Majd a gyerekek...

Nyugtával dicsérjük a napot! – válaszolt felvetésemre Hekler Tibor zalátai polgármester, miszerint felcsillant a remény: a felszínre törő földgáz munkát adhat az itt élőknek.
– Most még a kezdeteknél tartunk, két-három év, mire elkezdődhet a folyamatos kitermelés. Igaz, az előkészületeknél alkalmazhatnak ittenieket, ők viszont nem földgázos szakemberek, és a későbbiekben már nem számítanak rájuk. Ha rendezik a terepet, elkészülnek az utak, már nem lesz szükség az alkalmi munkára. Talán majd a gyerekek! Ők hosszú távon megtalálhatják itt a számításukat. Ehhez viszont az kell, hogy ebben a szakmában tanuljanak tovább. A mostani nyolcadikosok erről már lekéstek, de akiknek jövőre kell dönteniük a pályaválasztásról, azok figyelembe vehetik a lehetőségeket. Igyekszünk tájékoztatni erről a szülőket, utánanéztünk, legközelebb Nagykanizsán van ilyen képzés. Ha egy-két gyereknek sikerül ebben a szakmában gyökeret eresztenie, akkor az viszi magával a többit.
Terepjáróval indulunk a fúrótorony felé. Útközben megtudom, hogy hatórás munkaidőben látja el a polgármesteri feladatokat, mellette pedig gazdálkodik. A zalátaiak gyümölcstermesztésből és halászatból tartották fenn magukat évszázadokon keresztül. Most is a mezőgazdaság jelenti a megélhetést. Már amennyiben, mert a háromszáznál valamivel kevesebb lélekszámú faluban 34 százalékos a munkanélküliség.

Az ormánsági települések határában a kutatófúrásokat még az évtized elején megkötött Mol–INA együttműködési megállapodás előzte meg. Tavaly kijelölték az első kutatófúrás helyét a baranyai Zaláta határában. Ezt még négy követheti a magyar oldalon, de elkezdődnek a munkálatok a horvátországi Podravska Slatina környékén is.
A fúrásnál dolgozók óvatosak, nem vállalják, hogy adatokkal szolgáljanak, hiába autóztunk oda a polgármesterrel. Az viszont tény, hogy a Mol szakemberei három rétegben becsültek szénhidrogént, melyek 3100 és 3200 méter közötti mélységben találhatók. A három réteg közül kettő már bizonyítottan gázt tartalmaz. Az alsó szintről 62 ezer, míg a középsőről – a rétegserkentő eljárást követően – 337 ezer köbméter hozható fel naponta. Ez az utóbbi hazai viszonylatban igen jelentős mennyiségnek számít. Most az a nagy kérdés, hogy mikor indulhat meg a termelés. A Mol szerint ez alapos műszaki-technikai előkészítés és gazdasági elemzés után történhet meg. Ez várhatóan több évet vesz majd igénybe, amiben meghatározó szerepe van annak is, hogy a térség nem rendelkezik a kitermeléshez szükséges infrastruktúrával.
A visszaúton Hekler Tibor megállt Zaláta közigazgatási határánál.
– Ez a határ, ahol viszont fúrnak, de az a föld már Kemséhez tartozik – mondta. – Mégis mindenki Zalátát emlegeti, mert közúton, a mi falunkon keresztül lehet eljutni a földgázmezőhöz.
– De ha a terület Kemsén található, a nevet mégis Zaláta adja, nem lesz ebből amolyan fülemüle-per?
– Biztosan nem, mert a két településnek nagyon jó a viszonya egymással. Egyébként is, annak a földnek a tulajdonosa, ahol fúrnak, zalátai.
– Kuszálódnak a szálak, de ha már ezt is elmondta, akkor megkérem, hozzon össze a tulajdonossal…
– No, ez az, ami nem megy. Még akkor sem, ha én majdnem mindent elintézek a faluban. A tulajdonos ugyanis perben áll az olajtársasággal, és a per befejeztéig nem fedi fel kilétét a nyilvánosság előtt. A törvény szerint a föld mélyében található ásványi kincsek az állam tulajdonát képezik. Magáért a földterületért viszont kárpótlás illeti a tulajdonost. Nos, akié a föld, kevesli az állam által felajánlott kártérítést, és ezért fordult bírósághoz.
Időközben megérkeztünk a falu kocsmájához, a Koccintóhoz. Két vendég éppen indult kifelé, de amikor meglátták a polgármestert, máris visszafordultak, mert ilyenkor hozzájuthatnak valamilyen információhoz. Rendeltek még egy-egy üveg sört Marikától, a vendéglő tulajdonosától.
– Napok óta hallom az erős zúgást, mert ott lakom a közelben – kapcsolódott a beszélgetésbe Büki Gyula. – Nem zavar, megszoktam már. A zúgás hallatán az jut az eszembe, hogy csak történik itt valami. Többen munkához juthatnak, és lesz végre rendes útja Zalátának.
– Szerintem csak akkor lesz munka, ha kapunk valamilyen átképzést. Átképzés nélkül nem megy – vette át a szót Császár Csaba. Erre a szomszéd asztaloknál ülők is rábólintottak.
Tovább indulva beszélgetésünk rendre a pénzről folyt.
– Mi nem iszunk előre a medve bőrére. Én nem az iparűzési adóban látom az igazán nagy üzletet. Ha elkezdődik az építkezés, a kitermelés, ahhoz szakemberekre lesz szükség, akik várhatóan letelepednek. Arra kell törekednünk, hogy Zalátát válasszák. Ha letelepedne 8-10 család, az hozzávetőleg 30-40 személy, ebből legalább 10-12 a gyerek. Így talán lehetne ismét állandó orvosunk, takarékszövetkezetünk, könyvtárunk, talán megnyílna a posta, újból lehetne önálló iskolánk. Ők jelenthetnék a jövőt. Már azt is kigondoltam, hogy a jelentkezőknek egy forintért adnánk telkeket.

A következő színhely már Kemse volt, ahol Tömös Mihó László polgármester várt.
– Mit jelenthet majd a földgáz ennek a 67 lelket számláló településnek? – tettem fel a kérdést, de az addig kedvesen fogadó polgármester elkomorodott, és kérdéssel válaszolt.
– Honnan vette ezt a 67-es lélekszámot?
– Zalátán hallottam.
– Kemsének 72 lakosa van – kaptam a kiigazítást, majd a komor arcvonások ismét kedvesre változtak. – Egyébként szívesen segítenék, de higgye el, én is csak annyit tudok, ami a hírekben megjelent. Azt észrevettük, hogy egyre nagyobb a forgalom, majd a faluból többen kimentek a határba, megnézték a felcsapó gázfáklyát, de többet nem tudunk. Mi már azzal is elégedettek lennénk, ha épülne egy új út.