Cserépkályha

Éppen csak kipattantak a rügyek, mikorra összegyűlt a pénz, meséli Lajos bácsi poharazgatás közben. Pontosan három év, öt hónapja spórolunk az asszonnyal egy jó cserépkályhára, aminek télvíz idején nekivethetem a hátam, hogy átmelegítse a csontokat. Akkor biciklire ültünk és átmentünk a szomszéd faluba, ahol a lisztes Ferkó lakott, a régi molnár leszármazottja, aki az ipari forradalomnak köszönhetően a búzaőrlésről átállt a cserépkályha-építésre. Megkoccantottuk a poharat, hogy mihelyst rangsorba kerülünk, átjön hozzánk a furgonnal és lépésről lépésre fölhúzza a cserépkályhát. Megegyeztünk az előlegben is, amiből a nyersanyagot vásárolja. Tudtuk, hogy nem issza el, mert volt saját bora meg pálinkája.

Hazai életPodmaniczky Szilárd2008. 03. 28. péntek2008. 03. 28.
Cserépkályha

Megjött az április, kihajtott a tulipán, és vártuk, hogy besorol a lisztes Ferkó és fölbukkan valamely reggel a nyersanyaggal. De nem jött. Szegénynek biztos annyi munkája akadt, hogy ki se lát a cserépkályha mögül. De az asszony csak magyarázta, illendő lenne megjelennie a portánkon, ha nem is épít, legalább a pofázmányát idedugja.
Fölmentem a Postára, hogy rátelegráfozok, ám ott mindjárt azzal fogadtak, hogy a lisztes Ferkó karambolozott. Épp jött volna hozzánk, mikor egy hatalmas gólya szállt vele szembe, és hogy elkerülje az ütközést, az árokba hajtott. Három hosszú horzsolással megúszta, de a furgon rakománya ripityára tört.
Akkor hazaloholtam, mesélem az asszonynak, micsoda sorscsapásba keveredtünk. Addig gondolkodtunk, míg megegyeztünk abban, hogy nekünk az is jó, ha frankó mozaikból összerakja a kályhát.
Fölültem a biciklire, hogy megvigyem lisztes Ferkónak a jó hírt a nagy ijedtségre. Az bizony nagyot bámult, mert egy hete ki se mozdult otthonról, nemhogy árokba borult volna. Nagy kő esett le a szívemről, és megegyeztünk, hogy egy hónap múlva fölrakja a kályhát.
Ilyen hitelt adjál máskor az emberi szónak, fenyített az asszony, jó hogy meg nem rágalmaztad azt a javabeli embert.
Elmúlt a május, beköszöntött a június, nem úgy a lisztes Ferkó, akinek nyoma sem volt a féltekén.
Esténként arról beszélgettünk, hogy nem normális ez a lisztes Ferkó, kéne valaki mást szerezni, mert ez a temetésünk napjára készül el, hogy melengesse a pap fenekit. Csakhogy másik kályhást nem ismertünk, aki hasonló szakértelemmel rendelkezett volna, úgyhogy kénytelen voltam levelet írni.
„Kedves lisztes Ferkó! Három év, öt hónapig gyűjtöttük a suskát, hogy kegyelmed fölhúzzon belőle egy cserépkályhát, aminek nekidűlhetek télvíz idejét, vagy a székről nekinyomhatom a lucskos zoknimat. Nem élet az élet, ha még ilyen kicsi vágya sem teljesül az embernek, ezért kérünk szépen, ne szórakozzál velünk. Kérésünkben felszólítunk, hogy haladéktalanul jelentkezzél munkára vagy az előleg egészével. Punktum! Lajos bátyád, aki türelmes, mint a kocsikenőcs, de könnyen elcsúszhatsz rajta. Dátum, aláírás.”
Másnap fölvittem a postára és földobtam a levelet. Piszkosul vártuk a fejleményt meg a postást, de egyik se jött. Én már úgy belekeseredtem, hogy fogtam a konyhakést, hogy elvágom ennek a disznónak a torkát, ha nem teszi jelenlétét. Onnantul az asszony nyugtatózta a teámat.
Már benne voltunk a júliusban, mikor egyszer csak csöngetnek. Biztos a sapkás férfi kulminál, mondta az asszony, aki horgászbotot meg kacsintós hűtőmágnest árul. Csakhogy akkorát tévedett, mint a ház. Megjött a lisztes Ferkó a cserepekkel. Úgy megörültünk, hogy még ebédet is kapott az a disznó.
Pár nap alatt fölhúzta, bekötötte a kéménybe, s már fizetni akartunk, mikor azt mondja, hogy tíz napra üzembe kell helyezni, különben ő szakszerűleg át nem adhatja. Micsoda? Észen vagy te, fiam? Odakint is negyven fok van! Azt hittem, hogy kettéfűrészelem a baltámmal. De nem lehetett mit tenni. A nyár kellős közepén tíz napig ontotta a hőt, füstölt a kéményünk, a szomszédok meg mutatták, hogy megbolondultunk. Kiköltöztünk a góréba a tavalyi csutkák közé. De annyira mégse bántam. Olyan izgatott voltam, hogy tíz nap alatt hétszer hágtam meg az asszonyt. Aztán visszaköltöztünk, de a falak azon a nyáron nem hűltek ki – mondta végül Lajos bácsi, nagyot húzott a fröccsből, mint akit azóta apadhatatlan szomjúság gyötör.

(Szerzőnk március 15-én József Attila-díjat kapott, melyhez ezúton gratulálunk! – A szerk.)

Ezek is érdekelhetnek