Kisasszonyok

Anyuka lányai. Lia kisasszony ki nem állhatta nővérét, Eszter kisasszonyt, de utálatát iróniával leplezte. Szerinte Eszter kisasszony mindenben elsőbbséget élvezett. Ez a minden pedig – a ruhák, a tenisz, a lovaglás – nem járt volna az ő társadalmi helyzetükben senkinek. Mi több, neki könnyű volt Arnold bácsit Arnold bácsizni, mert nem Arnold bácsi volt az édesapja. Eszter kisasszony ki nem állhatta a húgát, Lia kisasszonyt, de ellenszenvét nyájassággal leplezte. Úgy csinált, mintha az egész család, és elsősorban Anyuka problémái mind az ő gyönge vállán volnának. És Anyuka akkor már túl volt az első öngyilkossági kísérletén. Az érettségi napján is hánytatnia kellett. Az érettségiből, de az egyetemből sem lett semmi. Nem csak Anyuka miatt.
Jegygyűrű. Arnold bácsi higgadtan, Anyuka mélakórosan fogadta a professzor váratlan lánykérését. Eszter határozott „igen”-je Lia kisasszonynak még sokáig ott csengett a fülében, sem a párnába ordítás, sem a paplanba bőgés nem tudta elnyomni. Leginkább azóta gondolt mindkét lány egyre intenzívebben a házasságra (ami az ő idejükben az egyetlen gyors és biztos lehetőség volt az otthonról való elkerülésre), amióta Apuka visszatért. Apuka Arnold bácsi bátyja. Őt mindkét lány hívhatta apukának, pedig Apuka csak Eszter kisasszony apja volt.
Apuka. Apuka az első világháborúban tűnt el, de most az ajtóban állt. Apuka az ajtót nyitó cseléd mögött felbukkanó Anyuka halvány arca, valamint Arnold bácsi hűvös pillantása alapján gyorsan felmérte a helyzetet, és az ajtóban összeesett. Ezzel betegsége a végső stádiumba ért.
Anyuka, Apuka és Arnold bácsi. Anyuka pelenkázta Apukát, és etette is, de egy szót sem szóltak egymáshoz. Apuka ugyanis nem tudott beszélni sem. Anyuka tudott. Eszter kisasszony éjszakánként gyakran hallotta, hogy Anyuka kilopakszik Arnold bácsi mellől Apukához. Ilyenkor Anyuka suttogott. Apuka sírt. Eszter kisasszony a fejére húzta a paplant. Lia kisasszony némán tudott zokogni saját sanyarú szerelemtelen sorsán.
Szerelem. Amikor Eszter kisasszony meglátta Zoltánt, hidegvérrel és észrevétlenül lecsavarta a professzortól kapott jegygyűrűt az ujjáról, aztán egész egyszerűen elhajította. Eszter kisasszony és Zoltán között – Lia kisasszonynak nem kerülhette el a figyelmét – azonnal fellobbant a szerelem, és a földön pendült egy jelentéktelent a professzor jegygyűrűje. Zoltán, a görög katolikus papdinasztia leszármazottja éppen Rómából tért haza, hogy pappá szenteljék, s előtte az egyház szabályai szerint feleségül vehette választottját, immár Eszter kisasszonyt. Lia kisasszony az ifjú párral tartott vidékre, segíteni a ház körül, de leginkább azért, mert az első pillanattól halálosan beleszeretett Zoltánba. Bizony, Lia kisasszony a parókián Zoltán tisztelendő urat számtalanszor megkísértette. Míg Eszter az első gyerekét szülte, Lia kisasszony nem átallott egyenesen a hálóba lopakodni és a hitvesi ágyba feküdni. Ott várta Zoltánt. Zoltán tisztelendő úr azonban ezt soha sem tudta meg, mivel az ebédlőben hajnalig vicceket mesélt a doktornak. Elhúzódott a vajúdás.
Áldjad lelkem, az Urat. Lia kisasszonyt később baleset érte. Évekig ápolták, míg valamennyire fölépült, de csak bottal tudott járni. „Isteni büntetés”, gondolta, míg ötvenévesen egy kedves református lelkész, Réthy Dénes elmagyarázta neki: „Te hiszed azt, hogy bűnhődnöd kell, Isten látja, hogy tiszta a lelked, és rég megbocsátott.” Réthy Dénes és Zarkiewicz Lia hamarosan összeházasodtak. Modern bútorokat vettek, margarétás huzatú, vas-kacsalábakon forgó foteleket, sorozatszekrényt, egysejtűmintás szőnyeget és két gitárt. „Áldjad, lelkem, az Urat” – énekelték. Eszter akkor már többszörös dédnagymama volt.