnan veszem elő, amikor fizetek. Igaz, kicsit büdös, de a pénznek nincs szaga, nem igaz?
Egyébként meg az egyik fiú elhozta az anyukáját, általában ő vigyáz a sátrakra. Ne nevess, az egyik évben volt egy olyan szlogen, hogy hozd el a mamádat. Ő meg komolyan vette, hozta. Csak akkor van baj, amikor megunja a mama a strázsálást, aztán megy ő is a pódiumhoz csápolni.
Szóval így telik ez a hét. Itt egészen mások a normák, mint kinn egész évben, itt nem kell viselkedni. Most is jön az eső, azt’ senki sem szól meg, ha a dagonyában táncolsz. Tegnap is két fiú meztelenül dobálta egymást sárral, meg a bámészkodókat, mindenki röhögve menekült. Aztán hazamegyek, és alszom vagy húsz órát, mert itt azt szinte egyáltalán nem lehet. Zsong a fejem a csöndtől. Aztán visszaállok a sorba. A következő Szigetig. Érted, ugye?
Persze, tudom, hogy a Sziget is csak a nagy egész része, egyeseknek ez is csak üzlet, halálra keresik magukat, de engem ez nem érdekel, elvégre semmi sincs ingyen. Mint ahogy az sem, hogy itt dumálok neked. Úgyhogy meghívhatnál egy sörre, tökre kiszáradt a szám. Na, indulhatunk?

Kállai Márton és Németh András Péter felvételei