Ló és párja

Valószínűleg istállóban fogantam. Apám maszek paraszt volt, nem lépett be a szövetkezetbe. Gyerekkoromban a ló hátán voltam állandóan. Szőrén ültem, Tiszában úsztattam, mentem vele, mint a vadállat, szóval mindent elkövettem a lóval, amit lehet. Az egyiket úgy magamhoz neveltem, hogy kísérgetett, mint a kutya, a faluban mindenki ezen csodálkozott. Később nagyapám elvitt egy motokrosszversenyre, akkor eszembe vettem, hogy motorversenyző leszek. Nem volt könnyű nekem a maszek apámmal, mert egy szegedi állami vállalat vezetője volt a szakágvezető. Szóval kilógtam, de azért voltak eredményeim.
Közben elvégeztem a főiskolát Hódmezővásárhelyen: állattenyésztő üzemmérnöknek tanultam. Állatorvosnak készültem tulajdonképpen, csak volt ez a falusi kishitűség bennem, hogy engem oda úgyse vesznek fel. Pedig ugyanabból volt a felvételi, ugyanaz volt a ponthatár. Az élet így akart irányítani.
A nagybátyám és egy barátom révén találtam vissza a lóhoz. Ez a haverom próbálkozott versenyeken. Mondogatta, hogy próbáld meg te is, nem olyan nagy dolog az. Akkor kezdtem el hajtani, először a nagybátyám lovát, aztán vettem sajátot, járogattunk kisebb versenyekre, végül lehagytam ezt a barátomat. Káromkodott: mi a fenének hívtalak? Hogy még hátrább legyek? Azóta is a segítőm különben. Ahogy egyre nagyobb versenyekre jártunk, mindig szebb kocsi kellett, szebb szerszám, aztán már kellett egy szállító jármű, snassz lett volna odaállni az IFA-val. Közben megvettem ezt a tanyát, mert azt gondoltam, majd tenyésztek lovakat. Amelyik csikó tetszik, azzal versenyzek, a többit meg eladom.
Elindultam a sportnak az útján. A fogathajtásban is kilógtam, mindenki úgy nézett, hogy na, ez itt egy fakezű motoros. Ha az embert megbélyegzik, akkor nem nagyon van más lehetősége, mint csendben dolgozni, hátha megváltozik a véleményük. Először a bírók a régieknek pontoztak, de ahogy telt az idő, észrevették, hogy én ezt komolyan gondolom. Kezdtek jönni az eredmények. Engem egész életemben mindenben a teljesítményelv vezérelt. Kijutottam a világbajnokságra: ha már ott vagyok, ne én legyek az utolsó. Aztán már a középmezőnyben végeztem. Ha azt mondod, hogy ahova eljutottam, az a sportág csúcsa, akkor nincs igazad. Lázár Vili van a csúcson, ő a világbajnok. Salzburgban megvertem, tavaly pedig ő vert meg engem.
Szeretném, ha sok ellenségem lenne, mert barátnak ajándékba nem adok lovat. Az állat a csecsemőhöz hasonlít: a szájához kell vinni a kaját és hordani a szart a seggétől. Nem tudok olyan hazai vagy világversenyre menni, hogy ne én legyek az első reggel, aki enni ad a lovainak, és ne én legyek az utolsó, aki este rendbe teszi őket. Nem bízom senkiben. Annyi emberem volt… Egyszer mondom az egyiknek: adjál a lónak két almát, négybe vágva. Reggel látom, hogy a ló görgeti a tálban az almát. Mondom: kértelek, vágd el négybe. Minek, majd elrágja. De akkor mi van, ha megpróbálja egészben lenyelni? Ebből van a fulladásos halál.
Nem azt kell nézni, hogy ér a ló egymilliót, nyolcat, tizet. Tegyük fel, azt mondja valaki, megdöglött a ló, itt van tízmillió forint, vegyél másikat. De hol? Honnan vegyek olyan lovat, ami így szerepel már? De ha van, akkor is: mellérakom az én lovaimnak, az ennek nem párja. Egyik így mozog, a másik úgy. A világon mindenki párját keresi a lovának. Sokan az életükön át keresik, mert nem tudják, hogy nincs még egy ugyanolyan ló. Ez a lényeg: a koma a lovakkal, a lovak egymással össze legyenek hangolódva. Megkérlek, álljál fel, és nézzél arra a képre. A négy lónak a tizenhat lába egy lábsorrenden van. Hogy lehetséges ez?
Nem az a ló az enyém, amelyiket megvettem. Van olyan ló, ami sosem lehet a miénk, megvehetjük, hajthatjuk, de nem megyünk vele sokra. Ha megszületik egy csikó, én megérzem: hú, te az én lovam leszel. Akkor az első órában kiviszem az anyját nagy keservesen. Nem akarja hagyni, meg akar ölni, mert félti. De kiviszem a kancát, és a csikót puha szalmába lebirkózom, lenyomom a földre, nem engedem felkelni. Kialakítom a hierarchiát. Csak amikor feladja, akkor kezdem el simogatni, és aztán nem felugrik, csak szépen lassan felkel, így tátog a szájával, és közelít, ilyenkor azt mondja: te vagy az úr.
Érteni kell, mit mond a ló. Ha prüszköl, az nem azért van, mert allergiás a parlagfűre. Ebben a sportban sokan nem akarják érteni a lovat, mint élőlényt. Csak mint eszközt. A világversenyeken könnyű nagyon drágán eladni olyan lovat, amelyik jó eredményt ért el. Nem szeretem. Láttam már bajnok lovakat a lókupecnél úgy lesoványodva, hogy rájuk sem ismertem. Én hogy adjam el őt, aki nekem az eredmény eléréséhez a partnerem volt? Arról már nem is szólva, mennyi munkám van benne. Én azt akarom, hogy ha már nem versenyzik, valami füves karámban legyen élete végéig.
Világbajnokság utáni napon felhívott egy újságíró: mit csinálok? Kinn vagyok a lovakkal, készülök a világbajnokságra. Azt kérdi: minek? Honnan tudod, mondom, hogy nem vagyok elkésve? Mindig bejön valami marhaság, ma például ti, most ne vegyétek sértésnek. De ha én elmegyek az első válogatóversenyre, ott nem azt kérdezik majd, te mikor kivel beszéltél, ettetek, ittatok, berúgtál, csavarogtál vagy mit csináltál. Ott lesz egy eredmény. És az lesz minden.