Borbélynak nem ízlik az első vereség; Tímár nem az ETO Lúdas Matyija
nemzetisport.hu
Bokától fölfelé nincs rokonság
Somogy megye, Gyékényes, Dózsa György utca 25. A falu széli ház kicsi, a porta rendezett. A kapuban Balog István fogad.
– Százezer forintért vettem a házat – tessékel beljebb –, abból nyolcvanezret az önkormányzattól kaptam, a többit magam gyűjtöttem össze. Tizenhat éve, hogy megvettem, akkor még az is nagy pénz volt nekem.
Szavai egyszerűek, gazsulálásnak nyomát sem érzem.
– Akkoriban az erdőn dolgoztam. De látta volna akkor a házat! Az épület romos volt, teteje beszakadva, körülötte dzsungel.
A férfi egyedül él. Huszonkét évesen költözött el a cigánysorról, az anyjától és tíz testvérétől. A lakásban tisztaság, a berendezés egyszerű. Szekrény, ágy, asztal, két szék, ennyi. Tévé nincs. A falon szentképek.
Utcabeli nyit ránk, Győrfi József, idős magyar. Hallgatja a beszélgetésünket.
– A berendezést az utcából adták össze – mutat szét Balog István a lakásban. – Mindenki tisztel, csak a szomszédomtól ért sérelem, de tőle annál több.
Elkeseredésében levelet írt a szerkesztőségnek, az vezetett a határszéli faluba. Almafa önkényes kivágásáról ír, mezsgyekarók áthelyezéséről.
A szomszéd, Lőrincz Gábor, határőr tiszt, a néhány kilométerre lévő Zákány lakója.
Kilépünk az udvarra, oldalt fáskamra, tyúkól, a földben fokhagyma. Balog István lekaparja a havat róla, úgy mutatja. Az udvar végében pedig keskeny szántás. A férfi mindent igyekszik megtermelni magának.
A szomszéd telek alig néhány méterre. Épület nincs rajta, egy részét karácsonyfának való fenyővel ültették be. Kerítés nem választja el a két ingatlant.
– Lenyeltem a sérelmemet, gondoltam, jobb a békesség – egyenesedik fel.
A vendég férfi velünk jön, de nem szól, csak bólogat néha.
– Most novemberben megegyeztünk, hogy megveszi a fenyőimet. Mert nekem is van néhány. De nem lett belőle semmi, mert megrágalmazott, hogy el akartam lopni az egyik fenyőfáját. Amikor meg kérdeztem, miért írja fel az adataimat, azt mondta, nem kell lopni, te mocskos cigány.
– Mondom neki, hogy ne vegye a szívére – szólal meg Győrfi József.
– Most már annyira el vagyok keseredve a sok bántás miatt, elszántam magam az utolsó útra. Megvágatom magam az árammal.
– Butaság – szól ismét az öregember. – Amíg van mit enni, nem kell elkeseredni. Mi meg mellette vagyunk – néz rám. – Esténként összejárunk az utcából, néha nála, akkor beszélgetünk, vagy nálam, ilyenkor együtt nézzük a tévét. Tartjuk benne a lelket.
*
Zákány, Zrínyi tér 4. A ház emeletes, a berendezés jómódról tanúskodik. Lőrincz Gábor öccse, Zoltán társaságában fogad. Nem állítom, hogy örül nekem, de azért udvariasan válaszolgat.
– November 28-án szolgálatban voltam, két társammal arrafelé járőröztem, ahol a telkünk is található. Benéztem, a fenyők között két alakot láttam. Mire kiszálltunk, már jöttek felénk. Felismertem Balog Istvánt és Kiss Sándort. Balog urat igazoltattam, határőrként jogom van hozzá.
– Kiss Sándort miért nem?
– Ez jó kérdés – gondolkodik el. – Na, jó, szóval már korábban is loptak a kertünkből, alig vetettük el a krumplit, máris kiásták.
– Más nem lehetett?
– Lehetett, persze, de megnéztük a kertjében, s olyan volt, mint a mienk.
– Balog István azt állítja, amikor megkérdezte, miért írja fel az adatait, azt mondta: nem kell lopni, te mocskos cigány.
– Ebből egy szó sem igaz.
– És az önkényes almafakivágás, mezsgyekaró-áthelyezés?
– Légből kapott állítások azok is.
*
A garázsból férfi lép ki, Kiss Sándor önkormányzati alkalmazott, Balog István főnöke. November 28-án a szemetet együtt vitték ki egy kistraktorral, a Dózsa György utcán. S ha már arra jártak, gondolták, elhozzák a fát is.
– Minden évben állítunk egyet az önkormányzat műhelyében karácsonyra – ültet le Kiss Sándor a konyhájában. – István említette, hogy Gábor úgyis árulja a fáit, vigyünk egyet, ő majd ad az övéből kettőt helyette.
– És majd Istvánnak kifizeti az önkormányzat a két fa árát?
– Nem kért volna érte semmit, azt mondta, van neki vagy tucatnyi, az a kettő nem számít. István ilyen. Ekkor láttuk, hogy megállt Gábor a két kollégájával a telek előtt. Na, ha itt vannak, akkor meg is tudjuk beszélni. De a megbeszélésből nem lett semmi, egyből nekiesett Gábor, hogy miért kell lopni, te mocskos cigány, meg ilyeneket.
– Ezek szerint nem egyeztettek előzőleg.
– Nem, s ezzel hibát követtem el, nem is vitatom. Lopásról viszont szó sem volt. Lőrincz Gábor feljelentett bennünket az önkormányzatnál, de az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették – mutatja az okiratot.
*
– Nem tudom elképzelni, hogy István lopni akart volna – hallgatom Csordás József gyékényesi polgármestert. – Becsületes, lelkiismeretes, a munkáját elvégzi. Csak jót tudok mondani róla.
Balog István már harmadik éve közmunkás, a gyékényesi tó környékét tartja rendben, nyírja a füvet, szedi a szemetet, takarítja a vécéket. Ilyenkor, télen nincs sok munkája, de nyaranta reggeltől estig kinn van.
– Nem szabadna egyből megsértődnie, az viszont igaz – folytatja a faluvezető –, és szaladnia a sajtóhoz. Mi volna, ha én is mindig nyakra-főre megsértődnék? Ha hívnám magát, mert már megint kopasz dögnek neveztek – mutat nevetve a tar fejére –, csak azért, mert nem adtam segélyt.
Történetet említ példaként: elintézte a munkanélküliek foglalkoztatását egy közeli üzemben, még buszt is szerzett hozzá, de a cigányok nagy része visszautasította a lehetőséget, mire ő megvonta a segélyt.
– Majd’ agyoncsaptak. Mert ilyenek ezek. Pedig az ember segítene, itt van a Bogdán lány is, egyetemre jár Pécsre, romológiai tanszékre, mi fizetjük az albérletét. A testvére középiskolás, őt is támogatjuk. Fújnak is rá a többiek rettenetesen.
Igyekszem a szót Balog Istvánon tartani.
– István? Mondom, egy rossz szót sem szólhatok róla. Segíti a családját is. Nem, nem lopnak a testvérei sem, bár ott már nem érzem azt a nagy igyekezetet, mint nála. De nem könnyű nekem sem, higgye el. Gyékényes lakóinak körülbelül tíz százaléka cigány – kanyarítja el ismét a szót. – Nem bírják a kötelezettséget, az a baj, csak a szabad tartást szeretik.
Érezhetően jólesik neki a beszélgetés, mint aki végre elmondhatja a véleményét.
– Már az óvodában kellene kezdeni, de oda sem járnak rendszeresen. Miért nem küldi a gyereket, kérdezem az egyik szülőt. Hát, mert nem akar menni. Érti ezt? Nem akar járni, és akkor nem is megy. Maga engedne ilyent a gyerekének?
*
Gyékényes túloldalán, az erdő szélén találom István családját. Nem könnyű kapun belülre kerülni, a látogatót kilenc kutya ugatja.
– Miért tartanak ennyit? – kérdezem Balog István anyját, amikor végre bejutok.
– Ezt azoktól kérdezze, akik kirakják őket, amikor már elegük van belőlük.
A ház alig nagyobb, mint a fiáé – amúgy ég és föld. Egyben egyezik csak a két otthon: mindkettő falán szentképek. Az elsötétített belső helyiség ajtajának felső része hiányzik, így villanásnyira látom, hogy ott is hallgatja valaki a beszélgetésünket. Egyébként zsúfoltság, rendetlenség, kosz mindenütt. És büdös.
– Ahol ennyi ember lakik, ott nem lehet rendet tartani, örülünk, hogy elférünk – olvas a gondolataimban az öregasszony.
A helyiség nagy részét széles ágy foglalja el, benne pufók kisfiú, Krisztofer, körülötte két nő és egy férfi. Az asszony gyerekei. Egyikük pólóján Don’t waste my time felirat figyelmeztet, hogy ne vesztegessem az idejét, bár, ahogy elnézem, ráér…
– István miatt jött? Hát idefigyeljen! – kotorászik az öregasszony a zsebében cigaretta után. – Mindig hajlott a magyarok felé, hiába figyelmeztettem. Hát egye meg, amit főzött.
Megtalálja végre a dohányt, most meg a gyufa hiányzik.
– Mondják, magukat is segíti.
– Hát hogyne segítene – fortyan föl az asszony. – 35 évet dolgoztam Csurgón, a faüzemben, kapok 45 ezer forint nyugdíjat, mire telik abból? Pedig igyekszünk, tartunk baromfit is, csak az a baj, hogy lopják a cigányok.
Az utca felé mutat, a Rákóczi utcának ez a része a cigánysor. Egyforma kis ház valamennyi.
– Hát én nem építettem volna nekik semmit – indulatoskodik az asszony. – Egymás rokona valamennyi, összefekszenek az unokatestvérek is, mert bokától felfelé már nem számít a rokonság, aztán szülik a gyerekeket, azokért meg dupla családi pótlék jár, ha tartósan betegek – mutat a fejére.
– A többi gyereke is megtalálja a munkát, vagy csak István? – szakítom meg.
Az asszony meglepődik egy pillanatra.
– Megtalálná, ha volna mit – válaszolja végül. – Hanem annak a Lőrincznek az anyja is annyiszor bukjon orra, ahányszor István elment neki kapálni. Hát most majd nem fog, remélem tanult az esetből.
*
Véleményt gyűjtök Balog Istvánról, találomra csöngetek be az egyik házba az utcájában. Idős házaspár fogad, Zentai Károly és neje. Az asszony nyugdíjba meneteléig óvónő volt a faluban.
– Kiskorától ismerem Istvánt, mindig ki akart emelkedni a környezetéből. Ha nyáron jött volna, láthatná, hogy az ő kertje a legrendezettebb a környéken. Csak jót tudok róla mondani. Disznókat neveltem, de már nehéz volt kivinnem a moslékot, nem bírta a derekam. Mondta István, ne kínozza magát, Erzsi néni, majd én megetetem őket. Átjárt minden reggel, és soha, de soha nem tűnt el semmink. Nincs is baja neki senkivel.
– Kivéve Lőrinczéket…
– Nézze, mondok erre valamit. Az utcában keskenyek a telkek, láthatja. Amikor gyerek voltam, két sor fa sem fért el anélkül, hogy át ne nyúlt volna az ága a szomszédba. Ettük mi a gyümölcsöt arról, de eszébe sem jutott volna senkinek, hogy szóljon. Mert a régi emberség még ilyen volt.
Ezek is érdekelhetnek
Pár nap, és milliárdok találnak rá az igaz szerelemre – ígéri a jós
ripost.hu
Hazazavarták Párizsból az olimpiai bajnok csapat edzőjét
origo.hu
A világ a párizsi olimpia esti megnyitóját várja + videó
magyarnemzet.hu
Rossz hír jött az 1960 után születetteknek
teol.hu
30-36 fokos hőség
koponyeg.hu
Nico Williamsnek három opciója van, 24 órán belül dönt a jövőjéről – sajtóhír
nemzetisport.hu
Orbán Viktor elárulta, melyik koncertre szeretne eljutni Tusványoson
magyarnemzet.hu
Szombati sportműsor: férfi kéziseink és női pólósaink is játszanak az olimpián
nemzetisport.hu
Erről sokat fognak beszélni: ilyen volt a párizsi olimpia megnyitója
nemzetisport.hu
Zelenszkijék válasza a magyar kormánynak: nem zsarolás az orosz Lukoil cégre vonatkozó kőolajszállítási korlátozás
mandiner.hu
Trump: Megmondtam Zelenszkijnek, hogy vége!
origo.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.