Itt leszünk mindennap!

Nem kenték be szalonnával az épület oldalát a gyerkőcök, hogy elvigyék a kutyák az iskolát, mégsem kezdődött meg a tanítás a nógrádi faluban. A tanév kezdete előtt három nappal döntöttek úgy a mátraszőlősi képviselők, hogy lakatot tesznek a kapura, s idén már nem népesülnek be a tantermek.
– Felhívatott a polgármester, s a kezembe nyomott egy papírt, hogy a Helga nevű lányomat beíratta a pásztói Dózsába. Azt mondta, az itteni iskolának meg kell szűnnie, mert a parasztgyerekeket elvitték innen, a cigánynak meg nem áll jogában fenntartani. Anyagi segítséget is ígért, nem is kis összeget, csak vigyem Pásztóra a lányt – méltatlankodik Csömör Árpádné.
– Az én nevemben meg írtak egy kérelmet, mintha azt akarnám, nyilvánítsák magántanulónak a fiamat. Igaz, a gyerek tizenöt éves, és csak most megy nyolcadikba, mivel kétszer járta a hetediket. Mégse szeretném, hogy magántanuló legyen – dohog Danyi Lászlóné.
Sokan azt rebesgetik, hogy a testület értékesíteni akarja a nyolcosztályos intézmény szépen karbantartott, falu közepén álló ingatlanát. Netán épp az egyik képviselő vetett szemet rá… A tüntetés itt hangzavarba csap át, a kedélyek megnyugtatásra vaníliás teasüteményt osztogatnak az esőben ácsorgóknak.
– Szabad olyat csinálni, hogy a tudtunkon kívül beíratják a gyerekünket Pásztóra? – teszi fel a költői kérdést Csemer Ervin, s mutatja elsős lányát, aki, apja szerint, egyenesen retteg attól, hogy naponta a szomszédos, tíz kilométerre fekvő városba buszozzon.
– Itt leszünk a hét minden napján – biztosít róla a mátraszőlősi kisebbségi önkormányzat tagja, Danyi József. Közben kiteregeti a papírokat, olvasom tehát, hogy a falu képviselői augusztus 29-én határoztak úgy, hogy két nappal később becsukják az iskolát. Másik lap kerül elő, azon meg az áll, hogy a Közigazgatási Hivatal szerint a testület törvényt sértett, ugyanis egy ilyen döntéshez a helyi kisebbségi önkormányzat egyetértése is szükséges volna.
– Nem születik az ember joggal a fejibe – mondja az egyik tüntető. Az országos roma szervezetek viszont azt tanácsolták, tartsanak ki. A tüntetéshez szabályos engedélyt kértek, a tiltakozó akciót járőrkocsi vigyázza. Az iskolánál meg három biztonsági őr posztol. Hogy ki ellen védik az „objektumot”, arról inkább nem nyilatkoznak. A tüntetők szerint a hét elbocsátott pedagógus mindössze egy órát kapott, hogy összeszedje a holmiját, a pakolászást rendőri szemek vigyázták. Legtöbbjük három évtizedet állt a mátraszőlősi katedrán. A szétszélesztett tantestület tagjai most felfogadtak egy jogi képviselőt és a munkaügyi bírósághoz fordulnak.
– Nagyon szomorú, hogy a diákok itt ácsorognak az utcán, ahelyett, hogy az ábécéskönyvet lapozgatnák. Mindenkinek megrendeltük a tankönyveket, azok most a bezárt épületben porosodnak – csóválja a fejét egy alacsony, középkorú tanítónő. Nem a saját sérelmeit sorolja, inkább a diákokért aggódik. Milyen dolog az, hogy a kicsiket olyan helyre küldik, ahol egyetlen ismerős tanító néni sincs? Arra sem ügyeltek, hogy a testvérek egy intézménybe kerüljenek…
Családok, klánok, érdekcsoportok választották a mostani polgármestert – véli a falu előző vezetőjének felesége, Langmayer Balázsné. Mások a sok társadalmi munkát sajnálják, amit a sportpályába meg az építmény csinosítgatásába öltek.
Már épp indulóban találjuk a hivatalból Tóth Gyula polgármestert, aki Pestre készül, tárgyalni a kisebbségi ombudsmannal. A kedvünkért visszafordul, hogy megmagyarázza: régóta vajúdik ez az ügy, s azért hagyták utolsó pillanatra a döntést, hátha találnak más megoldást. Próbálkoztak társulással, alapítványi formával, de semmit se tudtak tető alá hozni.
Az iskola ugyanis jó három éve 20-25 millió forint veszteséget termel az önhibáján kívül hátrányos helyzetű falunak. Igaz ugyan, hogy az ezerhatszáz lelkes Mátraszőlősön száznegyven iskoláskorú gyerek lakik, csakhogy negyvenet már korábban átvittek a közeli városba. Az elmúlt tanévben még kilencvenen kopatták a szőlősi padokat – osztályonként nyolcan-tizennégyen –, szeptemberre viszont csak félszáz diákot írattak be ide, a többit a szüleik Pásztóra járatják. Az itt maradtakból vagy harminc nebuló lett most kényszerű „iskolakerülő”. Tóth Gyula tagadná, hogy itt romaügyről van szó.
– Valószínűleg a pedagógusok szítják az ellentétet, nem a kisebbség igazi akarata áll a háttérben – bizonygatja a polgármester. Mikor arról faggatom, igaz-e, hogy értékesíteni kívánják a tágas iskolaépületet, csak annyit felel: butaság. Legfeljebb a hivatal költözne át oda a mostani szűkös, félreeső helyéről…

A riport felvételét követő napokban látszólag eredményt hozott a mátraszőlősiek tiltakozása. A tanév első hetének végén összeült a helyi képviselő-testület, s megszülte a döntést: mégis lekerül a lakat az iskoláról. Minderre azután került sor, hogy a felbőszült szülők már a polgármester lemondását követelték. Kiderült azonban: meglehet, hogy a kisebbség túl korán nyitott pezsgőt. A polgármester ugyanis lapzártakor azt nyilatkozta nekünk, hogy csak az épület ajtaját nyitották ki, hogy melegedhessenek a gyerekek. A képviselők azonban nem változtattak véleményükön. S amíg pénzt nem kapnak az intézmény működtetésére, addig nem csengetnek be a nógrádi iskolában.