Kéretlen meglepetés

Behívom, hogy főzzek neki egy kávét, mert ez láthatóan hosszabb diskurzus lesz a szokottnál, kifaggatom, hogy mit jelentsen ez, mi eddig sohasem ajándékoztuk meg egymást. Ez most valami új. Sárika bácsi egészen távolról indít, hogy a leépítés az oka az egésznek, hogy ők ilyen magas hivatalt kénytelenek viselni a Sárikával, mint az Ady Endre Művelődési Ház igazgatása, ami hatalmas felelősség, minden héten van két bála, cipővásár és újabban hetente bazár is, szobamérleg alkalmi vétel, mosópor egyenesen a kőröstarcsai vegyigyárból, első kézből lopva.
Ám semmi sem elég! Olyan hodály ez a művház, hogy lehetetlen befűteni, a villanyt már kétszer ki akarták kötni, és így kénytelenek voltak a Sárikával „projektbe” kezdeni, mert ez így nem mehetett tovább. Projektes idők járnak, ezért szombat esténként letakarják a maradék bálát egy pozdorjalemezzel, és az a színpad, mert a régi, az igazi beszakadt két helyen, és fenyegetően recseg. Szóval van új pódium, és ő meg a neje még vetkőzősrudat is csináltak, seprűnyél, igaz, de kályhaezüsttel alaposan le van fújva, és remekül lehet mellette vetkőzni. Az öreg röstelkedik, hogy igen, tudja ő, annak idején népi tánc volt, meg vacsora az öregek otthonában, most csak az a fals dalárda, meg a bálabontás megint, és igazán, lehet, hogy nem való a vetkőzés a kultúrba, de haladni kell a korral. Ingatom a fejem, de mit is mondhatnék, Sárika bácsi, én nem fogok vetkőzni magának, már meg ne haragudjon. Nem is azért jött ő, „csipszes sójuk” van már, a „csipszes” azt jelenti, hogy férfiak vetkőznek, nem nők, gyér az érdeklődés, nem tolonganak. Kezdem elveszteni a türelmem: a teafőző. Miért hozott nekem ajándékot? És hogy jön ez a lebujjá lett művházhoz? Sárika bácsi mondja is, miután egy húzóra lerántja a fröccsöt, hogy a helyzet az, hogy Sárika féltékeny lett az egyik sztriptízes szombaton, pedig ő igazán nem bámulta a Szabó Jucikát, az anyja életére, még ha volna is rajta mit nézni, de ő éppen hogy nem, ő nagyon is megtartóztatta magát, alig-alig pillantott fel, Sárika mégis felkapta a vizet, és addig nem akar megbékülni, míg ő feleségül nem veszi.
Ezen elképedem. Sárika bácsi, maguk negyven éve együtt élnek, és nem házasok? Hát nem, bólogat Sárika bácsi. Mert ők egy modern pár, tudjam meg, mármint voltak, egészen az új projektig. Most mégis muszáj elvenni a Sárikát, addig nem enged. Hevesen ellenkezem, hogy akkor nem fogadhatom el a teafőzőt, éppen ellenkezőleg, majd én viszek egyet ajándékba. Sárika bácsi rázza a fejét, hogy nem kell, csak menjek el, mert ők, az öregek otthonában tartott vacsorán összeházasodnak, egy füst alatt, ott úgyis van mulatság, meg pörkölt, de az a helyzet, hogy a végén kihozzák majd a számlát. Mindenkinek. A cechet. Nekik egy vasuk sincs, csak a szeretet, a szerelem, meg a nagy akarás a házasságra, hiszen a sztriptízt kénytelenek csinálni, különben be lehetne zárni a boltot, egyszóval ne lepődjek majd meg, ha a pincér kihozza a végén a blokkot. Tehát úgy igyak, egyek, hogy én fizetem. És a szeretete jeléül hozott nekem ajándékot, nehogy ne mulassak majd jól.
Grecsó Krisztián