
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Kétszázmillió forinttal támogatja a gazdasági tárca a leégett csengeri cipőgyár újjáépítését. Ha a raktár is megépül, augusztustól újra termelhet az üzem.
Tűz pusztított a múlt esztendő végén Csengerben, az ország legnagyobb cipőgyárában. Oda lett csaknem háromszázezer pár cipő, megsemmisült a 3800 négyzetméteres raktárépület és az ott tárolt félkész termékek, gyártási alapanyagok túlnyomó többsége. Ráadásul megrongálódott a raktár közvetlen szomszédságában álló gyártócsarnok, valamint az ott lévő gépek nagy része is. A kár meghaladta a másfél milliárd forintot, veszélybe került közel ezer ember munkája.
Szerencsére a német érdekeltségű cégnek érvényes biztosítása volt az Allianz Hungáriánál, ahonnan gyorsan megérkezett az első segítség. A tűz után pár nappal a biztosító ötvenmillió forintos gyorssegélyben részesítette a céget, ahol a romok eltakarítása után azonnal megkezdődött a termelés. Aztán a biztosítótársaság – miután független szakértők és a társaság saját tűzspecialistái megállapították a tűz keletkezésének okát – megtérítette a kárt. Az Allianz alig három hónappal a káresemény bekövetkezte után több mint egymilliárd forintot utalt át a gyár tulajdonosainak, s a magyar állam is segítséget ígért, hogy ne kelljen szélnek ereszteni az üzem hatszáz fős állandó s mintegy négyszáz fős bedolgozói gárdáját.
A német érdekeltségű Josef Seibel Kft., valamint a vele együttműködő, több száz dolgozót foglalkoztató Szamos Cipőipari és Kereskedelmi Kft. azonban ezzel még nem volt kint a vízből. Mert mint Juhász János, a cég ügyvezető igazgatója a biztosítótól kapott pénz átutalásakor mondta, igaz, hogy az egymilliárd forintos kártérítéssel pótolni tudják a tűzben megsemmisült gépeket és készleteket, s a termelés is normalizálódott, de a raktárépület felhúzására nincs pénz.
Ideiglenesen ugyan helyi bérleményekkel, illetve cseh- és németországi partnereikkel sikerült megoldaniuk a raktározási gondokat, de félő, ha augusztusra, az új szezon kezdetére nem épül meg az új raktár, megszűnik a termelés és bezár a gyár.
Ennek veszélye is elhárult azonban nemrég: a gazdasági tárca mintegy kétszázmillió forinttal támogatja a legfontosabb szamosháti üzem újjáépítésének befejezését. Az új raktárnak már állnak a tartóoszlopai, s a tervek szerint augusztusra birtokba is vehetik a csengeriek.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu