Aki mer, az ver?

A kerületi polgármester Újpest összes általános iskolájából kitiltotta azt a diákot, aki néhány hete bántalmazta tanárát – számolt be a Népszabadság. A lap úgy tudja, a fiút bilincsben vezették el. A felháborodott polgármester jogkörén kívül döntött úgy, hogy kizáratja a fiút az összes kerületi iskolából, hiszen erről csak maguk az iskolák határozhatnak. A tizenöt éves diák ráadásul még tanköteles, így csak akkor bocsáthatják el, ha egy másik intézmény hajlandó átvenni. Ez a tanárverés már a negyedik volt az elmúlt két hét nagy figyelmet kapott ügyei sorában.
Korábban egy házaspárral szemben indult büntetőeljárás, akik lányuk védelmében támadtak egy iskolaigazgatóra. A Nógrád megyei Őrhalom általános iskolájában egy tanár elültette helyéről a szófogadatlan lányt, aki ekkor hazament és elpanaszolta szüleinek a történteket. A felháborodott szülők bementek az igazgatóhoz, kiabáltak vele és fojtogatni kezdték. A tanár feljelentést tett a hugyagi házaspár ellen.
Ezt megelőzően Kaposvárról érkeztek hírek egy hasonló ügyről. Ott egy tizenhét éves lány tartja rettegésben diáktársait, egy tanárát nemrég minősíthetetlen szavakkal illette, egy másik pedagógust pedig leköpött. A megyei lap arról számolt be, hogy a lány tanárai tehetetlenek, a szülők pedig nem működnek együtt az iskolával.
A fenti esetekre mind az után derült fény, hogy két héttel ezelőtt a budapesti Józsefvárosban megrugdosta és megfenyegette idős fizikatanárát egy tizenhat éves diák. Egy osztálytársa mobiltelefonjával videóra vette a történteket, és a felvétel kikerült a világhálóra. Az ügy hatalmas felháborodást keltett, nagyrészt annak köszönhetően, hogy – bár több hasonló eset is nyilvánosságra került az utóbbi években – először fordult elő, hogy felvétel is készült a tanárverésről. Az iskolaigazgató azzal próbálta menteni a diákot, hogy elmondta: a fiú szeret szerepelni, a középpontban lenni, a tanár pedig nyilvánvalóan nem volt képes fegyelmet tartani az osztályban. Röviddel az eset után mind a diákot, mind az igazgatót megfenyegették ismeretlenek. A fizikatanár eközben egy televíziós műsorban elmondta: nem szenvedett fizikai sérüléseket, bár – ahogy az a videón is látszik – a diák megrúgta és egy csapteleppel fenyegette. A pedagógus közös megegyezéssel távozott az iskolából.
A médiának nyilatkozó tanárok szavaiból kiderül: érzik, hogy nagy a baj és segítségre van szükség. Azt azonban, hogy pontosan hogyan lehetne megoldani a helyzetet, senki nem tudja megmondani. A Pedagógusok Szakszervezete értelmiségiek aláírásaival tiltakozik a terjedő agresszió ellen. A mostani józsefvárosi ügy kapcsán Hiller István oktatási miniszter szakértői bizottságot hozott létre. Ez azonban nem az első ilyen, a főváros ugyanis már februárban kinevezett egy hasonló testületet, miután tavaly novemberben Kecskeméten vertek meg egy tizennégy éves lányt az osztálytársai. Az iskolai erőszak elleni munkacsoport Budapesten próbálja – a jelek szerint egyelőre kevés sikerrel – megelőzni az újabb támadásokat.

Iskolák áldozatai

Az agresszió egyre gyakoribb az iskolákban. Mit lehet tenni a renitens, erőszakos diákok megfékezéséért? Ranschburg Jenő gyermekpszichológust kérdeztük.

– Az elmúlt húsz évben megdurvult körülöttünk a világ, sajnos a gyerekeink is. Legyen ismét nádpálca, vasszigor? Az író-pedagógus Makarenkóról például köztudott volt, hogy bicskával a zsebében járt-kelt az osztályteremben.
– Igen ám, de soha nem használta! Ez a vékony, kicsike ember csupán egyszer alkalmazott testi fenyítést; amikor egy hatalmas, megérdemelt pofont kent le egy nagydarab diákjának. Ezt hívják makarenkói pofonnak, amivel érdekes módon nemcsak a tiszteletét, még a szeretetét is kivívta a gyereknek. A tanár-diák kapcsolatban létező erőszak sehol nem új jelenség. Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényében, amelyet a húszas években írt, a megbuktatott diák egy sötét utcán bosszúból megveri a tanárát. Csakhogy ezért őt a diáktársai kiközösítik! Veszélyes változást én abban látok, hogy a tanárverés fő célja újabban a „bohóckodás”, figyelemfelkeltés, az erőszakot az unalom, a céltalanság táplálja, s ez tetszik az osztálynak, hiszen megtapsolják, kiröhögik. A „makarenkói pofon” ellenére a testi fenyítést elutasítom! Véleményem szerint az erőszak újabb erőszakot szül. Főleg a fiataloknál, akik itthon a híradóban azt látják, hogy felgyújtják a tévé székházát, leköpdösik a miniszterek autóit, s akkor még szó sem esett a lőfegyverrel társaikat legyilkoló amerikai diákokról.
– Szakemberek nyilatkozzák, hogy nincs igazi megoldás a fiatalok agressziójának visszaszorítására, mivel a tekintélyvesztett pedagógusok képtelenek megbirkózni az új helyzettel. Ön mit tenne?
– Megoldás mindig van. A fiút, aki megtámadta a fizikatanárát, kicsapni nem lehet, mert még iskolaköteles. Nála arra keresném a választ, mi az oka „figyelemkereső” magatartásának? Miként arra is, miért vevő az ilyesmire egy osztály, amely ilyenformán közösségnek aligha nevezhető.  Ami a pedagógusokat illeti, az elmúlt húsz évben nem azért váltak eszköztelenné, mert kivették a nádpálcát a kezükből. Hihetetlen mélyre süllyedt ma ennek a szakmának a presztízse! Ha egy diplomásnak kilóg a könyöke a lukas kabátujján, hiába a szaktudása, a tekintélye nulla egy olyan társadalomban, ahol most a pénz a mindenható. Tisztelet az elhivatottaknak, az igen ritka kivételeknek, akikre még felnéznek a diákok, de a pálya egyszerűen a pénztelenség miatt hígult fel.
– Mi hát a megoldás? Fölemelné például a tanárok fizetését?
– Mindenképpen! De én inkább hosszú távú szerkezetváltásban gondolkodom. Először is leszállítanám az iskolakötelezettség korhatárát 18-ról 16 évre. Tapasztalatom szerint bizonyos fiataloknál kicsi a valószínűsége, hogy tovább tanulnak, a szakmák legtöbbjét mégis érettségihez kötik. Az ilyen gyerek az iskolában csak lézeng, legfeljebb testileg van jelen, s ezért hőzöng, verekszik, hogy kitöltse az idejét. Megteheti, a törvény vele szemben elnéző. Ebben a mechanizmusban valójában áldozat a tehetetlen pedagógus, a céltalan gyerek, de még a szülő is. Ha valakinek a tanulás nehezen megy, de dolgozni akar, miért kell neki l8 éves koráig az iskolapadot, a tanárok idegzetét koptatni? Aztán régen voltak kiválóan működő ifjúsági mozgalmak is, nevezzük őket kiscserkésznek, úttörőnek, bárminek, amelyek értékes normákat közvetítettek a gyerekeknek. Borzasztóan hiányoznak! Társadalmi érdek lenne ezeket a kornak megfelelően újragondolni, életre kelteni, hiszen valódi gyermekközösségeket teremthetnek. Nyugati iskolákban például „kortárs mediátorok” is vannak: iskolai pszichológusok által arra kiképzett gyerekek, hogy elsimítsák a belső konfliktusokat.
– Ön szerint mekkora egy iskolában az igazgató felelőssége?
– Óriási! Járom az országot, és azt látom, hogy sok iskolának remek atmoszférája, arculata van, melynek létrejöttében a tévesen „főadminisztrátornak” hitt igazgató szerepe meghatározó. Az ilyen iskolákban rögtön nyilvánvaló, hogy nem történhet semmilyen ominózus balhé, mert az iskolai nevelésbe bevonják a családokat, a gondokat velük együtt igyekeznek megoldani. Mindez persze nem is olyan egyszerű, mert nálunk – ismét tisztelet a kivételnek – a szülők gyakran morognak: hagyják őket békén, van elég bajuk. S a fogadóórákon legfeljebb a jegyekről beszélgetnek, a gyerekek személyiségéről, az igazi problémákról viszont alig esik szó.